Mazsihisz: „A lehető leginkább hasznos, értékteremtő fejlesztések valósuljanak meg.”
Egy, a Mazsihisz által vezetett konzorcium valósítja meg azt az 1,4 milliárd értékű GINOP uniós projektet, amely a magyar zsidó kulturális, vallási és történelmi örökség fenntartására és bemutatására valósul meg öt magyar városban: Miskolcon, Makón, Nagykállón, Nyírtasson és Sátoraljaújhelyen.
Első ízben talán érdemes lenne arra a kérdésre kitérni, hogy tulajdonképpen milyen igények hívták elő a projekt elindítását és az uniós támogatás megpályázását? Mik azok az elemek, motivációk, amelyeknek jegyében szükségesnek tartották az 5 konzorciumi városban kialakítani a magyar zsidóság észak-keleti régiójának kulturális, történelmi, valamint vallási örökségét?
Kunos Péter: "A projekt helyszínei a hazai – ezen belül is elsősorban a valaha nagy számban vidéken élő – zsidóság kulturális és szellemi örökségének egy-egy szeletét őrzik. A fejlesztések révén olyan komplex szolgáltatásokat nyújtó vonzerő kerülhet kialakításra, amely hozzájárul ezen kulturális értékek megőrzéséhez, fenntartásához és bemutatásához. Az érintett helyszínek infrastruktúrájának fejlesztésével nemcsak a már létező célcsoport szélesítésére, de újak elérésével annak bővítésére is lehetőség lesz. Így a vendégforgalom szezonális ingadozásai hosszú távon csökkenthetőek, valamint a vendégfogadás feltételei javulhatnak. A települések turizmusának fellendítésével a fejlesztés elemeihez kapcsolódó szolgáltatások (szállás, programok, vendéglátás) igénybevételéből származó turisztikai bevételek növelhetőek, amely kedvező befektetői légkört alakíthat ki."
| Kunos Péter |
A kora tavasszal induló uniós projekt milyen vallási célú turisztikai szolgáltatásokat kíván kialakítani a különböző észak-keleti régiójú városokban. Ha ez még konkrétan nincsen kialakítva vagy esetleg nem publikus, esetleg érdemes lenne kitérni a szolgáltatások jellegére.
Török Miklós: "Miskolcon a zsinagóga épületének közvetlen szomszédságában lévő épületek kerülnek felújításra. Itt korszerű eszközökkel felszerelt látogatóközpontot fogunk kialakítani, amelyben rabbiszoba és imaterem is lesz. Nyírtasson zarándokközpont jön létre, imateremmel, rituális fürdővel, kiállítótérrel. Továbbá lesz egy vendégközpont, amely 100-150 vendég befogadására lesz majd alkalmas. Sátoraljaújhelyen 75 fő állandó tartózkodását biztosító vendégszoba kerül kialakításra, de itt is lesz imaterem és kiállítótér. Nagykállón az ortodox zarándokházban kerül majd kialakításra egy ima- és rendezvényterem, valamint egy kiállítótér."
| Török Miklós |
Miért pont erre az öt településre esett a választás? (Makó, Nyírtass, Nagykálló, Sátoraljaújhely, Miskolc) A térség kiemelt zsidó kulturális örökségével rendelkeznek? Mik ezek az örökségek (épületek, műtárgyak stb.)?
Kunos Péter: "Mivel a Holokausztban elpusztult csaknem a teljes vidéki zsidóság, az egykor virágzó közösségekre ma már csak a pusztuló temetők és az üres, vagy funkciójukat vesztett zsinagógák emlékeztetnek. Az egykori magyar zsidó közösségek világviszonylatban is híresek voltak, sok ma is élő haszid irányzat viseli egykori szülőhelyének, egy-egy magyar városnak, falunak a nevét. Ezeken a településeken a mai napig megtalálhatóak az itt élt haszid vezetőknek és csodarabbiknak a sírjai, sőt némely településen még állnak az egykori zsinagógák, tanházak vagy akár a rituális fürdők romjai. Jeles alkalmakkor – például a halálozási évfordulón – a vallásos világban szokás ezeknek a szent rabbiknak a sírját meglátogatni, és ott imádkozni. Súlyos betegség idején is szoktak szentéletű emberek sírjánál imát mondani és a baj elhárulásáért könyörögni. Ezek az imádságok a zsidó hagyomány szerint különlegesen nagyhatásúak. Így évente számos alkalommal érkeznek Magyarországra vallásos zsidó turistacsoportok, elsősorban az Amerikai Egyesült Államokból és Izraelből.
Ezeken az egyénileg szerveződő zarándoklatokon ugyanakkor komoly probléma a megfelelő szolgáltatások, az ismeretterjesztés, a tájékoztatás, és a megfelelő étkezés (kóser ellátás) vagy az átmeneti szállás biztosítása."
|
Miskolc: Az 1920-as népszámlálás idején Miskolcon körülbelül tízezer zsidó vallású élt (a teljes népesség 16,5%-a), nagy részük a holokauszt áldozata lett, napjainkban körülbelül 500-an élnek a városban. A Kazinczy utcai zsinagóga ma már Miskolc és egyben Borsod-Abaúj-Zemplén megye és a régió legnagyobb egyetlen működő zsinagógája. Az épület 1856 és 1863 között épült Ludwig Förster tervei alapján, neoromán moreszk stílusban. A zsinagóga épületének közvetlen szomszédságában lévő – jelenleg imateremként, és boltként funkcionáló – épületek felújításra kerülnek. Itt korszerű kiállítástechnikai eszközökkel felszerelt látogatóközpont kerül kialakításra, melyben a korábban itt élt rabbiknak emléket állító rabbiszoba és imaterem is megtalálható lesz. |
|
Sátoraljaújhely: Sátoraljaújhely a haszid zsidóság központja volt. A lakosság számarányához képest Budapest után itt élt a legtöbb zsidó. Foglalkozásukat tekintve korcsmárosok és a fuvarosok alkották a legnagyobb létszámú csoportot. Az 1930-as népszámlálás adatai szerint a zsidó lakosság létszáma 4690 fő volt, ezzel a város lakosságának negyedét alkották. A vallási irányzatok közül a haszid lett az uralkodó Zemplénben, köszönhetően éppen Teitelbaum Mózes csodarabbi munkásságának, akinek sírját halála után több mint 160 évvel is ezrek keresik fel halála évfordulóján a világ minden tájáról. A rebbe következetes volt: közösségében szigort tartott, és ennek köszönhetően tíz év alatt összeforrt haszid hitközség alakult ki. Csodatételeinek hosszú a sora. A fejlesztés keretében kialakításra kerül egy 75 férőhelyes zarándokszálláshely imateremmel, továbbá a felújított épületben egy korszerű eszközökkel felszerelt kiállítótér is helyet kap, bemutatva a rebbe lakrészét. A projekt későbbi ütemében pedig egy közel 100 - 150 vendég befogadására alkalmas terem kerül felújításra. |
|
Nyírtass: A falunak gazdag zsidó történelme van, két híres rabbi is lakott itt. A tassi haszid dinasztiának Kyras Tosh néven Montreálban jelenleg körülbelül 3000 főt számláló közössége van. A haszid irányzatot képviselő helyi zsidó közösség tagjaiból sokat meggyilkoltak a második világháborúban. Lőwy főrabbi Nyírtasson született a nevét a községről kapó tassi rabbi dinasztia sarjaként, a tassi közösség vezetőjévé 1945 után vált. Különböző életutat bejárt és eltérő vallású emberek ezrei keresik áldását, irányítását, kívánságait, egészségi, lelki és anyagi kérdésekben egyaránt. Megjelent könyvei rendkívüli népszerűek lettek. A zarándokközpontban imaterem, rituális fürdő, a tassi zsidó kultúrát bemutató kiállítótér (múzeum) és kisebb előadásokra szolgáló terem kerül majd kialakításra, továbbá a központ ideiglenesen 100-150 vendég fogadására lesz alkalmas. |
|
Nagykálló: Rabbi Eisik Taub, azaz Taub Izsák Ezékiel csodarabbi a magyarországi haszidizmus atyja Nagykállón született 1751-ben. Neve messze országokban is jó hangzású és ismert volt, és akihez évente mindenfelől ezrek és ezrek zarándokoltak. A Kállói Szentként is emlegetett rabbi Baál Sém Tov, azaz a csodatevő Szent Istennév ismerőjeként híresült el a kelet-magyarországi haszid zsidók körében. Számos gyógyulás, bölcs példázat és jótanács mellett az ő nevéhez fűződik a „Szól a kakas már” című szatmári népdal, amely hazánk vidéki zsidóságának himnuszává vált. Nagykállóban a Nagybalkányi úti régi zsidó temető a mai napig a haszid zsidók zarándokhelye. 1944 áprilisában elhurcolták az izraelita lakosságot, az életben maradottak közül sokan Amerikába távoztak. New Yorkban több ezer ember tartozik a Nagykállói közösséghez, melynek rabbija Taub Mózes, aki hetedik generációs utódja a legendás csodarabbinak. A település szellemi örökségének megőrzése és interpretálása érdekében egy zarándokház kerül megépítésre. Az ortodox zarándokházban kialakításra kerül ima- és rendezvényterem, valamint kiállítótér. |
|
Makó: A jángori ortodox temetőben található az ugyancsak csodarabbiként tisztelt Mose Vorhand nyughelye. A főrabbinak már életében sok csodát tulajdonítottak. A vészkorszak idején brutálisan megverték, amelynek következtében nem sokkal később elhunyt. Előtte megjövendölte, hogy szörnyű megpróbáltatás vár a zsidóságra, de a makói közösség nagy része meg fog menekülni. Valóban, a makói zsidók közül sokan Strasshofba kerültek, így túlélték a vészkorszakot, és visszatértek Makóra. A „csodarabbiként”, cádikként (igaz ember) tisztelt rabbi sírja a Makóról elszármazott ortodox zsidók legfőbb zarándokhelye lett. Az ide látogatók számára a temető megközelítése az út rossz műszaki állapota miatt rendkívül nehézkes. A zsidó zarándokúthoz kapcsolódó „információs pont” kialakítása az ortodox zsinagóga komplexum területén lévő, használaton kívüli irodahelyiségében, amely a legmodernebb eszközökkel idézi meg a makói zsidóság történetét, a csodarabbi és a cadikok életét és tetteit, valamint bemutatja a három makói temető nevezetes síremlékeit. |
A turisztikai irány mellett osztálykirándulások számára is nyitottá és alkalmassá kívánják tenni a különböző történelmi egyházakat. Tulajdonképpen akkor megjelenik egyfajta oktatási célú turizmus is? Ha igen ezeknek milyen elemei lesznek? Ugyanazt a kiállítás és szolgáltatást vehetik igénybe a diákok, vagy számukra külön, az oktatásra specifikálódott programot alakítanak ki?
Kunos Péter: "A zarándokútvonal állomásainak és a kiállítási koncepciónak a kidolgozása a kiválasztott célcsoport igényeinek és szükségleteinek figyelembevételével történik. A zsidó vallási és kulturális értékeket 21. századi, interaktív eszközök használatával kívánjuk a látogatók számára bemutatni. Az említett helyszíneken létrehozandó kiállításokkal és programokkal az év bármely napján várjuk a hazai és a határontúli érdeklődőket, legyen szó akár osztálykirándulásról, akár bármilyen egyéb szervezett utazásról, a résztvevők életkorától függetlenül."
Bár még gyerekcipőben jár a projekt - legalábbis a kivitelezéseket és beruházásokat illetően - és egy sikeres projekt zárástól függetlenül adódhatnak problémák, “akadályok”, Önök szerint lesznek-e nehézségek a projekt megvalósítása során? Mik a félelmeik és az elvárásaik a projekttel kapcsolatban. Fontos, hogy lássuk a sikeres projektek mögötti problémákat is, amelyeken túlkerekedve egy hosszútávú, gyümölcsöző - jelen esetben- gazdasági és kulturális fellendülést eredményező célt valósítanak meg.
Török Miklós: "Egyelőre nincs okunk aggodalomra, tekintettel arra, hogy az érintett helyszíneken a beruházások és fejlesztések az eredeti ütemterveknek megfelelően haladnak. A bevont résztvevők között a munkafolyamatok összehangoltan és hatékonyan folynak."
Mit jelent ez az uniós projekt maguknak a zsidó közösségeknek és tagjainak a különböző városokban? Ők is ki tudják venni valamilyen módon a részüket esetleg a projekt mikroszintjén? Beszélhetünk az uniós támogatásról egyfajta kohézióteremtő jelenségről? Ha igen kérem fejtsék ki.
Kunos Péter: "Az adott uniós projekt elsősorban az örökségvédelemről és a turisztikai fejlesztésről szól. Az érintett telephelyek kapcsán sajnos már csak Miskolcon van zsidó közösségi élet. A magyar zsidó közösség, és itt elsősorban a fiatalokra gondolunk, akár iskolai kirándulások kapcsán is részesülhet a projekt adta új lehetőségekből, megismerhetik a fiatalok hazánk zsidó örökségét."
Az uniós támogatás nagy mértékben képes elősegíteni egy projekt megvalósulását. Most, hogy a víziójuk kezd testet öltetni, hogyan vélekednek az Európai Unió által nyújtott támogatási lehetőségekről?
Kunos Péter: "A MAZSIHISZ több városban, több projekten keresztül is részesül uniós, és hazai, elsősorban a Magyar Kormány által támogatott fejlesztési forrással. Minden beruházás kapcsán az vezérel minket, hogy tágabb értelemben vett környezetünk számára a lehető leginkább hasznos, értékteremtő fejlesztések valósuljanak meg."
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
lockkerdee
hírek innen, onnan
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Még ma letartóztatásba kerülhetnek azok a támadók, akik egy 15 éves lányt késeltek meg december 20-án hajnalban Budapesten. Ahogy a lány...
Robbantásban meghalt egy orosz tábornok Moszkvában
Az orosz fegyveres erők kiképzési osztályának vezetője az áldozat.
Így öltözz télen, ha 165 centi alatt vagy – 7 trükk, ami nem nyomja össze, hanem nyújtja az alakot
Ezekkel az öltözködési trükkökkel nem összenyomod, hanem megnyújtod az alakodat. Még vastag pulóverek és kabátok mellett is.
Robbanás ölt meg egy orosz altábornagyot Moszkvában
Még vizsgálják, mi történt pontosan.
Már tesztelik az 1000 lóerős elektromos Jaguárt
Év elején koncepcióautóként mutatták be a Jaguar Type 00-t, amelyet mostanra már álcafóliával tesztelnek az utakon. Ezt tudja a két...
Orosz tábornokkal végeztek hétfőn egy moszkvai pokolgépes robbantásban
Fanyil Szarvarov az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője volt.
Micsoda meglepetés – írta Hadházy Ákos, miután Ricky Martin videót tett közzé arról, hogy Budapesten járt
A független országgyűlési képviselő megjegyezte, azzal a sztár már nem dicsekedett, hogy „egy gázszerelő maffiózónak” dalolt.
Az agyagautók csak négy-öt év múlva jutnak el az ügyfelekhez
Gondoljon egy modern autóra. Mit lát maga előtt? Fejlett szenzorokat, tűéles kijelzőket, adaptív biztonsági öveket, villámgyors töltést...
NB I: Furcsa lehet, de az Újpest egyvalamiben már majdnem utolérte a Fradit
A zöld-fehérek támadó duóját a lilák kettőse tudta a legjobban megközelíteni.
Újraindulhat a világ legnagyobb atomerőműve
Nincs akadálya annak, hogy akár már januárban újrainduljon a világ legnagyobb atomerőműve.
Nem kell hozzá alkohol, hogy "ittasan" vezessen valaki
Az uniós adatok szerint évente több ezer ember hal meg munka közbeni közlekedési balesetben, gyakran figyelemelterelés vagy fáradtság miatt.
"Széplelkű primadonnák" - metsző beszólás az NBI 2025-ös legnagyobb botránya után, iszonyatos ami történt
Dzsudzsák Balázs ifjú csapattársa iszonyatosat hibázott, mindenki erről beszél Hajdú-Bihar vármegyében.
Sport
Erdei Zsolt 51 évesen visszatért, majd a meccs végén azt mondta, 50 felett senki nem menjen a ringbe
A magyar boksz egyik nagy legendája 51 évesen újra bokszolt.
Szoboszlai incidensétől hangos Anglia, egy bíró sem érti az ámokfutásnál történteket
A szabályok szerint a harmadik piros lapot is ki kellett volna osztani a Tottenham és a Liverpool bajnokiján.
Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos
A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.
"Szörnyen elbánt Kerkezzel" - még az ellenfél ex-sztárja is a Liverpool magyarját védi
Joe Hart is elítélte Rodrigo Bentancur súlyos szabálytalanságát, amivel Kerkez Milost próbálták megfélemlíteni.
A győzelem ellenére hetvenkétezer néző füttykoncertje zúgott a Bernabéuban
Xabi Alonso mindenre felkészült, az edzőt semmi sem fogja váratlanul érni.
Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig
Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.
A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc
Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.
"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát
A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.
Elárverezi olimpiai aranyérmeinek egy részét minden idők egyik legjobb úszója
Több kritikát is kapott emiatt.
Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot
A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.
Bulvár
Meghalt Kemenes Fanni
Minden műfajban és stílusban dolgozott.
Erdei Zsolt 51 évesen visszatért, majd a meccs végén azt mondta, 50 felett senki nem menjen a ringbe
A magyar boksz egyik nagy legendája 51 évesen újra bokszolt.
„Mi a f@sz volt ez, valami háborúellenes összejövetel… Az egész el lett b@szva” – Havas Henriknek nem tetszett a Fidesz szegedi gyűlése
„Mi a f@sz volt ez-, valami háborúellenes összejövetel… Na, aztán Lázár meg Orbán után nem néztem tovább…” – írta szombat este Facebook-oldalán az újságíró, utalva a Digitális Polgári Körök szombati,
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.
Tegyél egy érmét a fagyasztóba: sokan nem tudják, de életet is menthet ez a trükk
A fagyasztót a legtöbben biztonságosnak gondolják, pedig van egy alattomos kockázata, amire szinte senki nem figyel. Egy apró, filléres trükk segíthet abban, hogy időben észrevedd a bajt.
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett
Lesifotó, olyan hihetetlen dolgot fotóztak egy magyar kórházban, amiből világszenzáció lett
Nem mindennapi dolgot fotóztak egy magyar kórház ajtaján.
Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza
Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.
„Sári, hogy van az, hogy most tűzzel-vassal űzik a drogozást, és közben hagynak egy ilyen helyet létezni?”
A csepeli Kompánia Alter segítséget nyújt a szerhasználattal érintett vagy veszélyeztetett kamaszoknak. Ott dolgozókkal és odajáró fiatalokkal beszélgettünk arról, miért fontos a létezése.
Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét
Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.
Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol
Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.
blogmorzsák
Ritkán látható fotók a (közel)múltból
Itt az ideje lassan az év végi visszatekintésnek. A magunk mögött hagyott év már történelem.
A Qualitons utánajárt: álmodhatja más az álmomat?
Az év leghosszabb éjszakáján debütál a Qualitons új klipje.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


