Mit ünneplünk március 15-én?
Március 15-e a 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete.
Március 15. az 1848–49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete, és egyben a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja is. A rendszerváltás évétől kezdődően munkaszüneti nap, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep.
Március 15. a magyar sajtó napja is annak emlékére, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit.
A pesti Ellenzéki Kör, a fiatal értelmiségiek radikális csoportja 1848. március 5-én indította el aláírásgyűjtő mozgalmát a pozsonyi diétán, mégpedig Kossuth Lajos két nappal korábban beterjesztett felirati javaslatának támogatására.
Ez a javaslat többek között a közteherviselést, politikai jogegyenlőséget, népképviseletet és független kormányt követelt. Időpontul március 19-ét választották, mert ekkor tartották a József-napi vásárt, amelyet francia mintára reformlakoma követett volna Rákos mezején. A terv szerint ekkor akarták ismertetni a javaslat alapköveteléseit forradalmi jelszavakká tömörítő tizenkét pontot is, amelyet Irinyi József öntött formába.
Március 14-én este azonban megérkezett Pest-Budára az előző napi bécsi forradalom híre, és a Pilvax kávéházban összegyűlt ifjak cselekvésre szánták el magukat.
A Tizenkét pont
Március 15-én reggel Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór és Bulyovszky Gyula megváltoztatta a diétához intézett tizenkét pont bevezetését, és politikai fellépésüket indokoló kiáltványt fogalmazott meg. A pontok szövegét a politikai röplap műfajához igazították, két pontot összevontak, és a szövegbe bekerült a politikai foglyok szabadon bocsátásának követelése.
Ezt a kiáltványt olvasták fel a Pilvax kávéházban gyülekező ifjaknak, majd Petőfi elszavalta két nappal korábban írott, a március 19-i reformlakomára szánt költeményét, a Nemzeti dalt.
Ezután Petőfi és mintegy tíz társa a szemerkélő esőben elindult a Pilvaxból az egyetemre. Előbb az orvoskar hallgatóihoz, majd velük a politechnikum diákjaihoz, azután pedig együttesen a jogászokhoz vonultak. Minden helyszínen elhangzott a kiáltvány és a Tizenkét pont, Petőfi pedig elszavalta költeményét. A jogászok és az utca népének csatlakozásával mintegy kétezresre duzzadt, egyre lelkesebb tömeg Petőfi vezetésével átvonult a közeli Landerer és Heckenast nyomdához, a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca és a Szép utca sarkára.
Az ifjúság vezetői a nép nevében lefoglalták a gépeket, és cenzúrázatlanul nyomtatták ki a Nemzeti dalt, illetve a Tizenkét pontot. Ez utóbbi így szólt:
„Mit kíván a magyar nemzet!”
Legyen béke, szabadság és egyetértés.
1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését.
2. Felelős minisztériumot Buda-Pesten.
3. Évenkénti országgyűlést Pesten.
4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
5. Nemzeti őrsereg.
6. Közös teherviselés.
7. Úrbéri viszonyok megszüntetése.
8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
9. Nemzeti Bank.
10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.
11. A politikai státusfoglyok szabadon bocsátassanak.
12. Unió.
Egyenlőség, szabadság, testvériség!
Kevéssel dél előtt Irinyi József személyesen osztotta szét a röplapokat, a szabad sajtó első példányait. A Tizenkét pont szövegén később kisebb változtatásokat hajtottak végre, az utolsó pontot így egészítették ki: „Unió Erdéllyel.”
Délutáni események
A siker bátorságot öntött a kezdeményezőkbe, akik délután háromkor a Nemzeti Múzeumnál nagygyűlést tartottak, majd az időközben tízezresre duzzadt tömeg a Pest városi tanácshoz vonult, s rábírta annak tagjait, hogy csatlakozzanak követeléseikhez. Forradalmi választmány alakult, majd a nép elindult Budára, a Helytartótanácshoz.
Táncsics kiszabadul
Az óriási tömeg kíséretében érkezett választmányi vezetők: Nyári Pál, Pest megye alispánja, Rottenbiller Lipót, Pest város alpolgármestere és Klauzál Gábor, Csongrád vármegye követe adták elő a követeléseket. A sokaságtól megfélemlített Helytartótanács elfogadta a Tizenkét pontot, azonnal eltörölte a cenzúrát, és szabadon bocsátotta börtönéből a sajtóvétség és izgatás vádjával 1847-ben elítélt Táncsics Mihályt, akit a tömeg diadalmenetben vitt Pestre. Este a Nemzeti Színházban a Bánk bán díszelőadásával ünnepelték a forradalom győzelmét.
Ugyanekkor Pozsonyban…
Az utolsó rendi országgyűlés alsótáblája határozatban jelentette ki, hogy Kossuth Lajos március 3-i felirati javaslatába beleérti az állami kárpótlás melletti jobbágyfelszabadítás és a teljes közadózás megvalósítását is. Az országgyűlési küldöttség a főrendek által is elfogadott felirattal Bécsbe utazott V. Ferdinánd királyhoz.
A pesti események után a bécsi udvar és V. Ferdinánd jobbnak látta nem visszautasítani a feliratot, ezenfelül miniszterelnöknek nevezték ki gróf Batthyány Lajost, aki március 23-án megalakította az első felelős kormányt. A pesti forradalomnak is köszönhető az áprilisi törvények megszületése (április 11.), amellyel megszűnt egy elavult, rendiségen alapuló politikai rendszer, az ország pedig lehetőséget kapott a polgári fejlődésre és a gazdasági megerősödésre.
Március 15. 1989-ben volt először munkaszüneti nap, 1990 óta pedig hivatalos nemzeti ünnep.
forrás: alon.hu
hírek innen, onnan
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak
A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


