Ezt olvasta már?


Nevet változtatott az LMP

egváltoztatta a nevét az LMP: mostantól ki fogják fejezni a zöldpártjellegüket, ezért az LMP - Magyarország Zöld Pártja hivatalos elnevezést használják - jelentette be Schmuck Erzsébet, az egyik társelnök szombaton Budapesten, a párt kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatón.


hirdetés

Közölte, hogy a rövidített elnevezés Zöldek lesz.

Hangsúlyozta: ezzel jelezni akarják a társadalomnak, hogy létezik zöldpárt, van olyan szervezet, amelyre érdemes szavazni, amely kiáll az élhető környezetért.

Schmuck Erzsébet azt mondta: számba vették az előttük álló feladatokat. Fontosnak tartják egy zöld kormányzati minimumprogram kidolgozását, amelyet az év közepére be akarnak fejezni.

Kiemelte, hogy több ponton módosították az alapszabályukat. Változtattak a tagfelvételi rendszerükön is. Schmuck Erzsébet úgy fogalmazott, hogy "kinyitják" a pártot, amely sokkal hatékonyabban fog működni.

Készen állnak az ellenzéki együttműködésre, arra, hogy 2022-ben az ellenzék leváltsa a kormányt, és zöldprogrammal, zöldpolitikával haladhasson előre az ország - jelentette ki.

Kitért rá, hogy várhatóan a nyár közepén elkezdődnek a tárgyalások, előkészítések az ellenzéki pártok vezetői között. Ők olyan kormányprogramot szeretnének, amelyben markánsan megjelennek a zöldkérdések - mondta Schmuck Erzsébet.

Kendernay János, a párt másik társelnöke fontosnak nevezte a kongresszust. A rendezvény céljaként azt jelölte meg, hogy felkészüljenek a 2022-es választásra. Minél dinamikusabb zöldpártot akarnak - hangoztatta, megjegyezve: az elmúlt egy-két évüket is értékelték.

Úgy vélekedett, hogy óriási a társadalmi igény a zöldügyek képviseletére. Hozzátette: pártjuk erkölcsi-politikai kötelességének érzi, hogy ezt ki tudja elégíteni.

Az elmúlt hónapokban markáns zöldügyeket vállaltak fel, amelyek "az orbáni rendszer" meghaladásáról szólnak - mondta Kendernay János. Azt hangoztatta, hogy zöldügyekben pártjuk az egyik leghitelesebb politikai erő.

Közölte, hogy új elnökségi tagjuk van, a Debrecenben politizáló Jakab Fruzsina, aki sokat tett azért, hogy a zöldügyek hangsúlyt kapjanak Kelet-Magyarországon.








hírek innen, onnan

Kegyetlen dilemma elé állította Vidnyánszky egymilliárdja a független színházakat

Ha részt vesznek a Déryné Programban, azzal legitimálják a gyanús pénzosztásokat. Ha viszont nem, versenyhátrányba kerülnek.

Gigantikus vasúti járműgyártó jöhet létre

Az Alstom francia gépipari konszern bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat a Bombardier kanadai multinacionális járműgyártó vállalat...

Összefirkálták Banksy legújabb falfestményét

Valentin-napra fújta ki Bristolban.

Háztáji tuning keletről, boxermotoros Ural turbóval

Ezt az egyedi oldalkocsis Uralt Moldovában fotózták.

Tiszta vizet menthet Mészáros családi cége

A Balaton-felvidéken folyó Séd-Nádor elkerülő csatorna helyreállításánál a mederrendezési és műtárgyépítési feladatokat az Opus...

Kifizette a kormány az első tízmilliárdot a budapesti egészségügy fejlesztésére

50 milliárdot ígértek, cserébe az atlétikai világbajnokság megrendezéséért.

Létezik olyan telefontok, ami a mobilon kívül a Földet is védi?

Több olyan telefontok is van, amely jóval környezetbarátabb a legnépszerűbb műanyag, illetve szilikontokoknál. Ezek előállítása...

Kiderült, milyen idő lesz tavasszal - meg fog lepődni

Február közepén már minden embernek kezd elege lenni a szeszélyes téli időjárásból, így a legtöbben a tavasz beköszöntét várjuk....

Életveszélyes ugrásra készül egy amerikai tornász

Simone Biles amerikai tornász folyton újabb és újabb elemekkel bővíti repertoárját, most azonban egy életveszélyes ugrásra készül,...

Majdnem a megengedett sebesség kétszeresével száguldozó autósokat fogtak el a rendőrök

Rendőri akció keretein belül fogták el a gyorshajtókat.

Imádják a kereskedők: arany alapú értékpapírt dob piacra a brit Királyi Pénzverde

Még ezen a héten piacra kerül az 1100 éves brit Királyi Pénzverde arany alapú értékpapírja, amihez a szükséges alap Walesben tárolt...

Sport

Élő adásban rakták helyre' a szakértőt

Őszintén elmondta a véleményét az elemző.

Futballreformot akart csinálni itthon szövetségi kapitányként, négy meccs után megbukott

Georges Leekens utólag próbálja menteni kudarcot kudarcra halmozó korábbi magyarországi szövetségi kapitányi munkáját.

A magyar válogatott csatár és a dán botrányhős is a Barca célkeresztjében?

A Spanyol Labdarúgó Liga különengedélyével a téli átigazolási időszak zárulta után is szerződtethet játékost a csapat.

Egy indiai férfi megdöntötte Usain Bolt rekordját száz méteren, igaz, két bivalyra is szüksége volt hozzá

A fenti képen az indiai Srinivasa Gowdát láthatod, aki 28 évesen új világrekordot állított be száz méteren... na jó, ennyire azért nem fekete-fehér a helyzet.

Szinkronban követte a brutális KO-t a bíró, hogy védje a bunyóst

Nem túlzás azt állítani, hogy a küzdősportvilág legnépszerűbb videója jelenleg az a felvétel, amelyen egy bíró remekül végezte a munkáját.

Barcelonában máris reagáltak a Messiék elleni lejáratásra

Óriási botrány van a katalán klubnál.

Az NBA acélszüze, akit Magic Johnson szexorgiái sem tudtak megtörni

A.C. Green szüzességi fogadalmat tett, mielőtt az NBA-be szerződött. 16 szezon után máig övé egy hihetetlen rekord.

Olyan vádak kerültek elő, amibe könnyen belebukhat a Barcelona elnöke

A Cadena Ser egy egészen elképesztő hírrel jött ki, ami ha igaz, hatalmas botrány lesz belőle Barcelonában. Fejek hullhatnak.

Egykor C.Ronaldo utódja volt, most nem kell senkinek

Nagy mélyrepülést vett a karrierje.

Nem támogatja tovább Érd vezetése a női kézilabdacsapatot - Ez a döntés oka

Érd Kiszállna a női kézilabda NB I-ben szereplő Érd finanszírozásából az önkormányzat.

A Liverpool a Man. City két alapemberét is elhappolná a City büntetése után?

Persze ez még csak átigazolási pletyka, de annak elég izgalmas.

A nyolcaddöntőkkel folytatódik a Bajnokok Ligája

A címvédő Liverpool Madridba utazik, a PSG pedig Dortmundba. Rangadót rendeznek a női kézilabda NB I-ben is.

0

Bulvár

Eddig tartott a tavaszias idő

A 17-18 foktól el kell búcsúznunk, de a 10 fok körüli maximumoktól nem.

Nem 30. Ennyi évesen élvezik a nők leginkább az szexet

A legfrissebb statisztikák szerint a fiatalok valamikor 16-18 éves között élik át legelső szexuális élményüket. Ez ugyanúgy igaz a lányokra és a fiúkra is. Persze mondhatnánk, hogy ez már sokkal előbb is megtörténik, mert már az általános iskola végén is kialakulhatnak hosszútávú, szerelmes kapcsolatok.

Németh Kristóf elolvasta párja üzeneteit - így jött rá, hogy megcsalják

Németh Kristóf egy véletlen folytán tudta meg, hogy megcsalja a párja.

Komoly változás jön az okmányirodákban és kormányablakokban

Májusra minden okmányirodában, kormányablakban lesz jelnyelvi szolgáltatás.

Élő adásban rakták helyre' a szakértőt

Őszintén elmondta a véleményét az elemző.

13 éves lányt erőszakoltak meg barátai

Azt hitte, hogy jóban vannak.

Németh Kristóf véletlenül jött rá, hogy megcsalja a barátnője

A telefonja buktatta le a nőt, mesélte Várkonyi Andrea műsorában.

Kecskeméti vonatbaleset: a tragédia előtt pár perccel a nagymama még ajándékot vett az unokáinak

A 62 éves asszony vasárnap a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre. A vele utazó 8 és 11 éves unokái nem élték túl a balesetet.

Hamarosan csalók tömegei vehetik célba a bankszámlákat

A banki azonnali fizetési rendszer bevezetése rendkívül veszélyes csalási módszereket hoz magával.

Villámgyors teszt: Te tudod melyik országnak mi a fővárosa?

Nem mindegyik válasz olyan egyszerű, mint gondolnád.

blogmorzsák

Mártózz meg egy vulkán kráterében!

Fürdőparty egy vulkánban, utána pedig irány az egyik legjobb világítótorony!

Osztrák, belga és magyar kórházban

Három ország, három kórház - eltérő tapaszta­latok. Vajon melyikben hogyan bánnak a beteggel?

A Föld népességének kevesebb, mint a felét lehet fenntartható módon élelmezni

A diagnózis kegyetlen, de a kutatók megoldásokat is találtak.

Szexuális visszaélések a buddhista egyházban

Tévhit, hogy a vallási visszaélések csak a keresztény egyházra korlátozódnak.

„Elegem van az összes orvosból“

„Szó szerint elviselhetetlen fájdalmakkal éltem hónapokig.“

Anyukák állásinterjún: Mi lesz, ha beteg lesz a gyerek?

Nem a „van nagymama” a jó válasz!

Hogyan számolj le a hangos horkolással?

Egy új eszközzel megvédheted egészséged, párkapcsolatod.

Déryné (be ült be a Tibi)

Fontos, hogy ha a vendégek vétenének a regu­lák ellen, megfelelő kioktatásban részesüljenek.

Évértékelő revíziós érzelmekkel

Orbán Viktor beszéde hemzse­gett a csúsztatásoktól, és a rejtett üzenetektől.

Üzenet Orbán Viktornak

Meddőség? Nem. Ha már népese­déspolitika, csináljuk rendesen.

Kompetenciamérés er­edmények Ferencvárosban

Hogy teljesítenek az országos és a budapesti átlaghoz képest a fe­rencvárosi általános iskolák tanulói?

Madonna, a világhír előtt napokkal

Vajon hogyan nézett ki az amerikai énekesnő nem sokkal azelőtt, hogy világhírű lett volna? Különleges képek 1983-ból.

0