Ezt olvasta már?


Megalakult az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ Szombathelyen

Az ELTE célul tűzte ki a Szombathelyen komoly hagyományokkal rendelkező pedagógusképzés felélesztését; sikeres pályázatok révén pedig a következő két tanévben jelentős oktatási, kutatás-fejlesztési és infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg az ELTE szombathelyi campusán.

A Savaria Egyetemi Központnak, miután 2017 februárjában csatlakozott az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez, legfontosabb feladata az volt, hogy megtalálja saját szerepét Magyarország legrégebb óta működő és ma is legnépszerűbb tudományegyetemének keretein belül. A piaci igényeknek megfelelő, műszaki és gazdaságtudományi területekhez tartozó sikeres szakjai és kapcsolódó duális képzése mellett ezt a fejlődési irányt a Szombathelyen komoly hagyományokkal rendelkező - Berzsenyi Dániel nevével fémjelzett -pedagógusképzés felélesztésében jelölte meg.

Az ELTE Szenátusa 2018. július 2-i ülésének határozatával megalakította új szombathelyi egységét, a közvetlen rektori irányítás alatt működő ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központot (ELTE BDPK). Az ELTE BDPK feladata a komplett pedagógusképzés fejlesztése a nyugat-dunántúli régióban, és a pedagógusképzés egységes elvek szerinti kezelése Szombathelyen. A most létrehozott egység rugalmasan tud igazodni a régió pedagógusképzési igényeihez és a fenntartó által megfogalmazott elvárásokhoz.

A régió pedagógusképzésének megerősítésével párhuzamosan az Egyetem a 2017/18-as tanév tapasztalatai alapján felülvizsgálja a szombathelyi képzések struktúráját. A szakstruktúra vizsgálatát követően rövid és középtávú intézkedéseket tervez a népszerű képzések felfuttatására, fejlesztésére, valamint új és hosszú távon fenntartható képzések bevezetésére. A régió igényeihez nem alkalmazkodó, nem keresett képzéseket pedig kivezeti az intézmény, ezzel is segítve a képzési szerkezet megújulását, a megmaradó képzések szakmai színvonalának emelését.

A Savaria Egyetemi Központ az elmúlt időszakban több mint 3 milliárd forintot nyert el különböző pályázatokon; ezek a következő 48 hónapban valósulnak meg a szakmai fejlesztéseket támogatva. A legutóbbi sikeres pályázat híre június 29-én vált nyilvánossá, az EFOP-5.2.5-18 - Társadalmi innovációk konstrukció keretében 267 millió forintot nyert a központ.

A szakmai intézkedésekkel párhuzamosan, az oktatási infrastruktúra megújítása érdekében az ELTE a következő két tanévben a Károlyi Gáspár téri épületein közel 500 millió forintnyi - részben pályázati, részben saját forrásból finanszírozott ­- fejlesztést valósít meg. Ezen felül hozzávetőleg 300 millió forint értékben történnek majd energetikai korszerűsítések (illetve további energetikai korszerűsítési forrásokra is pályázik a központ). Az elképzelések szerint megújulnak a nagyobb előadók, illetve a pedagógusképzések infrastruktúra igényeinek megfelelően újabb tantermeket alakíthatnak ki.

Emellett a 21. század követelményeinek megfelelő, digitális technikával felszerelt ún. távoktató termek is létesülnek a campuson, amelyek lehetővé teszik a hallgatók számára a budapesti képzésekbe való online, interaktív bekapcsolódást. Ezen kívül a sporttudományi képzések infrastrukturális igényeit is figyelembe véve fejlesztések valósulnak meg a campus sportlétesítményeiben, a meglevő funkciók javításával, új funkciók hozzáadásával.

Az ELTE törekszik a szombathelyi működés fenntarthatóvá tételére, egységes campus kialakítására, ennek érdekében a fenti fejlesztésekkel párhuzamosan oktatási tevékenységét visszaköltözteti a Károlyi Gáspár téri épületeibe.

 

forrás: vaskarika.hu







0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0