Mexikói Nagydíj - Hamilton negyedszer világbajnok, Verstappen nyert
Pályafutása negyedik világbajnoki címét nyerte meg Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája a vasárnapi Forma-1-es Mexikói Nagydíjon, amelyen Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője győzött.
A 20 éves Verstappennek ez volt az idei második, s pályafutása harmadik futamgyőzelme, Hamiltonnak pedig egy kilencedik hely is elegendő volt ahhoz, hogy megnyerje a 2017-es világbajnokságot, ezzel pedig minden idők legsikeresebb brit F1-es pilótája lett.
Verstappen mögött Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas lett a második, a szintén finn Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője pedig a harmadik.
Hamilton legnagyobb riválisa, a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel (Ferrari) negyedikként ért célba.
A rajtnál Verstappen agresszívan támadni kezdte a pole pozícióból rajtoló Vettelt, majd az első kanyarban Hamilton és Bottas is "beszállt" a küzdelembe. A hosszú célegyenes után következő kanyargósabb részen mindhárom autó többször is egymáshoz ért, Vettel Ferrariján megsérült az orrkúp, Hamilton pedig jobb hátsó defektet kapott. Az első kör végén mindketten a boxba hajtottak, így Vettel a 19., Hamilton pedig az utolsó, 20. helyen tért vissza a pályára. Az élen Verstappen haladt, a második pozícióban Bottas, a harmadikban pedig Esteban Ocon (Force India) száguldott.
A 20. körben Vettel már a 13. helyig jött előre, míg Hamilton be volt szorulva a 19. pozícióban, s nem is tudott feljebb lépni. A brit a csapatrádión arra panaszkodott, hogy nem tud közelebb kerülni az előtte haladó riválisához.
A 33. körben Pierre Gasly (Toro Rosso) műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt, de az autóját veszélyes helyen állította meg, ezért a versenybíróság elrendelte a virtuális biztonsági autót, így minden pilótának tartania kellett a tempót, előzni pedig tilos volt. Ez alatt az idő alatt szinte a teljes mezőny kiállt kerékcserére a boxba, így tett Vettel és Hamilton is.
A 35. körben Verstappen, Bottas, Räikkönen volt a dobogósok sorrendje, Vettel a nyolcadik, Hamilton a 16. pozícióban száguldott. Húsz körrel a leintés előtt Vettel a hatodik, Hamilton pedig a 12. helyen haladt, az élen változatlanul Verstappen, Bottas, Räikkönen volt a sorrend.
A hajrá, vagyis az utolsó 10 kör kezdetén Vettel már negyedik volt, de közben Hamilton is előrébb tudott jönni, már a 10., egy pontot érő pozícióban autózott, ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy két versennyel az idén vége előtt bebiztosítja vb-címét.
A szezon két hét múlva, Brazíliában folytatódik.
hírek innen, onnan
Súlyos baleset az M7-esen: két gyerek is megsérült, egyikük kizuhant az autóból
Teljes szélességben lezárták a sztrádát Zalakomárnál.
Oszter Sándor balatoni villája újra eladóvá vált – fotókon a panorámás otthon
Újra eladásra kínálták Oszter Sándor egykori balatonrendesi villáját, amely különleges helyet foglalt el a néhai színész szívében....
Hatalmas a füst Öskü és Hajmáskér határában a 8-as főút mellett
A vasúti sínek mellett kapott lángra az avar, a forgalmat is visszafordították, de nem a tűz miatt.
Oroszokat sejtettek a Magyar Államkincstár rendszerének feltörése mögött, most kiderült, hogy nincs rá bizonyíték
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot az keverte meg, hogy a támadó által megszerzett és közzétett adatok orosz nyelvű darkwebes fórumokon...
Újabb nagy hír: csökkent az amerikai infláció
Az amerikai infláció júliusban éves alapon 3,4%-ra mérséklődött, a maginfláció pedig 2,5%-ra csökkent, mindkét adat a várakozásoknak...
Rendkívüli bejelentés Magyar Pétertől: irányítottan süllyeszthetnek el hajókat Paksnál
A rendkívül alacsony dunai vízállás miatt azonnali beavatkozást rendelt el a kormány a Paksi Atomerőmű működésének biztosítására,...
Újra támadott a „horvát rém”: már öt fürdőzőt harapott meg a hatalmas tengeri állat
Egy 70 kilós tengeri állat tartja rettegésben a fürdőzőket Horvátországban – már ötször támadott: Olvasd tovább:...
Azonnali lépésekről döntött a kormány Paksnál
A Paksi Atomerőműből, a kihelyezett kormányülésről jelentkezett Magyar Péter.
Hadházy Ákos szerint Magyar Péter helikopterezése propagandacélokat szolgált, a miniszterelnök válaszolt
Magyar Péterrészben azzal magyarázta útját, hogy a helikopterek és pilótái nehezen érik el a megszabott éves repülési időt.
Elképesztő mennyiségű, ekkora városnyi mobilnet fogy a Szigeten: az élők, a szelfik és a közösségi oldalak miatt
A fesztiválozók egyre több fotót és videót osztanak meg azonnal a közösségi médiában, ami komoly terhelést jelent a mobilhálózatnak....
Drámai képsorok az egyik legnagyobb tavunkról: kritikus szint közelébe apadt a víz
A tartós hőség és a csapadékhiány miatt folyamatosan csökken a Tisza-tó vízszintje. A drámai apadás hatásáról a Tiszafüred...
Teljesen átalakítják a Hungarikum Programot, szüneteltetik a kifizetéseket
A korábbi döntéseket és a rendszer működését is áttekintik, mert úgy látják, hogy a program a jelenlegi formájában nem maradhat fenn.
Sport
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől
Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Nem Real Madrid, ide igazolhat a Liverpool sztárja, Alexis Mac Allister
Az egyik legnagyobb rivális viheti a középpályást.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről
A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.
Bulvár
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett
Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.
Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel
Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért
Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt
Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés
Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.
Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni
Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni
Bujdosó Andrea üvöltve ment Toroczkai Lászlónak a parlamentben, teljesen kikelt magából
A Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor az Országgyűlésben felállva emlékeztek a roma holokauszt áldozataira; Bujdosó Andrea később a szünetben kérte számon Toroczkai Lászlóékat. Claude Lanzmann Shoah cím
Akár 20 fokig is lehűti a lakásod a görög módszer - Így csináld
Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.
Felelős döntést hoztak az augusztus 20-i tűzijáték kapcsán: nem tartják meg a szárazság miatt Tatabányán
Kiszáradt pázsit, száradó fák: az aszályos időszak miatt a tűzijátékot sem tartják meg a tatabányai Csónakázó-tónál. Arról, hogy a budapesti fényjáték sorsa mi lesz, még nem tudni.
Példátlan médiabotrány van kirobbanóban – Kémszoftverrel figyeltetheti egy újság az olvasóit, amitől a lap újságírói sokkot kaptak
Az USA Today kiadója együttműködésre lépett a Palantirral, hogy az olvasóiról gyűjtött adatokat hatékonyabban elemezze, és azokból üzletileg felhasználható információkat nyerjen ki.
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


