Ezt olvasta már?


Milyen lakás kapható 15 millió forintért?

A használt lakások piaca továbbra is élénk, az áremelkedés pedig kisebb-nagyobb megingásokkal közel három éve folyamatos. - Pécsi Napilap -

 

Milyen lakás kapható 15-20 millió forintért?

 

●     Egy év alatt 2-8 százalékkal csökkent a 15 millió forintért kínált lakások átlagos alapterülete.

●     Budapesten 15-20 millió forintba beleférhet egy 50-60 négyzetméteres panellakás, téglaépítésűből azonban inkább csak egy 35-46 négyzetméteres lakásra elég ez az összeg.

●     Az I. és az V. kerületben szinte már semmit sem lehet kapni 15 millió forint alatt.

●     Több olyan vidéki megyeszékhely van, ahol a 20 millióba egy 65-80 négyzetméteres téglalakás is belefér.

●     A piacon akadnak alkalmi vételek is, mert vannak eladók, akik tudtukon kívül vagy tudatosan alulárazzák ingatlanukat.

A használt lakások piaca továbbra is élénk, az áremelkedés pedig kisebb-nagyobb megingásokkal közel három éve folyamatos. A drágulás azon is tetten érhető, hogy az országos átlagok alapján idén 15 millió forintért Budapesten 43 négyzetméteres lakások voltak elérhetőek a kínálati piacon, míg 2016 elején valamivel nagyobb, 48 négyzetméteres lakásokat kínáltak ennyiért. A vidéki nagyvárosokban viszont csak 1 négyzetméterrel 65-ről 64-re csökkent az átlagos alapterület a 15 milliós árkategóriában - derül ki az az ingatlan.com több mint 3 ezer magánszemély hirdetése alapján készített összeállításából. Az elemzés a magyar háztartások - a KSH által 15,6 millió forintra becsült - átlagos vagyona alapján azt vizsgálta, hogy jelenleg az országos lakáspiacon mekkora lakásokat hirdetnek 15-20 millió forintért.

 

Mire elég 15-20 millió forint a lakáspiacon?

Budapesten 15 millió forintba egy 50-52 négyzetméteres panellakás fér bele, viszont a téglaépítésűekből csak egy 35-38 négyzetméteres garzont lehet ennyiből megvenni a kínálati piac alapján. Két fővárosi kerületben - az I. és az V. kerületben - egy-egy lakás kivételével semmit sem lehet kapni 15 millió forint alatt. Győrben 15 millióból 53 négyzetméteres panelt vagy egy 48 négyzetméteres téglaépítésű lakást lehet kapni. Debrecenben több mint 60 négyzetméteres panellakásra vagy egy 55 négyzetméteres téglaépítésű lakásra lehet elég ez az összeg.

Az ingatlan.com összesítése szerint 20 millióba a fővárosi átlagok alapján 55-60 négyzetméteres panellakás is belefér, de a téglalakásokból csak 44-46 négyzetméteres lehet reális. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, a budapesti árakról elmondta, hogy az ingatlanok állapotától függően jelentős különbségek vannak a kerületek között, de a kerületeken belül is. A vidéki nagyvárosok közül Debrecenben, Pécsen, Győrben, Szombathelyen a 20 millióért 65-80 négyzetméteres téglaépítésű lakásokat adnak, Szegeden 80 négyzetméter feletti is van a piacon, Miskolcon pedig ez az összeg egy 90-100 négyzetméternél nagyobb téglaépítésű lakásra is elég lehet.

 

Alkalmi vételek mindig is lesznek

Balogh László szerint ma 15-20 millióért kedvezőtlenebb elhelyezkedésű és állapotú vagy kisebb alapterületű lakást lehet kapni, mint egy évvel korábban. A szakember szerint azonban mindig vannak kifejezetten kedvező áron elérhető - már-már alkalmi vételnek számító - lakások a piacon. Részben azért, mert a drágulás csak hónapok alatt épül be az emberek tudatába, így vannak, akik alulértékelik ingatlanukat, másfelől mindig vannak eladók, akiknek sürgős az eladás. Ők pedig az ingatlan.com szakembere szerint csak akkor tudnak gyorsan megválni a lakásuktól, ha ezeket az átlagos kínálati árnál 10-20 százalékkal olcsóbban hirdetik meg.







0
0

hírek innen, onnan

A cégeknek is időt spórolhat a NAV

Egyre több ügy intézhető telepítés nélkül online.

Megdöbbentő összegre vadásztak a csalók, már a vállalkozásokra is rászálltak

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől.

Europion: visszaesett, de nagyon vezet a Tisza

A kutatás szerint Vitézy Dávid a legnépszerűbb politikus.

Nyelvi képességek nélkül is képes a komplex logikai gondolkodásra az emberi agy

Az MIT kutatói bizonyították, hogy az emberi agy a nyelvi központok használata nélkül is képes összetett logikai feladatok megoldására.

Lép az Alkotmánybíróság: vizsgálják, jogszerű volt-e Sulyok Tamás leváltása

Egy jócskán megkötött kezű, és többségében a Fidesz által megválasztott Alkotmánybíróság dönt azokban az ügyekben, amelyek...

Jogsi nélküli ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál

A közlés szerint a rendőrök múlt szombat délután figyeltek fel Velencén egy személyautóra, amelynek a rendszámfelismerő rendszer...

Készülj fel, 70-100 hullócsillag ragyogja be az eget: ezen a két napon rengeteget kívánhatsz

Augusztus egyik legszebb égi látványossága 2026-ban sem marad el.

Rendőrkézen egy durva ingatlanmaffia fejei: ezzel a módszerrel csapták be magyarok tömegeit

A csalók rendkívül gátlástalan módszerekkel dolgoztak, ugyanis minden esetben a kiszemelt ingatlanok valódi tulajdonosának vagy azok...

Kigurult a szerelőcsarnokból a 7000 tonnás hadihajó: hatalmas fegyverkezésbe kezdett a szövetséges állam

Lengyelország ma avatja a Miecznik-osztály első egységét, az ORP Wicher fregattot, amely a lengyel haditengerészet felszíni hadviselési...

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni

Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0