Ezt olvasta már?


MÁV: nőtt a halálos balesetek száma a vasúti átjárókban

Kevesebb baleset történt a vasúti átjárókban mint tavaly, de több volt köztük a halálos kimenetelű - közölte a MÁV kedden az MTI-vel.

illusztráció

A közlemény szerint december elejéig a vasúti átjárókban 69 baleset történt, ami 16 százalékkal kevesebb a múlt évi adatnál. Ugyanakkor ezek közül 21 volt halálos kimenetelű, 12 súlyos, 6 könnyű személyi sérüléssel, 30 eset pedig anyagi kárral végződött.

Tavaly 82 esetből 18 volt halálos, 12 súlyos, 13 könnyű sérüléssel, 39 pedig anyagi kárral járt - tették hozzá.

Az idén eddig 8 gyalogos lépett figyelmetlenül vonat elé, 5 kerékpáros, 2 motorkerékpáros, 45 személygépkocsi, 4 tehergépkocsi és 3 munkagép nem állt meg időben, és ütközött vasúti járművel.

A baleseteket szinte kivétel nélkül az okozta, hogy az autósok, gyalogosok vagy kerékpárosok túlbecsülték saját képességeiket, megpróbáltak még a vonat előtt átérni, esetleg kihagyott a figyelmük - írta a MÁV.

Az okok között szerepel még a gyorshajtás, az agresszív vezetési stílus, a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása, a vezetés közbeni telefonálás. Gyakran tapasztalható, hogy a gépkocsivezetők nem néznek körül a sínekre hajtás előtt, nem törődnek azzal, hogy a szabályok az átjáró "fokozott óvatossággal" történő megközelítésére intik a közlekedőket - olvasható a közleményben.







0
0

hírek innen, onnan

Steven Spielberg új sci-fije a mozik után meghódította az online felületeket

Gyengébb mozipénztári teljesítménye után az amerikai nézettségi listák élére tört Steven Spielberg legújabb sci-fi filmje.

Átveszi az állam a tízmilliárdokkal kitömött Krausz-féle alapítvány vagyonát

Persze a finanszírozást is az államnak kell biztosítania.

Éledezik a kötvénypiac: megrohamozhatják a lakossági befektetők a távoli ország állampapírjait

Évek óta nem látott hozamokat kínálnak a japán állampapírok, a helyi alapkezelők pedig egymás után indítanak olyan befektetési...

Drámai közlést tett a rendőrség, ez nagyon súlyos

Mindenkit megrázott, ami történt.

Kitört a pánik a horvát tengerparton! Menekülnek a turisták

A horvát tengerpart idilli nyári hangulatát idén egy váratlan vendég árnyékolja be: egy álcserepesteknős (Caretta caretta), amely az...

Átveszi az állam Krausz Ferenc kutatóközpontját

A Nobel-díjas fizikus által vezetett Élvonal Alapítvány közfeladatait és a szintén hozzá köthető Molekuláris Ujjlenyomat Kutató...

Egészség, vagy kockázat? Fontos figyelmeztetést adott ki a hatóság a gombakávékról

Bár a gombakávék ígéretes egészségügyi hatásokkal kecsegtetnek, a fogyasztóvédelmi hatóság szigorú figyelmeztetést adott ki a...

Orosz harci drónokat semmisített meg Románia

Katonai búvárok robbantották fel.

Vizsgálják a Pécsi Tudományegyetem filozófiai doktori iskolájának működését

A Pécsi Tudományegyetem vizsgálatot folytat a szekszárdi Filozófia Doktori Iskola akkreditációja és egyes doktori eljárások miatt,...

A napfogyatkozás után egy másik látványos jelenséget is megfigyelhetünk este

Augusztus 12-én nem csak a napfogyatkozás miatt lesz érdemes az égre tekinteni.

Európában sorra tűnik el a vezetékes telefon, kiderült, mi lesz vele Magyarországon

Egyre több európai ország búcsúzik el a hagyományos, rézhálózaton működő telefonálástól. Magyarországon egyelőre nem tervezik a...

Súlyos problémákat talált a magyarországi gyógypedagógiai intézményekben az alapvető jogok biztosa

Sok helyen nagy gond a szakemberhiány, a szükséges fejlesztő foglalkozások megtartása, több épület teljes körű felújítására is...

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni

Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0