Ezt olvasta már?


Női röplabda Extraliga - Hatan a bajnoki címért

A bajnoki címvédő, sorozatban ötször aranyérmes Békéscsaba szombathelyi vendégjátékával szerdán megkezdődik a női röplabda Extraliga 2018/19-es idénye, amelyben mindössze hat csapat küzd a végső győzelemért.

A viharsarki, valamint az újonc vasi együttesen kívül a tavasszal kupagyőztes Nyíregyháza, a bajnoki bronzérmes Újpest, az MK-bronzérmes Vasas, valamint a Jászberény tagja még a mezőnynek.

Az együttesek annak ellenére rekordszámú (29) idegenlégióst szerződtettek a nyári szünetben, hogy a versenykiírás értelmében a mérkőzéseken minimum két magyar játékosnak a pályán kell lennie. A külföldiek száma ráadásul még tovább is nőhet, hiszen a csapatok január 31-ig szabadon igazolhatnak.

A bajnokság rajtja előtt nehéz egyértelmű esélyest megnevezni, hiszen a címvédő Békéscsaba kivételével - amelynek kezdőcsapatába a magyar válogatott feladó Tálas Zsuzsanna mellett a szerb center Sofija Medic, valamint a montenegrói feladóátló Nikoleta Perovic érkezett - jelentősen kicserélődtek a csapatok keretei.

A kupagyőztes Nyíregyháza a már meglévő két szerb röplabdázója mellé szerződtetett egy harmadikat, valamint két kanadai játékossal is erősített, és a csapat tagja maradt a venezuelai feladó, Genesis Francesco is. A nyírségieket továbbra is a korábbi szövetségi kapitány Hollósy László edzi, aki márciusi hazatérése óta tétmérkőzésen csak a Békéscsabával szemben maradt alul.

A bajnokságban bronzérmes UTE legnagyobb nyári szerzeménye Kántor Sándor volt: a korábbi kiváló röplabdázó, korábbi férfi szövetségi kapitány hét év elteltével tért haza Olaszországból a fővárosiak kispadjára. A lila-fehér csapatot - amelyben jelenleg négy külföldi játékos szerepel - a felkészülés hajrájában érzékeny veszteség is érte: válogatott liberója, Kötél Dóra makacs térdsérülése, valamint gyermekvállalása miatt másfél hete bejelentette visszavonulását.

Az előző idényben mindkét hazai sorozatban negyedik Jászberény fiatal magyar játékosok mellett négy légióssal erősítette meg keretét, míg a márciusban MK-bronzérmes Vasas új vezetőedzővel - a Chemik Police-szal kétszeres lengyel bajnok Jakub Gluszakkal - és öt új idegenlégióssal próbálja meg ismét döntőbe verekedni magát.

Az újonc Haladásnál a feljutást bravúros teljesítménnyel kiharcoló külföldiek közül négyen továbbra is a csapat tagjai, de az előzetes várakozások szerint az éremcsatározásokba nekik lesz a legkevesebb esélyük beleszólni.

A Békéscsaba a Közép-európai Liga mellett a Bajnokok Ligája selejtezőjében is elindul, a Nyíregyháza a második számú európai sorozatban, a CEV Kupában, az Újpest, a Jászberény és a Vasas pedig a harmadik számú Challenge Kupában méreti meg magát a nemzetközi porondon.

Az együttesek alapszakaszban négy kört játszanak egymással: az első négy csapat az elődöntőbe jut, míg az utolsó két helyezett az NB I első négy együttesével vív újabb körmérkőzést az Extraliga-tagságért. A legmagasabb osztályban a 2019/20-as idényben már nyolc csapat szerepelhet.

 

A női Extraliga 2018-2019-es mezőnye:

------------------------------------

Békéscsabai RSE, Fatum Nyíregyháza, Haladás Szombathely, Jászberény VT, UTE, Vasas Óbuda







0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0