Ezt olvasta már?


Megemelte éves eredmény-célkitűzését a Mol

A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) elérte az 1335,1 milliárd forintot (3,627 milliárd dollár) az idei első három negyedévben, így a társaság a 4,1-4,4 milliárd dollár közötti tartományba emelte az éves EBITDA-iránymutatást.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett jelentés szerint az idei harmadik negyedévi EBITDA 580,6 milliárd forint (1,449 milliárd dollár) volt az előző év hasonló időszakában elért 286,1 milliárd forint (953 millió dollár) után, az eredményt a kutatás és termelés, valamint a finomítás és kereskedelem üzletág jó teljesítménye kedvezően befolyásolta, az üzemanyagár-szabályozás és a különadók pedig negatívan érintették.

A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki közölte: a makrokörülmények kedvezően alakultak az olaj- és gázipar számára az év első háromnegyedében, ugyanakkor a bizonytalan külső környezet, a kibontakozó recesszió, az állami beavatkozások, a különadók bizonytalanságot okoznak az iparágban.

Az elnök-vezérigazgató szerint az uniós szankciók meghatározzák Európa gazdasági jövőjét, a harmadik negyedév ugyanis nagyon szűkösnek bizonyult ellátásbiztonsági szempontból Kelet-Közép-Európában.

"Mindeddig képesek voltunk fenntartani az üzemanyagellátást a régió számos országában, ezt tartom a harmadik negyedév legnagyobb eredményének" - hangsúlyozta Hernádi Zsolt.

Kiemelte, hogy a jövőben is szükség lesz munkatársaik elkötelezettségére és a pénzügyi fegyelemre ahhoz, hogy végrehajtsák a transzformációs beruházásokat, amelyekkel egyszerre garantálják az energiabiztonságot és az orosz energiaforrásokról való leválást, miközben nem tévesztik szem elől a zöld átmenetet sem.

A harmadik negyedévben a Mol jelentős lépést tett 2030+ stratégiájának megvalósításában, elnyerte a magyarországi települési és kommunális hulladékkezelési koncessziót 35 évre, amely lehetővé teszi, hogy terjeszkedjen egy új, alacsony szén-dioxid-kibocsátású, a körforgásos gazdaság megteremtését szolgáló üzletágban - fejtette ki az elnök-vezérigazgató.

A kutatás-termelés (upstream) EBITDA-ja megduplázódott az egy évvel korábbihoz képest, 256,4 milliárd forintot (640 millió dollár) ért el a harmadik negyedévben. Az év első kilenc hónapjának eredménye 627,3 milliárd forint (1,72 milliárd dollár) lett, ami a Mol-csoport teljes EBITDA-jának csaknem fele. A társaság tájékoztatása szerint az erős eredmény legfőbb hajtóereje a makrokörnyezet volt.

A feldolgozás és kereskedelem (downstream) EBITDA-ja nőtt az előző év azonos időszakának eredményéhez viszonyítva, 297,5 milliárd forint (741 millió dollár) volt a harmadik negyedévben, de 14 százalékkal csökkent az előző negyedévi eredményhez képest. Az üzletág eredményét a régióbeli árszabályozás és különadók rontották. A százhalombattai finomító tervezett karbantartása sikeresen lezajlott a harmadik negyedévben.

A fogyasztói szolgáltatások EBITDA-ja 43 százalékkal csökkent a tavalyi harmadik negyedévhez képest, és az első három negyedévben kevesebb mint fele lett az előző év hasonló időszakában elért eredménynek.

Ennek okaként említették, hogy az árszabályozási intézkedések több országban is negatív hatással voltak az üzletág

eredményére. Az eredmény mintegy 34 milliárd forinttal (85 millió dollárral) csökkent a régióban az üzemanyag-ársapka miatt. A növekvő üzemanyag-értékesítés és a nem-üzemanyag típusú termékek eladásának növekedése csak részben ellensúlyozta a negatív hatást.

Az üzemanyagár-szabályozás és a különadók Kelet-Közép-Európa több országában mintegy 423 milliárd forinttal (1,18 milliárd dollár) sújtották a működést 2022 első három negyedévében - jelezte a vállalat.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára csütörtökön 2582 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3170, a legalacsonyabb 2300 forint volt.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Ellenőrizték a karácsonyi vásárokat

Be is kellett záratni néhány vendéglátóhelyet.

Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk

A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.

Földrengések, ufók, világvége – mi valósult meg Baba Vanga 2025-ös jóslataiból?

A balkáni Nostradamus látomásai közül több is bekövetkezett idén, a „kettős tűz” pedig valódi katasztrófákat hozott. Európa...

Pokolgép végzett egy orosz tábornokkal Moszkvában

Fanyil Szarvarov épp munkába indult, amikor felrobbant az autója. Az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője a...

A BMW, ami megér 170 milliót

Jó reggelt mindenkinek péntek 13-án, Kálmán és Ede napján. Érkezik ma egy hidegfront, amely néhány felhővel töri meg a napsütést, az...

Kockázatok, adatok és mesterséges intelligencia a fókuszban – megtartották az első KPMG Summit-ot

Több mint ötszáz résztvevővel és öt szakmai programmal először rendezték meg a KPMG Summit-ot. A tanácsadó szakértői mellett...

Fuvarozók tüntetése: már hosszú sorban haladnak a kamionok Budapest felé

A tiltakozó sofőrök a sztrádán nem akadályozzák a forgalmat, egy sávban haladva közlekednek.

Változik a Kresz: gyalogosokat és autósokat is új dolgokért bírságolhatnak meg

Például zenehallgatásért is. 2026 őszétől jöhet az új jogszabály.

Lázár János a betiltott Borsot lapozgatva: Milyen szerencse, hogy a bírók csak a Tiszának nyalnak

A miniszter szerint betiltották az igazságot és „visszatértünk a '80-as évekbe”.

0

Sport

Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos

A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.

"Szörnyen elbánt Kerkezzel" - még az ellenfél ex-sztárja is a Liverpool magyarját védi

Joe Hart is elítélte Rodrigo Bentancur súlyos szabálytalanságát, amivel Kerkez Milost próbálták megfélemlíteni.

Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát

A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.

Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig

Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.

"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének

A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.

A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc

Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.

Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot

A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.

NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó

A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.

Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Meghalt Kemenes Fanni

Minden műfajban és stílusban dolgozott.

„Mi a f@sz volt ez, valami háborúellenes összejövetel… Az egész el lett b@szva” – Havas Henriknek nem tetszett a Fidesz szegedi gyűlése

„Mi a f@sz volt ez-, valami háborúellenes összejövetel… Na, aztán Lázár meg Orbán után nem néztem tovább…” – írta szombat este Facebook-oldalán az újságíró, utalva a Digitális Polgári Körök szombati,

Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter

Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.

Tegyél egy érmét a fagyasztóba: sokan nem tudják, de életet is menthet ez a trükk

A fagyasztót a legtöbben biztonságosnak gondolják, pedig van egy alattomos kockázata, amire szinte senki nem figyel. Egy apró, filléres trükk segíthet abban, hogy időben észrevedd a bajt.

Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők

Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett

Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza

Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.

Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét

Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.

„Sári, hogy van az, hogy most tűzzel-vassal űzik a drogozást, és közben hagynak egy ilyen helyet létezni?”

A csepeli Kompánia Alter segítséget nyújt a szerhasználattal érintett vagy veszélyeztetett kamaszoknak. Ott dolgozókkal és odajáró fiatalokkal beszélgettünk arról, miért fontos a létezése.

Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen

Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.

Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok

Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.

Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol

Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.

0