Letartóztattak három férfit Berlinben terrorgyanú miatt
Letartóztattak három férfit kedd este Berlinben terrorgyanú miatt.
Hírportálok beszámolói szerint a német főváros rendőrsége megerősítette a Bild című lap értesülését, amely szerint házkutatásokat tartottak és letartóztatási parancs alapján elfogtak három férfit. Az eljárást terrorizmus és szélsőséges iszlamizmus gyanúja miatt indították.
A Bild szerint a gyanúsítottak kapcsolatban álltak az iszlám Állam terrorszervezettel, és arra készülhettek, hogy elutaznak Szíriába vagy Irakba és csatlakoznak a dzsihadistákhoz. A rendőrség ezt nem erősítette meg.
A Bild beszámolója szerint németországi terrorcselekmény előkészületére utaló adatokat nem tártak fel.
A lap úgy tudja, hogy a három férfi ugyanabba a berlini mecsetbe járt, mint a karácsony előtti terrortámadás elkövetője, Anis Amri. A december 19-én a német főváros egy karácsonyi vásárán elkövetett merényletben 12 ember meghalt, 53-an megsebesültek. Amri a támadás után Hollandiába, majd Franciaországba menekült, és december 23-án felbukkant az olaszországi Milánóban, ahol rendőrökkel folytatott tűzharcban meghalt.
hírek innen, onnan
Cristiano Ronaldo és szerelme olyan luxusvillát vett, hogy nem hiszünk a szemünknek
Még továbbiakat is tervez megvásárolni.
Visszahívják a közönségkedvenc rágcsálnivalót
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) visszahívja a Metro által árult földimogyorót - olvasható a hatóság...
Király Linda az édesanyja betegségéről: „Azt mondták, hogy kevesebb, mint 13 százalék a túlélési esélye”
Egy év esélyt jósoltak neki az orvosok, mégis meggyógyult: Király Linda megható történetet mesélt édesanyjáról.
Kíváncsi Mészáros Lőrincék idei karácsonyfájára? Így fest náluk a feldíszített fa
Maga Várkonyi Andrea tette közzé, hogyan is néz ki Mészáros Lőrinccel közös karácsonyfája.
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból. Visszahívták ezt a terméket
Termékvisszahívás miatt nem ajánlatos senkinek sem ebből a pörkölt földimogyoróból fogyasztania.
Dráma Tökölön: buszmegállónál élesztették újra az elgázolt gyalogost - felháborító, mit tettek a sofőrök
Buszmegállónál kellett újraéleszteni a gyalogost.
Karácsonyi Feng Shui: ha ide teszed a fát, könnyen elúszhat a pénz
A karácsony nem csak a fényekről és az ajándékokról szól, hanem a ház energiáiról is. Egy apró elhelyezési hiba a karácsonyfánál...
Asztana Budapest helyére lépne
Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök az amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal kedden folytatott telefonbeszélgetése során...
Ha vett mostanában ilyen tejterméket a boltban, ne fogyassza el
Termékvisszahívást rendeltek el a Lidl egyik tejtermékénél.
Drogériába járt lopni egy idős pár Sopronban, már a rendőrség is körözi őket
Az állampolgárok segítségét kérik, hogy megtalálják őket.
25 évvel később is belefér filmbéli jelmezébe Cindy megformálója A Grincsből
Bár a Grincs szíve „három számmal nőtt meg”, Cindy ruhája biztosan nem!
Ekkora a forgalom az autópályákon 2025-ben Ausztriában
Jó útat Ausztria. Hírdeti az Asfinag oldala. 13 Asfinag (Osztrák Autópályafenntartó) forgalomszámláló állomás található Burgenland...
Sport
Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet
A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.
A dartsvilágbajnok szándékosan hibázhatta el a mérkőzésnyilát a 71 éves legenda ellen
Csubakka-maszkkal ijesztett rá ellenfele az angol dartsosra, holland játékosé lett a világbajnokság eddigi legmagasabb körátlaga.
Szalai Attila csapatkapitányként nagyot hibázott, klubja egyből száműzné
Meglepő fordulat Szalai Attila törökországi pályafutásában.
Az MLSZ fúrhatja meg az Újpest új edzőjének kinevezését
Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.
Megműtötték, hónapokra kidőlt a Liverpool 145 milliós igazolása
A Tottenham ellen sérült meg a Liverpool nyáron igazolt csatára.
Dárdai Pál korábbi válogatott csapattársát vinné edzőnek Újpestre
A 44 éves szakember jelenleg az U21-es nemzeti együttest irányítja.
A kézilabda igazi tragédiája lett a korrupt Hasszan Musztafa újraválasztása
A sportág, ahol semmi más nem számít, csak a Fáraó iránt mutatott feltétlen lojalitás.
Szoboszlai, a büntetőkirály: életében egyetlenegyet rontott el, pedig ugyanoda rúgja őket
Messi és Ronaldo sehol sincs hatékonyságban honfitársunkhoz képest.
2025 legzseniálisabb góljai: A kapáslövés, amire Van Basten is elégedetten bólintana
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A harmadik nap gólja egy szenzációs kapáslövés.
Arne Slot lesújtó hírt közölt Liverpool sérültjeiről, Wirtz állapotára is egyértelmű választ adott
A Liverpool legközelebb december 27-én, szombaton 16 órakor lép pályára a sereghajtó Wolverhampton ellen.
Újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat a világklasszis futballista
Kérdése a jövője a klubjánál.
A Liverpool vezetőedzője Kerkez problémáiról beszélt, kérdéses a hétvégi játéka
Szoboszlai Dominik viszont biztosan nem lép pályára a sereghajtó ellen.
Bulvár
Búcsú a Liverpooltól, Szoboszlai Dominiket ekkora fizetéssel várja a Real Madrid, egy év alatt milliárdos lehet
A magyar válogatott csapatkapitánya lehet, hogy az utolsó hónapjait tölti a szenvedő Vörösöknél.
Megvan Magyar Péter csodafegyvere, ezzel nyerheti meg a választást a Tisza?
Ez a tényező sorsfordító lehet.
Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet
A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.
A szerelmes kolléganő nem áll le, ezen mulat az iroda – férfiak mi a kettős mérce durva példája?
Nemcsak a nőknek nehéz, a férfiakat is érinti a kettős mérce, de az nem mindig kap nyilvánosságot. Tudom, hogy a férfiak is borzasztóan tudnak viselkedni, amikor lepattintják őket, de hadd mondjam el, hogy ugyanezért
Így néz ki valójában Mészáros Lőrinc otthona belülről, ilyen pompát elképzelni sem lehet
Nem mindennapi fotó került fel az internetre, bepillantást nyerhetünk Mészáros Lőrinc otthonába
Óriási ígéretet tett Magyarország miniszterelnöke, ezreket állíthat a Fidesz mellé
A következő évekre Európa legolcsóbb rezsijét, amit a magyarok fizetnek, tudjuk garantálni, ha ez a kormány marad – jelentette ki a miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este. Orb
David és Victoria Beckham összetörtek: fiuk fájdalmas csapást mért rájuk
David és Victoria Beckham családja köztudottan mindig is egy nagyon erős, összetartó szövetséget alkotott, ám mindez ma már a múlté, elsőszülött fiuk, Brooklyn ugyanis csúnyán belegázolt szülei lelkivilágába.
Megjelent a figyelmeztetés a visszaváltó automatákon, ezt szigorúan tilos beledobni, fel is robbanhat
Kiírták a visszaváltó automatákra, vegyük komolyan a figyelmeztetést, nehogy baj legyen belőle!
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Korábban az építésügyi és közlekedési minisztérium hírül adta, hogy megállapodtak a fuvarozókkal az útdíjakról, aztán kiderült, hogy ők nem az egész szakmát képviselték. Tegnap többezer kamion indult a főv
Mit jelez, ha valaki éhesen ébred?
A címben szereplő kérdésre rendkívül sok, sokszor megalapozatlan válasz található az interneten. A Medscape Medical News portál két szakértőt kérdezett meg, hogy mi a valós helyzet ezzel a témával kapcsolatban.
Most érkezett: szirénáktól hangos Budapest, baj van
Budapesten, a Rákosi út és a János utca kereszteződésében forgalmi akadályra kell számítani.
Rendőrt és tűzoltót gázoltak halálra az M1-esen
Családja szeme láttára gázolt halálra egy háromgyermekes rendőrt és egy román tűzoltót egy román állampolgárságú sofőr hétfő reggel az M1-es autópályán – értesült az RTL Híradó. A rendőr és a tűzolt
blogmorzsák
A „legvígszínházibb igazgató”: Jób Dániel
146 éve született a Vígszínház legendás főrendezője, igazgatója.
Mielőtt összevesznél a családdal, olvasd el!
Tippek, hogy ne daráljon be az ünnepi stressz.
Legyen már vége a banki csalásoknak
Az okozott kár meghaladta a 6 milliárd forintot, egy-egy ügyfél átlagosan 1.7 millió forintot vesztett.
Kézművesség és emlékezet a Selyemút mentén
Reem Acra legújabb gyűjteménye a múltat és a modern nőiességet egyesíti, miközben a ruhái uralkodói erővel hatnak.
Az utolsó közös pofonosztás
Moses a vadnyugat egyik legtehetségesebb fejvadásza, öccse, Travis a pisztolypárbajok verhetetlen mestere.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


