Ezt olvasta már?


Nagy szezon lesz, érzem! – Michelisz Norbert

Új autó, új fejlesztések, világbajnoki remények – a Honda Monzában bemutatta az idei Civicet, amely aerodinamikailag, motorikusan és technikailag is fejlődött. Ami pedig Michelisz Norbertet illeti: nos, ő piros-fehér-zöldben és optimistán várja a túraautó-vb 2017-es szezonját. (Pécsi Napilap)

Az első szembeötlő különbség az volt a monzai kollektív teszten, hogy Michelisz Norbertnek új színei vannak. A gyári Honda-alakulat már tavaly is két piros-fehér-zöld (Castrol) színű, és egy piros-fehér-szürke Civicet vetett be a világbajnoki sorozatban – tavaly a magyar fiúé volt a szürke (aggódtak is a drukkerek, hogy nem lesz ugyanolyan jó, mint csapattársaié, de végül ez nem igazolódott be), az idén övé az egyik piros-fehér zöld.

Ez egyrészt a nemzeti színek okán is megdobogtatja a magyar szíveket, másrészt a szurkolói oldalakon már elindult a spekuláció, hogy Michelisz első számú pilótává lépett elő. A Honda kommunikációja ezt nem támasztja alá, de nem is kell, hiszen a csatákat a pályán kell megvívni – csapattársaival, Tiago Monteiróval és Micsigami Rjóval is –, és a magyar versenyző meg is tudja vívni őket. Bőven elég, ha azonosak a feltételek.

„Nagy szezon lesz, érzem! – mondta Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokság hivatalos sajtótájékoztatóján. – Amióta bemutatkoztam a WTCC-ben, ugyanannál a csapatnál versenyeztem, tavaly váltottam először, úgyhogy bele kellett rázódnom az új közegbe, meg kellett szokni. Körülbelül a szezon felénél került minden a helyére, és váltam versenyképessé. Most azonban a téli tesztek után már pontosan tudom, milyen nagy is a különbség. A csapaton belül is történtek szervezeti változások, amelyeknek köszönhetően az idén még erősebbek leszünk.”

Forrás: nso.hu







0
0

hírek innen, onnan

Donald Trump kitálalt, valójában mi is történt vele az elnöki különgépen

Az amerikai elnök elismerte, hogy a Titkosszolgálat utasítására egy katonai géppel távozott Törökországból.

3 napos előrejelzés: Ismét erősödik a felmelegedés

Derült, napos, többnyire száraz napok következnek, élénk északkeleti széllel és erősödő nyári meleggel, sokfelé 30 fok közeli...

Kettérepedt a tómeder, mentették a halakat a kiszáradt kiskunsági tóból

Csak nagyon kis foltokban volt víz a mederben a Kiskunsági Nemzeti Park területén lévő Kolon-tóban már múlt pénteken is, és azóta...

Távozási dráma helyett taktikai húzás? Így próbálja menteni Verstappen a Red Bullt

Valóban elhagyja Max Verstappen a Red Bullt? Juan-Pablo Montoya és Stefan Johansson elárulták, mi áll a holland pilóta folyamatos...

Megváltozott a keresés, és vele együtt haldokolni kezdett az általunk ismert, nyílt internet

A mesterséges intelligencia átalakította a webes keresés több évtizedes alapmodelljét, amely korábban a tartalomgyártók és a...

Ne fuss lyukra, ezekre a szakrendelésekre kötelező a beutaló – sokan rosszul tudják, hová kell

A beutalóköteles szakrendelések előtt érdemes időben intézkedni, mert enélkül könnyen hiába kérünk időpontot.

Csaknem duplájára nőtt a műszakin megbukott autók száma, különösen ezekkel van baj

Egyre több rossz műszaki állapotú autó lehet a magyar utakon. Míg 2016-ban 4278 személyautó vizsgája végződött eredménytelenül,...

Kilőttek a tanszerek árai, brutális összegbe kerülhet idén az iskolakezdés

Újabb áremelkedési hullámmal indul az idei tanév, a tanszerek és az írószerek mellett számos szolgáltatásért is többet kell fizetni....

Megtorpant a kínai űrprogram: videóra vették, ahogy felrobban a hordozórakéta

A kínai hatóságok tájékoztatása szerint repülés közbeni technikai hiba miatt kudarcot vallott a Hosszú Menetelés 7A (Long March 7A)...

Újra menyasszony a gyönyörű modell: Virágtengerben térdelt le elé az új szerelme

A 45 éves brazíliai szupermodell, Alessandra Ambrosio eljegyezte magát kedvesével, Buck Palmerrel egy csodálatos tengerparti lánykérés során.

Megvan az új elnök, Ruff Bálinték nekimennek Orbán sajtósának, Mészáros nem kap uniós pénzt – Newscast

Megválasztották a következő köztársasági elnököt, a Mi Hazánk is hajlandó volt megemlékezni a roma holokausztról, Ruff Bálinték...

Meglepő, mivel foglalkozik az 53 éves Koós Réka: régi házakat újít fel

Koós Réka nemcsak a színészettel és az énekléssel keresi a kenyerét, meglepő, milyen civil szakmába vágott bele.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0