Lemaradnak a vb-ről a magyarok
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap hazai pályán 1-0-ra kikapott az Európa-bajnok portugál csapattól a 2018-as világbajnokság európai selejtezősorozatában, ezzel eldőlt, hogy nem lesz ott az oroszországi tornán.
A vendégek az első perctől kezdve fölényben futballoztak a Groupama Arénában, ráadásul a 30. percben emberelőnybe is kerültek, mivel Priskin Tamás piros lapot kapott a Pepével szemben elkövetett könyöklésért. A portugálok rögtön a szünet után, a 48. percben André Silva közeli fejesével vezetést szereztek, az AC Milan támadójának találata pedig eldöntötte a találkozót.
A két gárda 13. alkalommal találkozott egymással, de a magyarok még egyszer sem győztek, a mostani volt a kilencedik portugál siker.
Bernd Storck szövetségi kapitány csapata, amely mivel nem nyert, már nem érhet oda a pótselejtezőt érő második helyre sem a csoportjában, a kvalifikációs sorozatot október 7-én Svájcban folytatja, majd három nappal később itthon a Feröer-szigetek ellen zárja. Magyarország legutóbb 1986-ban vett részt világbajnokságon.
Európai vb-selejtező, B csoport, 8. forduló:
Magyarország-Portugália 0-1 (0-0)
---------------------------------
Groupama Aréna, 22 ezer néző, v.: Danny Makkelie (holland)
gólszerző: André Silva (48.)
piros lap: Priskin (30.)
sárga lap: Pátkai (20.), Elek (45+3.), Dzsudzsák (82.), Fiola (89.), illetve Ronaldo (89.)
Magyarország:
-------------
Gulácsi Péter - Fiola Attila, Guzmics Richárd, Kádár Tamás, Korhut Mihály - Lovrencsics Gergő (Varga Roland, 78.), Elek Ákos (Pintér Ádám, 67.), Pátkai Máté, Dzsudzsák Balázs - Priskin Tamás, Eppel Márton (Böde Dániel, 61.)
Portugália:
-----------
Rui Patrício - Cédric Soares, Pepe, Bruno Alves, Fábio Coentrao (Eliseu, 28.) - Gelson Martins (Bernardo Silva, 63.), Joao Moutinho, Danilo, Joao Mário - André Silva (Ricardo Quaresma, 86.), Cristiano Ronaldo
I. félidő:
----------
30. perc: Priskin ugrott fel Pepével, a magyar támadó azonban könyökkel odaütött a veterán védőnek, amiért a játékvezető kiállította.
II. félidő:
-----------
48. perc: Ronaldo adott be a bal oldalról, a középen érkező André Silva pedig egy méterről a kapuba fejelt (0-1).
Csodálatos élőkép fogadta a csapatokat: a Carpathian Brigade szervezésének köszönhetően 18 ezer darabos, a magyar címert és a piros-fehér-zöld trikolórt formázó koreográfia várta a két együttest.
Ronaldo már az ötödik percben tesztelte Gulácsit, három perccel később a magyar kapuson már csak a szerencse segített, miután újra a Real Madrid sztárja került helyzetbe. A vendégek nagy fölényben futballoztak, a harmincadik percben pedig még nehezebb helyzetbe kerültek a magyarok, mivel Priskint könyöklés miatt kiállította a játékvezető. Az emberhátrány ellenére a szünetig jól bírta a nyomást a magyar válogatott, a portugáloknak csak egy komolyabb helyzetük adódott.
A fordulást követően kevesebb mint három percre volt szükségük a vendégeknek a vezetés megszerzéséhez, Pátkai egy percen belül válaszolhatott volna. Ezt követően szinte végig a portugáloknál volt a labda, teljesen nyugodtan passzolgattak a mezőnyben, a támadások befejezését pedig már nem erőltették. A játék képe a hajrában sem változott, az egyetlen hazai helyzet Fiola előtt adódott a 93. percben.
hírek innen, onnan
Magyar Péter bejelentette, hogy azonnal elkezdenek fenékküszöböt építeni a Dunában, két 80 méteres bárka elsüllyesztéséről is szó van
A miniszterelnök a várhatóan ismét rendkívül gyorsan apadó vízszinttel indokolta a döntést, hogy el lehessen kerülni a a paksi...
Sebestyén Balázs a Keletinél ordibált a celebekkel, elindult A Hajsza
Szerda délelőtt a Keleti pályaudvarnál kezdetét vette az RTL reality-jének, a Most Wanted – A Hajsza második évadának forgatása....
„Van különbség, nem is kicsi” – üzente Magyar Péter Hadházy Ákosnak, aki Orbánhoz hasonlította a helikopterezése miatt
Ezzel a mondattal reagált Magyar Péter miniszterelnök Hadházy Ákos posztjára, amelyben a politikus Orbán Viktor korábbi útjaihoz...
Magyar Péter: ismét leállhat a Paksi atomerőmű, pokoli hetek jönnek - ezen fog múlni minden
Az előrejelzések szerint négy-öt napon belül ismét csökkenhet a Duna vízszinjte, és újra felmerülhet a paksi atomerőmű teljes...
Több mint 1,9 millió magyar kap levelet a NAV-tól, sokaknak fizetniük kell
A NAV megkezdte az éves adószámla-értesítők kiküldését a magánszemélyeknek és egyéni vállalkozóknak. Azok kapnak levelet, akiknek...
Megérkezett Magyar Péter rendkívüli bejelentése
Rendkívüli bejelentéssel érkezett Magyar Péter miniszterelnök szerda délután.
Magyar Péter bejelentette: katonákat vezényelnek az atomerőműhöz, azonnal megkezdődnek a munkálatok
Az építkezés azonnal megkezdődik Paksnál, 24 órás munkavégzést rendeltek el.
Görögdinnye érettsége: mely jelek mutatják biztosabban a szedési időt?
A görögdinnye ideális szedési idejének meghatározása számos tényező együttes figyelembevételét igényli. Az alábbiakban részletesen...
Vitézy Dávid: Szeptemberben újraindul a vasúti közlekedés Tiszaújváros és Miskolc között
Sűrűbb menetrendet, jobb csatlakozást és 33-38 perces menetidőt ígért a közlekedési és beruházási miniszter.
Modernkori bankrablás. 21 ezer magyar pénzét próbálták ellopni.
Közleményt adott ki a magyar nagybank.
10 euró minden plusz km/óra: teljesen átírnák a gyorshajtási bírságokat
Egészen új elven számolnák a gyorshajtási bírságokat Olaszországban: autópályán minden egyes plusz km/h 10 euróba kerülhetne.
Folyamatos hibrid támadások érik az európai hatalmat: mostantól aktív ellentámadásba lendülhetnek a titkosszolgálatok
A német kormány szerdán átfogó reformot indított el a német hírszerző szolgálatok jogköreinek bővítésére az Oroszország felől...
Sport
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját
Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.
Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől
Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Nem Real Madrid, ide igazolhat a Liverpool sztárja, Alexis Mac Allister
Az egyik legnagyobb rivális viheti a középpályást.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Bulvár
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett
Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.
Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel
Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért
Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt
Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés
Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.
Felelős döntést hoztak az augusztus 20-i tűzijáték kapcsán: nem tartják meg a szárazság miatt Tatabányán
Kiszáradt pázsit, száradó fák: az aszályos időszak miatt a tűzijátékot sem tartják meg a tatabányai Csónakázó-tónál. Arról, hogy a budapesti fényjáték sorsa mi lesz, még nem tudni.
Akár 20 fokig is lehűti a lakásod a görög módszer - Így csináld
Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.
Bujdosó Andrea üvöltve ment Toroczkai Lászlónak a parlamentben, teljesen kikelt magából
A Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor az Országgyűlésben felállva emlékeztek a roma holokauszt áldozataira; Bujdosó Andrea később a szünetben kérte számon Toroczkai Lászlóékat. Claude Lanzmann Shoah cím
Példátlan médiabotrány van kirobbanóban – Kémszoftverrel figyeltetheti egy újság az olvasóit, amitől a lap újságírói sokkot kaptak
Az USA Today kiadója együttműködésre lépett a Palantirral, hogy az olvasóiról gyűjtött adatokat hatékonyabban elemezze, és azokból üzletileg felhasználható információkat nyerjen ki.
Botrány a családi nyaraláson: A szülei előtt dobta le a felsőt a modell
A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


