Ezt olvasta már?

Labdarúgó NB II - A Nyíregyháza és az Ajka is százszázalékos maradt

A Debreceni VSC-hez hasonlóan a Nyíregyháza Spartacus és az FC Ajka maradt százszázalékos a labdarúgó NB II szerdai, második fordulója után.

0

Nemzet Sportolója - A tagok Faragó Tamás vízilabdázót javasolják a címre

Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázót javasolták a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának szerdán.


hirdetés

A 67 esztendős sportoló háromszor állhatott dobogóra olimpián, 1976-os aranyérme mellett 1972-ben ezüst, 1980-ban pedig bronzérmet szerzett a magyar válogatottal, amellyel 1973-ban vb-t, 1974-ben és 1977-ben pedig Európa-bajnokságot nyert.

A választásra jogosult tizenegy tag szerdán dönthetett arról, hogy kit választ új tagnak, közülük kilencen jelentek meg személyesen a sportállamtitkárság Hold utcai székházában megtartott ülésen, Bíróné Keleti Ágnes és Balczó András telefonon adta le szavazatát, de a voksolás titkos volt.

A döntés után Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tájékoztatta a sajtót a jelölt személyéről, kiemelve, hogy már az első körben eldőlt a szavazás, hiszen Faragó Tamás megkapta a szavazatok több mint ötven százalékát.

"Nagyon jó döntés született, mert Faragó Tamás ma is aktívan dolgozik a vízilabdasport utánpótlásában, sőt oktatóvideó-sorozatot is közzétett az interneten" - mondta az államtitkár.

Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja elmondta: több mint nyolc jelölt neve került szóba, köztük a vízilabdázók közül Faragó mellett Bodnár András is.

"Faragó Tamás mellett szólt az is, hogy pályafutása után edzőséget vállalt, a női vízilabda válogatottat világ- és Európa-bajnoki címig vezette, a mai napig ott van az uszodában és oktatja a kicsiket, ezért én is őt támogattam" - fűzte hozzá a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, aki örült annak, hogy a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György június 17-ei halálával megüresedett helyre a vízilabda tudott olyan személyt kínálni, aki érdemes a Nemzet Sportolója címre.

"Faragót Szabó Tünde államtitkár értesítette a jó hírről, nagyon boldog volt, teljesen meghatódott, és azt mondta, hogy már alig várja hogy találkozzon szeretett klubtársaival" - mondta Schmitt Pál.

A sporttörvény alapján mindig a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tagra, akit a sportért felelős államtitkár terjeszt fel, majd a jelöltről a kormány dönt.

A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is meghatározó szerepet töltött be a magyar sportéletben.

A Nemzet Sportolója jelenleg Balczó András, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Monspart Sarolta, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Varga János.

 








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Bella Hadid unatkozott otthon, ez a pillangós smink lett a vége

Minden lehetséges szögből lefotózta ezt a valamit, hogy azzal is teljen az idő.

A föld alatt is megerősíti a kormány a határzárat

Ezt Müller Cecília és egy rendőrfőkapitány-helyettes jelentette be.

Ötmillió koronavírus elleni vakcinát kötött le Magyarország

Ezt Gulyás Gergely jelentette be a csütörtöki kormányinfón.

Új buszokat állít üzembe a Volánbusz

Folytatódik az állami autóbuszpark megújulása: augusztustól szállítja az utasokat az a 29 új, magas komfortfokozatú, Neoplan Tourliner...

Női labdarúgó játszhat egy holland férficsapatban

A futballista a holland sportági szövetség hozzájárulásával szerepelhet a negyedosztályú VV Foarutban.

Több mint 2 milliárdos támogatást kapnak a könnyűzenei klubok és a fesztiválszervezők

A kormány újabb, 2 milliárd 120 millió forintos csomagról döntött a könnyűzenei klubok és a fesztiválszervezők támogatására -...

Térdre kényszerítettük Brüsszelt a pálinkafronton

Az unió már megint hálás lehet nekünk, magyaroknak. Annak idején a keletről betörő barbár hordákkal szemben védtük a kereszténységet...

Magyar katasztrófavédelmi szakértők mehetnek Libanonba

Öt katasztrófavédelmi szakértőt ajánlott fel Magyarország Libanonnak, hogy támogassák a bejrúti robbanás okozta helyzet felszámolását...

Elképesztő ötlet született a sáskák hasznosítására

Egy ország, ahol különleges módszerrel szeretnének hasznot húzni a rovarok pusztításából.

Jól jöttünk ki a pálinkaszabadságharcból

Magyarország következetesen kiállt amellett, hogy a saját célra történő pálinkafőzés adómentes legyen, és ez most megvalósulhat...

Sport

A Groupama Arénában elbúcsúztatták Szűcs Lajost - képek

A korábbi olimpiai bajnok klasszis labdarúgó 76 évesen halt meg.

Idegenlégiós hurcolta be Kisvárdára a koronavírust

A játékos tünetmentes, de mindenkit leteszteltek a klubnál.

Az eltiltott Ramost igen, Bale-t nem viszi magával Zidane

Sorsdöntő Bajnokok Ligája-meccs vár a Real Madridra Manchesterben pénteken.

Olcsón, és pont a városi riválishoz igazolhat el a Real Madrid középpályása

Érdekes transzfert erősített meg az El Golazo de Gol című műsor.

Óriási káosz és botrány Romániában, mi lesz a Sepsivel?

Szinte percenként változik a helyzet.

A Tatabánya legyőzte a Telekom Veszprém kézicsapatát

Habár csak felkészülési mérkőzésen, de nagy győzelmet aratott idegenben Vladan Matic együttese.

A Liverpool egy ötmilliós garasoskodás miatt bukhatja el a kiváló spanyol középpályást

Színre lépett ugyanis a PSG, és rálicitált a vörösökre.

Jakobsen mesterséges kómában, Lefevere börtönt kért Groenewegenre

Hatalmasat esett Fabio Jakobsen a Lengyel kör nyitószakaszán, a holland versenyzőt mesterséges kómában tartják.

Zidane és Klopp árnyékában, avagy Európa 6 legjobb újhullámos edzője

A héten visszatérő Bajnokok Ligája apropóján megmutatjuk Európa új, tehetséges és markáns edzőgenerációját.

A 89. percben még 0 - 0 volt, végül 3 - 0-ra nyert a Sahtar

Három perc alatt hármat vágtak az ukránok a legvégén.

Szűcs Csaba könnyek között mesélt az édesapjáról: ?Apu az égben is a Fradi legnagyobb szurkolója lesz?

A fia mellett csapattársak, riválisok, barátok, szurkolók vettek részt a július 12-én elhunyt korábbi labdarúgó búcsúztatásán.

Eladták az AS Roma csapatát

Egy amerikai milliárdos üzletember lett az új tulajdonos.

0

Bulvár

Rossz hír a szomszédból: 1300 fertőzött, 41 halott egyetlen nap alatt

Romániábam kiugróan sok koronavírusos beteg halt meg az elmúlt 24 órában, az aktív esetek száma pedig már meghaladja a 25 ezret.

Levandowksi 18 hónapos börtönbüntetést kapott

A 75 éves bíró saját bevallása szerint még sosem látott ilyen súlyos bűncselekményt.

Fásy Zsüliett vörös bombázó lett - Látványos fogyása után alig ismerni fel

Fásy Zsüliett külseje annyira megváltozott, hogy a 22 éves lányt alig ismerni fel.

Ez a titka az egészséges időskornak egy magyar orvos szerint

Azt is elmondja, hogy miért fontos a munka és a hobbi.

Mi az ammónium-nitrát és miért robban ekkorát?

Állítólag 2750 tonna robbanóanyag volt a kikötői raktárban, a pusztítás azonban nem csak a mennyiség miatt ilyen nagy.

Döbbenetes előtte-utána fotókon Bejrút kikötője

Az egyik fotó a keddi robbanás előtt, a másik pedig utána készült.

A Groupama Arénában elbúcsúztatták Szűcs Lajost - képek

A korábbi olimpiai bajnok klasszis labdarúgó 76 évesen halt meg.

Nem akárkivel fogott új vállalkozásba Mészáros Lőrinc

Újabb társasággal gyarapodott júliusban Mészáros Lőrinc céghálója - vettük észre a cégkivonatokban.

Tóth Gabi egyik legújabb fotója rekordokat dönt az interneten

Ezt a fotót mindenképpen érdemes látnunk!

blogmorzsák

Színészcsata New York-ban

Két színész csatája New York-ban avagy miért volt ott a rendőrség, sőt a katonaság is egy Shakespeare-előadáson?

Utolsó napok a búcsú előtt

Míg maga a búcsú nehéz, az azt megelőző napok egészen furcsa hangulatban telnek egy leendő határátkelő életében.

Miről és hogyan álmodik a kutya? Soha ne ébreszd fel rémálmából!

Tudtad, hogy az ebek is álmodnak? Eláruljuk, hogy viselkednek ilyenkor, és miért veszélyes megszakítani egy rémálmot.

Nagyon forr a levegő a TikTok körül

A TikTok szorongatása ugyanazon a to do listán van, amelyen a Huawei kizárása is.

Svájc is karanténba küldi a Spanyolországból hazatérőket

Eközben elhagyta Spanyolországot a korrupciós botrányba keveredett ex-király.

Ronda és finom - a Tesla Cybertruck forradalma

Mitől is olyan forradalmi ez az óvodás rajzokat megidéző designnal megáldott villanyszörny?

Egy zsidó ünnep "comeback"-je

Hogyan lett egy szinte elfeledett ünnep az egyik legismertebb izraeli piros betűs nap?

Köd van Gödön

Furcsa helyzet alakult ki Gödön és nagyon nagy a csönd körülötte.

A Városligetben áll egy fütykös

Most akkor pénisz vagy pálinkásüveg van a tegnap felállított szobor lába között?

Orbán Viktor továbbra is biztosítja a NER oligarchái számára a bomba üzleteket

Végső esetben 30-40 évre titkosítják a kínos részleteket tartalmazó kontraktusokat.

A 7 millió dolláros óra

7 millió dollár egy óráért nem kevés, még akkor sem, ha éppenséggel 189 karátnyi gyémánt díszíti.

Tegnap indult volna a Sziget

Egy egész, varázslatos héten át marad el Budapesten az idei Sziget fesztivál. Nosztalgiázzunk az elmúlt évek szigetes fotóival!

0