Ezt olvasta már?


Matusek Attila első rendezését mutatták be Szombathelyen

Ártatlan fiatalok játéka fordul át kegyetlen durvasággá, mely végül társuk életébe kerül. Dennis Kelly kortárs angol író DNS című drámájának ősbemutatóját Matusek Attila rendezte a szombathelyi Weöres Sándor Színházban.

Ajánló a darab elé:

Ártatlan fiatalok játéka fordul át kegyetlen durvasággá, mely végül társuk életébe kerül. Mindannyian érzékelik a történtek súlyát, eluralkodik rajtuk a pánik, és közösen keresik a kibúvót tetteik következményei alól. Miként befolyásolja jövőbeli terveiket és személyiségüket? Hogy tudnak kimászni az általuk okozott slamasztikából? Meddig mennek el? Milyen korábbi sérelmek kerülnek felszínre ezáltal? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Matusek Attila rendezése; a bandába szerveződés védelmező és kényszerítő hatásairól egyaránt beszélve.

Dennis Kelly (1970) ír szülők gyermeke, négy testvérrel. Észak-Londonban, egy lakótelepen nőtt fel. 30 évesen vágott neki a drámaírói karriernek. Indulása késeinek számított, pályája azonban a Dzsuva óta folyamatosan felfelé ível. Mára több mint egy tucat színpadi mű – saját drámák és adaptációk – szerzője. A Dzsuva után sikeres bemutatók sorakoznak, közöttük a hazánkban is színre vitt Love and Moneyé, majd Kelly eddigi legnagyobb színházi dobása, a Roald Dahl meséjéből készített Matilda, a musical, amelyet immár öt éve nagy sikerrel játszanak a londoni West Enden. Kelly elsősorban drámaírónak tartja magát, de sorozat- és forgatókönyvíróként is letette már a névjegyét: a brit tévénézők a Pulling című sitcom írójaként (Sharon Horgannal közösen) illetve az Utópia sorozat írójaként ismerhetik, valamint a jegyzi a 2014-es film, a Fekete-tenger forgatókönyvét is. DNS című drámáját 2007-ben írta.

Kelly ízlésében és írói stílusában is a fekete humor kedvelőjének mutatkozik, szereplőit árnyoldalukkal együtt tárja elénk, de állítása szerint bármelyik (elsőre sötét hangulatúnak tetsző) írásáról legyen is szó, legerősebbnek azokat a pillanatokat érzi bennük, amelyekben a „jó” nyilvánul meg.

Dennis Kelly: DNS

Szereplők:

Lea/Alberti Zsófi

Pali/Jámbor Nándor

Tóth G./Balogh János

Ricsi/Szabó Róbert Endre

Csilla/Gonda Kata

Dani/Kenderes Csaba

Kata/Ostyola Zsuzsanna

Ádám/Kazári András

 

Közreműködik: Bajomi Nagy György, Újhelyi Barna

 

Videó: Kaczmarski Ágnes

Zene: Szabó Róbert Endre, Horváth Dániel

Jelmez: Varga Alexandra

Hang-, fény: Simon Ottó

Smink/haj: Takács Katalin

Kellék: Viszlay Zoltán Fülöp

Súgó: Jenei Ágnes

Rendezőasszisztens: Győrváry Eszter

Rendező: Matusek Attila

 

Bemutató: 2018. június 17. 19 óra, Weöres Sűndor Színház, Stúdiószínpad

 

forrás: szinhaz.org







0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0