Nyilvánvaló volt, ha mi nem teszünk semmit, 2010-ben a Malév leáll
A tények engem igazoltak, a Malévot megmentettük, a visszaállamosításért kemény tárgyalásokat folytattunk az oroszokkal - jelentette ki Oszkó Péter az m1 A Lényeg című műsorában vasárnap este.
A volt pénzügyminiszter szerint nem a Wizz Air volt az első, amely bejelentést tett az uniónál a Malév állami támogatása kapcsán.
Oszkó Péter elmondta, hogy az előző kormányzat idején kemény tárgyalásokat folytattak az oroszokkal azért, hogy lehetővé tegyék a Malév megmentését, és ezt a következő kormány számára biztosítsák.
Mint mondta, amikor hivatalba léptek, a Malév 100 százalékosan orosz tulajdonban volt egy olyan privatizáció eredményeként, amelynek feltételeit Borisz Abramovics cégcsoportja nem teljesítette, emiatt nehéz helyzetben volt a cég, tulajdona visszahullt a finanszírozó orosz bankra, amely közölte, hogy nem finanszírozza tovább a légitársaságot.
Közölte: nyilvánvaló volt, hogy ha nem tesznek semmit, akkor 2010-ben a Malév leáll. " Oszkó Péter szerint a visszaállamosítás során "mindent kipréseltek" a tárgyalásokból. "Minden furcsa összeesküvés-elmélet megcáfolódik, hiszen az, hogy mi akkor lehetővé tettük a Malév megmentését, az sem a versenytársak érdekeit nem szolgálta, sem az oroszokét, senkiét, csak azt az érdeket szolgálta, hogy 2010-től kezdődően legyen lehetőség a Malév továbbélésének biztosítására" - mondta.
A terv az volt, hogy vissza kell szerezni az állami tulajdont. Úgy tudtak megállapodni az oroszokkal, hogy 95 százalékig mentek el, ez az államnak akkor pénzébe nem került, és 5 százalékig benne maradtak az oroszok.
Elmondta: tervet készítettek arra, hogy önfinanszírozóvá válhasson a Malév, ami nagyon radikális átalakításokat igényelt volna a flottában, a járatszámokban, és a munkavállalói állomány tekintetében is. De volt egy B terv is, hogy ha ez nem sikerül, ha itt a vége, akkor fel kell készülni a kormánynak egy új légitársaság elindítására. "Nem fordulhat elő úgy a Malév csődje (...), hogy nem kész a kormány, hogy új légitársaságot indítson. Ehhez viszont vissza kellett szerezni az állami kontrollt" - fogalmazott.
Oszkó Péter a műsorban azt mondta: mindezekről egyeztetett a fideszes Varga Mihállyal, akivel nemcsak sms-eket váltottak, hanem nagyon sok megbeszélést folytattak. "Jeleztem, hogy mi mindenre kell felkészülni, jeleztem, hogy nagyon nagy terhek vannak a Malévon, jeleztem, hogy ezektől nem tudjuk megszabadítani a Malévot" - mondta, hozzátéve, hogy a két lehetséges forgatókönyvről is részletes tájékoztatást kapott akkor a Fidesz.
"Ezeknek a tudatában folyt az a párbeszéd, amikor én azt érzékeltem, hogy a Fidesz akarja, hogy megtörténjen ez a visszaállamosítás, mert szeretne valamit kezdeni a Malévvel. Hát sajnos nem tudott" - fogalmazott.
A volt pénzügyminiszter szerint új lehetséges befektetőket is irányítottak a Fideszhez, például tárgyaltak már akkor is a Travel Service céggel is.
Közölte azt is: a Wizz Air nem kérte őt fel igazgatósági tagnak, hanem - harmadmagával - ő pályázott a tagságra. Kommunikációs szempontból hibának nevezte, hogy ezt akkor nem jelentette be határozottabban, de hozzátette: sok helyen beszélt erről, szerinte kormányzati tisztségviselőknek is mondta.
Egy kérdésre válaszolva jelezte: a Wizz Air nem feljelentette a Malévot, hanem bejelentést tett az uniónál egy állami támogatási ügyről, amiben szerinte nem is a Wizz Air volt az első, a versenytársak közül sokan tettek bejelentést, hogy megakadályozzák a Malév további támogatását. Ismételten kijelentette, hogy ebben a döntésben semmilyen módon nem vett részt a cégnél.
mti
hírek innen, onnan
Ha nyáron is téli gumikkal közlekedsz, akkor ezt tudnod kell - súlyos következményekre figyelmeztetnek
Júniusban trópusi hőség érkezett Szerbiába, ahol a hőmérséklet tartósan meghaladja a harminc Celsius-fokot. Ennek ellenére sok autós...
Ha Androidot használ, mielőbb távolítsa el ezeket az alkalmazásokat: súlyos biztonsági kockázatot jelentenek
A Google új funkciót vezet be az Android-felhasználók biztonságának növelése érdekében, amely értesíti őket, ha egy általuk...
A norvég válogatott brutális mennyiségű kaját, többek között 300 kilogramm lazacot visz a vb-re
Összesen nyolc tonna élelemmel mennek a világbajnokságra.
Hatalmas az új Q7, de nem ez lesz az Audi legnagyobb SUV-je
Itt volt az ideje, hogy az Audi bemutassa a Q7 új generációját. A harmadik széria nem lett elektromos, de megtartotta a dízelt, és bár a...
Tápai Szabina barnára festette szőke haját: nem ismerni fel az új frizurával
Tápai Szabina barna hajáért egyszerűen megőrülnek követői.
Megvan, melyik államtitkár melyik terület gazdája az élő környezetért felelős tárcánál
Hivatalosan is átvették kinevezésüket az Élő Környezetért Felelős Minisztérium államtitkárai – írta Facebook-oldalán Gajdos...
Videó: „Nem látod, hogy nyitom? Figyelni kéne!” – A BMW-snek állt feljebb, miután rányitotta az ajtót a mögötte érkező kocsira
Megörökítették, ahogy egy várakozó fehér BMW utasa körülnézés nélkül rányitja az ajtót a mögötte érkező kocsira. A balesetet...
Panyi Szabolcs: Nemzetbiztonsági vezetőket mentett fel a Tisza-kormány
Ezt több forrás is megerősítette az oknyomozó újságírónak.
Brooke Shields egyetlen bútordarabbal oldotta meg, amit sok teraszon elrontanak
Egy terasz lehet tágas, szépen berendezett és gondosan dekorált, mégis hiányozhat belőle valami fontos. Sok kültéri tér a társasági...
Visszavonta a Hadházy Ákos ellen tett beadványát Orbán Viktor édesapja
Nem tudni, miért gondolta meg magát Orbán Győző.
Molnár Anikó egyedül néz szembe a problémáival: elárulta, miért szingli még mindig – "Nekem az ilyen nem férfi..."
Molnár Anikó, az egykori Való Világ szereplő és Nagy Ő élete az elmúlt években gyökeresen megváltozott. Édesanyja Alzheimer-kórja...
„Korábban látszategyeztetésig jutottunk” – az Mkksz szerint gyökeres változásra van szükség a közszférában
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint az új kormány nyitottabbnak...
Sport
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Madridba adja el a vb-n szereplő sztárját a Paris Saint-Germain
35 millió euró az ár.
Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait
Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.
Meghozta gyümölcsét a fölényes futball, Dél-Korea fordítani tudott a csehek ellen a világbajnokságon
Pont nélkül kezdett a húsz év után visszatérő európai nemzet.
Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon
Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.
Bulvár
Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött
Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson
„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.
A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”
Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
Bejelentést tett a Tisza szabolcsi képviselője, Hankóék 400 milliót lapátoltak ki csak egy megyében fideszes egyesületeknek
Jutott fideszes képviselőknek és a politikusok családtagjainak is.
Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el
Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
Matematikai számítások is igazolják azokat az aggodalmakat, miszerint a 2026-os vb jóval unalmasabb lesz
Külön-külön számszerűsítették az új szabályok hatását, majd megnézték, ezek a hatások hogyan mérséklik vagy erősítik egymást.
blogmorzsák
A legjobb fiktív filmes zenekarok
Nem léteznek, mégis kívülről fújjuk a dalaikat. A Spinal Taptől a Sex Bob-Ombig.
A forint egyre csak erősebb, a kínálati ár pedig csökken a használt autóknál
A Volkswagen pedig tarol Magyarországon.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


