Ezt olvasta már?


Milyen újdonságokra számíthatunk 2017-ben?

Minden héten más, a munkavállalók, és a munkáltatók közt fennálló foglalkoztatási kapcsolatok tartalmi elemeit érintő kérdés kerül megválaszolásra, különös tekintettel a vonatkozó jogszabályi háttérre, annak aktuális változásaira, és gyakorlati alkalmazásának jellemzőire. - Pécsi Napilap -

A teljesség igénye nélkül 2017-ben az alábbi, fontos változások várhatóak a munkajogban, és a hozzá kapcsolódó területeken: A Nemzetgazdasági Minisztérium 2016. novemberében közzétette a 2017. évre szóló foglalkoztatási kapcsolatok ellenőrzésére vonatkozó ellenőrzési ütemtervét.

Eszerint 2017. március 1-től 2017. április 30-ig célvizsgálat várható a foglalkoztatásra irányuló jogviszony megszűnésével összefüggő – a munkavállalót megillető – igazolások kiállítására és kiadására, valamint a munkaviszony megszűnéséhez, megszüntetéséhez kapcsolódó elszámolás megtörténtére vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek ellenőrzésére. Ezt követően 2017. június 1-től 2017. július 31-ig várható – jellemzően a nyári szezonalitással összefüggő foglalkoztatásra vonatkozó – célvizsgálat, az egyszerűsített foglalkoztatás szabályainak és a jogviszonyok rendezettségének ellenőrzésére, majd 2017. október 1-től 2017. november 30-ig várható célvizsgálat a személy és vagyonvédelmi foglalkoztatóknál.

A Kormány ígérete alapján 2017-ben várhatóan április 14-e (Nagypéntek) munkaszüneti nap lesz, erről ugyanakkor ezidáig jogszabály nem született. Amennyiben ezt is közzéteszik, úgy 2017. április hónapban az általános munkarend szerint 18 munkanap lesz, vagyis 144 óra a rendes munkaidőben ledolgozandó óraszám. A legérdekesebb – és egyben leglényegesebb – változás, amely idén január 1. napján lépett hatályba a napi pihenőidő szabályozási területét érinti. Eszerint a főszabályként 11 órás kötelező pihenőidő alóli kivételek közül (melyek esetén elegendő a 8 óra pihenőidő biztosítása) kikerült a készenléti jellegű munkakörben történő foglalkoztatás, megmaradt ugyanakkor az osztott munkaidőben, a megszakítás nélküli, a több műszakos, valamint az idényjellegű tevékenység keretében történő foglalkoztatás.

Szűkíti ugyanakkor a munkáltató lehetőségét az az – alapvetően Uniós kötelezettségnek való megfelelés – következtében hatályba lépett előírás, mely szerint a két egymást követően beosztott napi pihenőidők együttes tartama el kell, hogy érje a huszonkét órát (ez az ún. kompenzációs pihenőidő). Eszerint tehát amennyiben a munkáltató a fenti felsorolásban szereplő lehetőségekből fakadóan 8 órára csökkenti a napi pihenőidő mértékét, úgy másnap 14 óra pihenőidőt kénytelen a munkavállalónak biztosítani annak érdekében, hogy a két nap átlagában 22 óra legyen a munkavállaló napi pihenőideje.

Nem szorosan a munka törvénykönyvét érintő változás, érdemes ugyan megemlíteni, hogy saját gépjárművel történő munkába járás esetén (a munkában töltött napokra a munkahely és a lakó- vagy tartózkodási hely között és/vagy hazautazásra a munkahely és a lakóhely között közforgalmi úton mért oda-vissza távolság figyelembevételével) változott a kilométerenként elszámolható összeg, mely a korábbi 9 Ft-ról 2017. január 1. napjától 15 Ft-ra emelkedett.

 

Dr. Tihanyi Tamás

munkaügyi szakértő, tanácsadó

További cikkek a témában:

Jelenléti ív a telephelyen, a munkások meg százfelé - na most mi lesz?

Folyton variál a munkáltatóm, nem tudok tervezni

Éjszaka dolgozom, vitázom a pótlékról - mégis mennyi jár?

Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés?

Autóval járok dolgozni, nem fizeti ki a munkáltatóm

Készenléti pultos - hallott már ilyenről?

Szabadságolás részmunkaidőben - hogy is van ez?

Plusz munkáért plusz bér? - szakértőnk válaszol

Más volt a véleményem, kirúgott a munkáltatóm


Önnek is van problémája, kérdezze szakértőnket!

munkaugy.napilap@gmail.com







0
0

hírek innen, onnan

A cégeknek is időt spórolhat a NAV

Egyre több ügy intézhető telepítés nélkül online.

Megdöbbentő összegre vadásztak a csalók, már a vállalkozásokra is rászálltak

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől.

Europion: visszaesett, de nagyon vezet a Tisza

A kutatás szerint Vitézy Dávid a legnépszerűbb politikus.

Nyelvi képességek nélkül is képes a komplex logikai gondolkodásra az emberi agy

Az MIT kutatói bizonyították, hogy az emberi agy a nyelvi központok használata nélkül is képes összetett logikai feladatok megoldására.

Lép az Alkotmánybíróság: vizsgálják, jogszerű volt-e Sulyok Tamás leváltása

Egy jócskán megkötött kezű, és többségében a Fidesz által megválasztott Alkotmánybíróság dönt azokban az ügyekben, amelyek...

Jogsi nélküli ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál

A közlés szerint a rendőrök múlt szombat délután figyeltek fel Velencén egy személyautóra, amelynek a rendszámfelismerő rendszer...

Készülj fel, 70-100 hullócsillag ragyogja be az eget: ezen a két napon rengeteget kívánhatsz

Augusztus egyik legszebb égi látványossága 2026-ban sem marad el.

Rendőrkézen egy durva ingatlanmaffia fejei: ezzel a módszerrel csapták be magyarok tömegeit

A csalók rendkívül gátlástalan módszerekkel dolgoztak, ugyanis minden esetben a kiszemelt ingatlanok valódi tulajdonosának vagy azok...

Kigurult a szerelőcsarnokból a 7000 tonnás hadihajó: hatalmas fegyverkezésbe kezdett a szövetséges állam

Lengyelország ma avatja a Miecznik-osztály első egységét, az ORP Wicher fregattot, amely a lengyel haditengerészet felszíni hadviselési...

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni

Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0