Megkezdődött a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó
Megkezdődött csütörtökön a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT): a seregszemle a versenyprogram tizennégy előadása mellett számos kísérőrendezvénnyel várja a közönséget június 8. és 17. között a baranyai megyeszékhelyen.
Az ünnepélyes megnyitón Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár úgy fogalmazott: "a POSZT az elmúlt évek során bebizonyította, hogy a színházat csináló és az azt értő, szerető emberek önálló akarata általa vált azzá, ami". A fesztivál erőteljes szakmai közege évről évre megkövetelte magának a művészi függetlenséget, a magas minőségű programot és a fejlődésre lehetőséget adó találkozókat - hangsúlyozta.
Egyúttal kiemelte, hogy a fesztivál folyamatosan változott, fejlődött, 2016 óta pedig "új arculattal és működési renddel teremtette meg újult erejét és frissességét". Szavai szerint az idei seregszemlét teljes egyetértésben szervezte a tulajdonos pécsi önkormányzat, Magyar Teátrumi Társaság és Magyar Színházi Társaság. A magyar állam a tavalyihoz képest idén ötmillió forinttal többel, azaz 70 millió forinttal támogatja a találkozót - fűzte hozzá.
Hoppál Péter jelezte azt is, hogy a magas nívójú vidéki fesztiválok idei 500 milliós állami támogatási kerete jövőre 750 millió forintra nő.
A fesztivál idei díszvendége Halász Judit Kossuth-díjas színművész, aki Pécsen kezdte színészi pályafutását, és aki köszöntőjében a találkozót méltatva arról beszélt, hogy a baranyai megyeszékhely nem véletlenül viselhette 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet.
Ráckevei Anna, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja a megnyitón kiemelte, hogy az MMA biztosítja a zsűri tizennégy szakmai elismerésének anyagi forrását, díjanként 250 ezer forintot.
Hozzátette, hogy a Pécsi Nemzeti Színházban (PNSZ) idén is rendeznek színháztörténeti kiállítást az MMA támogatásával, jövőre pedig a POSZT és az MMA közös színházműveltségi vetélkedőt is szervez, amelynek győztesei bekerülnek a 2018-as seregszemle közönségzsűrijébe.
Páva Zsolt, Pécs polgármestere az MMA támogatását megköszönve kijelentette: a POSZT egyre inkább belegyökerezik a magyar kultúrába. Emlékeztetett arra, hogy nem mindig volt teljes a szakmai konszenzus a szereplők között. "E folyamatok jelentősen formálták a fesztivált, amelynek mára alakult ki az az arculata, amelyet mindannyian nagyon szeretünk, Pécsett különösen" - fűzte hozzá.
A megnyitón Rázga Miklós, a PNSZ igazgatója átadta a találkozó idejére a teátrum kulcsát Magyar Attilának, a POSZT-ot szervező Pécsi Országos Színházi Fesztivál Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének.
A megnyitót megelőzően a versenyprogramba beválogatott társulatok képviselői lakatot helyeztek el a Janus Pannonius utcában található pécsi lakatfalon.
A POSZT versenyprogramjában 14 előadás szerepel, amelyeket Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus válogatott. A versenyprogram köré szerveződik a több mint 30 előadásnak otthont adó fesztivál, amelyen különböző műfajú darabok láthatók a monodrámáktól kezdve a zenés darabokig.
A kísérőprogramok a belvárosban lesznek, több koncertnek és előadásnak a Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ ad otthont. A fesztivál első három napján a művészeti főiskolák, egyetemek előadásait is megtekintheti a közönség, ezek mellett kaszkadőrök és utcaszínházi produkciók is színesítik a programokat a Sétatéren, a Széchenyi téren és a belvárosban.
hírek innen, onnan
Szódabikarbóna mindenre? A válasz meglepő: igen, szinte mindenre
Konyha, fürdő, szépségápolás, sőt méregtelenítés – a szódabikarbóna valódi univerzális megoldás lehet az otthonodban.
Ez százezreket érint: 2026-ban jelentős adózási könnyítések jönnek
Jelentős adó- és adminisztrációs könnyítéseket hoz 2026 a kis- és középvállalkozásoknak: emelkednek az adómentességi és bevételi...
Keletre ment átvágni hétfő délelőtt Orbán Viktor
Jobb helye van itt a pénznek? Erről is beszélt az M4-es autóút új szakaszának átadásán a miniszterelnök.
Idén nyolcadik alkalommal tartott körözési akciót a BRFK
Idén nyolcadik alkalommal tartott körözési akciót a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK): 64 embert kutattak fel, köztük egy...
Nyoma veszett a 3I/Atlas-t figyelő NASA-szondának
Váratlanul megszakadt a kapcsolat az űreszközzel. Egyelőre rejtély, mi történhetett.
Családi viszály: András hercegtől elfordult a lánya, külön karácsonyoznak
Beatrix hercegnő idén karácsonykor távol marad a botrányba keveredett apjától, András volt yorki hercegtől. Mivel a Jeffrey...
A mesterséges intelligencia intézheti a vásárlásainkat: Európába is érkezik a Visa rendszere
A Visa bejelentette a mesterséges intelligencia alapú kereskedelem fejlődésének egyik mérföldkövét: több száz biztonságos, AI-ügynök...
Milliónyi magyarnak jön az SMS: karácsonyi ajándékot kapnak hamarosan
Több mint egy millió szerencsést értesítenek a karácsonyi ajándékról SMS-ben
A szakadék felé száguld a válogatott, Marco Rossi ezt már nem fogja túlélni a kispadon, máris csomagolhat?
Hullanak a játékosok a magyar nemzeti csapatban, egyetlen Szoboszlai Dominik nem tehet csodát mindig.
Hol szabad karácsonyra halat venni? 10 jel, hogy inkább hagyd az árusnál
Karácsonykor többen vesznek halat, de egyáltalán ne legyen mindegy, milyet.
Robbantásos merénylet Moszkvában, egy altábornagy volt a célpont – képek
Robbantás áldozata lett Fanyil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője – közölte az...
Ausztráliai terrortámadás: teniszlabdából készített robbanószerkezetet és csőbombát is a tömegbe dobtak
A támadás előtt lőgyakorlatot tartottak. Apa és fia hónapokon át készültek a vérengzésre.
Sport
Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos
A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.
Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát
A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.
Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig
Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.
"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
Elárverezi olimpiai aranyérmeinek egy részét minden idők egyik legjobb úszója
Több kritikát is kapott emiatt.
A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc
Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.
Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot
A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.
Kegyetlen ítéletet hozott a Santiago Bernabéu Stadion népe: Vinícius, takarodj.
Xabi Alonso edző viszont maradjon, nem ő a hibás.
NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó
A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.
Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk
A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.
Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett
Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen
Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.
Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza
Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.
Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét
Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.
Lesifotó, olyan hihetetlen dolgot fotóztak egy magyar kórházban, amiből világszenzáció lett
Nem mindennapi dolgot fotóztak egy magyar kórház ajtaján.
Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol
Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.
Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír
Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.
Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben
Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?
Felnyílt a sorompó, kialudt a piros lámpa, majd megérkezett a vonat Kismaroson – a MÁV elmagyarázta, hogy ez miért nem szabálytalan
Az eset hajmeresztőnek és balesetveszélyesnek tűnik, de a MÁV szerint nem a sorompó romlott el, ráadásul az autósoknak kötelessége fokozott figyelemmel lennie, ha a fénysorompó elsötétül.
Dúró Dóra felháborodott: „Pezsgők, kaviár, kurv*k – így kíván boldog karácsonyt 14 éves gyerekeknek a Fidesz celebje”
„»Pezsgők, kaviár, kurv*k / Nem elég egy nő, mindegyiket szúrnám«” – nincs épeszű szülő ebben az országban, aki ilyen tanácsot adna a tizenéves fiának. Ez mégis elhangzott gyerekek előtt az Orbán Viktor á

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


