Mindenkit kitesznek, senki nem marad a helyén
Szinte teljes nagytakarítást hajt végre a kormány az egyetemi alapítványok vezetésében: a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagság 98 százalékát lecserélik, miközben a testületek jogköreit is alaposan megnyirbálják.
Az új vezetők egyik legfontosabb feladata már a megszüntetés előtt álló alapítványok átvilágítása és felszámolásuk előkészítése lesz.
Teljesen megújulnak az egyetemi alapítványok kuratóriumai és felügyelőbizottságai – közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium. A közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) által fenntartott egyetemek kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok újraválasztásával kapcsolatban kiírt pályázata sikeres volt, a rövid határidő ellenére több mint 1200 pályázat érkezett, amelyből 660 pályázat felelt meg a pályázati kiírás tartalmi és formai követelményeinek – írt a tárca. A kuratóriumokban és a felügyelőbizottságokban összesen 168 szabad hely betöltéséről született döntés, ezzel a tagság 98 százaléka lecserélődött.
A kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok kijelöléséről a szenátusok véleményének figyelembevételével, valamint az Állami Számvevőszék feddhetetlenségre, függetlenségre és pártatlanságra vonatkozó vizsgálatát követően az alapítói jogokat gyakorló miniszter döntött. A kijelölt kuratóriumi tagok összeférhetetlenségének vizsgálatát az Integritás Hatóság végzi a jogszabályban meghatározottak szerint – tudatta a tárca, megjegyezve: a kiválasztás során cél volt, hogy a kuratóriumokba ne kizárólag felsőoktatási szereplők kerüljenek be, hanem a jogi, pénzügyi kompetencia is megjelenjen.
Közölték azt is, hogy a megszüntetés előtt álló kekvák alapító okiratainak módosítása jelenleg folyamatban van. A módosítás célja, hogy a kuratóriumok jogkörei a törvény által meghatározott minimumra szűküljenek, több döntés az alapítói jogok gyakorlójának jóváhagyásához kötött legyen, és a legfontosabb döntési jogosultságok az alapítói jogok gyakorlójának hatáskörébe kerüljenek vissza.
A tárca rögzítette: az új kuratóriumok feladata elsősorban az alapítványok átvilágításához szükséges adatszolgáltatás biztosítása, valamint a kekvák megszüntetésével kapcsolatos feladatok ellátása. Az új tagok kijelölésével párhuzamosan zajlik a kekvák által fenntartott egyetemek alapító okiratainak és szervezeti és működési szabályzatainak jogszabályon alapuló áttekintése. Ennek célja, hogy az akadémiai szabadság maradéktalan érvényesítése érdekében az intézmények működése 2026. október 31-ig teljeskörűen megfeleljen az új jogszabályi előírásoknak.
A minisztérium célja, hogy az egyetemek a jövőben nagyobb szakmai és intézményi önállóság mellett, világos felelősségi és elszámoltathatósági keretek között működhessenek.
Az új egyetemi modell kialakítása érdekében a tárca egyeztetéseket folytat oktatókkal, hallgatókkal és az oktatást, kutatást támogató egyetemi polgárokkal, továbbá felsőoktatási intézményekkel, szakszervezetekkel, hallgatói önkormányzatokkal és felsőoktatási szakértőkkel is.
A felsőoktatás megújításának célja egy olyan kiszámítható, szakmailag önálló és versenyképes egyetemi rendszer kialakítása, amelyben az intézményi autonómia, a minőségi működés és az elszámoltathatóság egymást erősítve érvényesül
– hangsúlyozta a minisztérium.
Ahogy arról beszámoltunk, július elején derült ki, hogy a kormány nyílt pályázatot hirdetett a kuratóriumi és felügyelőbizottsági helyekre. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szerint a cél, hogy a felsőoktatási intézmények irányításában „a szakmai alkalmasság, az átláthatóság és az intézményi közösségek véleménye egyaránt érvényesüljön”.
index
hírek innen, onnan
36 éve őrzik bontatlanul a karácsonyi csokidobozt, amelyet egy autóbalesetben meghalt 7 éves kislány már nem kaphatott meg
Stephen Peacock átadta lányának, Rachelnek azt a bontatlan csokidobozt, amit 36 éve elhunyt másik lányának, Susannak vett. A nő a...
Mi lesz a korábbi vidéki fideszes „kiskirályokkal”? – Hangosítunk
Mennyire fontos a közmunka vidéken és mi lesz ezzel az intézménnyel? Miért volt politikai döntés Unger Anna megválasztása? Mennyire...
Kiderült, kiért van oda Liptai Claudia férje – még most is rajong érte
Meglepő dolog derült ki.
Hegedűs Zsolt szerint közel 500 milliárdot fognak bérrendezésre költeni az egészségügyben
A miniszter bejelentette, hogy új szakdolgozói bértáblát fognak kialakítani.
Már nem a fa elégetése a cél: teljesen átalakul a hazai erdők energetikai hasznosítása
A faalapú biomassza energetikai szerepe, nemzetközi statisztikákkal és magyar adatokkal.
Elárulta a miniszter: erre költenék az egészségügynek szánt 500 milliárdos pluszforrást
Előkészítették az egészségügyi szakdolgozók bérrendezését, a Pénzügyminisztériummal folytatott egyeztetések pedig felgyorsultak. Az...
Végleg eltüntetné az ENSZ a világ legismertebb térképét, amin az afrikai kontinens tizennégyszer kisebbnek látszik a valóságosnál
A földrajzi oktatásban és a mindennapi vizuális kultúrában évszázadok óta meghatározó Mercator-féle térképvetület fokozatos...
Frontális karambol történt Újpesten
Frontálisan ütközött össze két gépkocsi a IV. kerületi Megyeri úton, a stadion melletti szakaszon. A fővárosi hivatásos tűzoltók...
Olasz Nagydíj - Gasly a pole pozícióban Monzában
A 30 éves pilótának ez pályafutása első pole pozíciója, méghozzá azon a pályán, ahol karrierje első és eddigi egyetlen...
Kutyapárt: Kovács Gergőék helyett új vezetőket választották
A társelnöki rendszerrel is szakított a párt.
Nem a hűtlenség a legnagyobb árulás egy kapcsolatban – hanem ez a néma szokás
A hallgatás néha többet árthat egy kapcsolatnak, mint egy heves vita – de mi történik valójában, amikor az egyik fél egyszerűen...
Kalapácsos trükkel spórol rengeteget a Toyota
A nagy darabszámú autó-visszahívási akciók óriási pénzt emésztenek fel. A Toyota most egy kalapácsra alapozott technikával igyekszik...
Sport
Hiába a Liverpool győzelme, haragszanak Kerkezre Angliában
A magyar válogatott mindkét sztárja végig a pályán volt az első győzelem alkalmával.
Brutális futómennyiség, Szoboszlai Dominik visszatért a helyére, csapata rögtön nyert
A válogatott csapatkapitánya felülkerekedett önmagán, Kerkez Milosnak pedig végig a fülébe kellett duruzsolni.
Maszkos férfiak támadtak a Fradiváros-ügyről beszámoló szerkesztőre péntek este
Az eset az Elek Gyula Arénában történt, a Ferencváros azonnal reagált a megkeresésünkre.
Az amerikaiak már remegnek, a bombázó Juhász Dorkával lehet meglepetéscsapat a magyar válogatott
A 193 centis magyar válogatott kosarasért megőrülnek külföldön is, csak ne sérüljön meg a vb-n.
A magyarok hóhérja kivégezte a Real Madridot is
Rejtélyes madridi lesgól, 94. percben kihagyott büntető, megvan José Mourinho első veresége.
Mourinho: „Azt hittem, a Betis játékosa meghalt a kispad előtt”
Zaklatott meccsen kapott ki a Real Madrid péntek este Sevillában.
A jubiláló Szoboszlaival a Liverpool kilenc perc alatt kivégezte a Premier League-újoncot
A játékvezető is kiemelt figyelmet szentelt a magyar játékosnak.
Szoboszlai megunta a Liverpoolt? Idegen csapat nagymenőjével lépett kapcsolatba
"Szoboszlaival még mindig beszélünk. Azt mondták, hogy még soha nem láttak ehhez hasonlót.”
Évek óta nem látott pofonba szaladt bele a világ legerősebb futballcsapata
Két döntetlen után jött a jéghideg zuhany, otthonában kalapálták el az utóbbi két év BL-győztesét.
Ipswich–Liverpool: Szoboszlai és Kerkez a kezdőben, Barcola csak a kispadon kapott helyet
Több változás is történt a kezdőcsapatokban.
Sokkal nagyobb a baj, felmérhetetlen következményei vannak a szupersztár bukásának
Egy hét után kiengedték a kórházból.
A Chelsea-t rekordpénzért elhagyó világbajnok rögtön az első nyilatkozatában belerúgott volt klubjába
Az argentin középpályás rögtön odaszúrt.
Bulvár
Már nem az áramtermelésért küzdenek, hanem azért, hogy a leállított blokkok ne hevüljenek túl Csernavodánál
A Duna rendkívüli apadása új szintre emelte a helyzetet a csernavodai atomerőműnél: most már nem az a kérdés, mikor termelhet újra áramot a létesítmény, hanem az, hogyan biztosítsák a leállított reaktorok hűté
Közel száz százalékos annak a valószínűsége, hogy 2027 februárjáig tartani fog az El Niño
Az El Niño időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek – közölte a Meteorológiai Vilá
Bejelentette a nagy változást a MOHU, a teljes lakosságot érinti
A MOHU bejelentése minden ügyfélre vonatkozik, 1000 forint kedvezményt is biztosítanak.
„Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk” – Amikor hazaértünk, minden megváltozott
Egy nyaralás után különös meglepetés várta otthon a nőt: anyósa lecserélte a zárat, és ezzel egyértelművé tette, ki érzi magát igazán otthon a házban.
„Jó drága múzeum lesz” – Nem Orbán Viktor a főnök Hatvanpusztán
A hatvanpusztai mintagazdaság és uradalom megálmodója rendkívüli titkokat árult el az Orbán család menedékéről.
Hiába a paksi fenékküszöb, egy különös élőlény telepedett meg a Dunában, közel az Atomerőműhöz
Rengetek kritika éri Magyar Péter szakértőinek és szakembereinek mesterművét, de a szávai állasküszt nem lehet megállítani.
Az RTL imádott műsorvezetője 52 évesen Svájcban él: „Itt sincs kolbászból a kerítés”
Valkó Eszter és családja Svájcban kezdett új életet, az egykori műsorvezető ottani életükről mesélt.
Bunkóságból ezt hagyták borravalónak a vendégek az étteremben, a pincér kiosztotta őket
Az egyik felszolgáló már találkozott érdekes borravalókkal életében az étteremben, de ez most kiverte nála a biztosítékot.
„Most is Orbán Viktor a miniszterelnök”: Kossuth téri bulira csábítják a baloldalellenes szavazókat
Pártpolitikától mentes rendezvénynek ígérik azt a fideszes médiaszereplők és az előző kormány körül eleddig szerepet vállaló politikusok, influenszerek által szombat estére meghirdetett, Kossuth téri ...
A profi séfek így fűszerezik a rántott húst: ezt a technikát érdemes megtanulni
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Kegy helyett végrehajtót kapott az éberkómában fekvő Katalin - Magyar Péter minisztereihez kiált segítségért az összetört édesanya
Tizenhárom éve ápolja éber kómás lányát egy magyar édesanya. Katalin most elkezdett magához térni, de a család tragikus helyzetbe került és a kormánytól várnak segítséget.
Leó pápa nincs köztük: 3 ember utazhat útlevél nélkül az egész világon
Míg nekünk szigorú iratellenőrzésen kell átesnünk a határokon, a Földön él három olyan kiváltságos személy, akinek soha nem kell útlevelet mutatnia.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


