Ezt olvasta már?


OGY - Nem köthetnének kizárólagos forgalmazói szerződéseket a sörgyárak

Sem a sör, sem az üdítő vagy az ásványvíz értékesítésére nem köthetnének kizárólagos szerződést a nagy gyártók a forgalmazókkal - az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága csütörtökön elfogadta Kósa Lajos (Fidesz) ezt kezdeményező javaslatát.

Az előterjesztő a testület előtt a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslathoz benyújtott módosítását azzal indokolta: célja a magyarországi italnagykereskedelmen oligopol helyzetének megváltoztatása úgy, hogy a hazai gyártók is hozzáférjenek a piachoz.

Míg más országokban - köztük Németországban, Csehországban vagy Ausztriában - a helyi kis gyártók a piac 15-20 százalékából részesednek, addig Magyarországon csupán 3,6 százalékából. Kósa Lajos elmondta: ez annak a gyakorlatnak a következménye, hogy a nagy gyártók a forgalmazási szerződéseikben megtiltják az értékesítőknek, hogy mások termékét is árusítsák.

Szerinte ez a fogyasztók számára is hátrányos, hiszen emiatt van, hogy például egy nagy fesztiválon csupán egyetlen gyártó termékét ihatják. Mindez versenykorlátozó - fejtette ki.

Arató Gergely (DK) kijelentette: attól, hogy egy sörgyár külföldi tulajdonú, még hazai gyártó, hiszen Magyarországon van, magyarokat alkalmaz és adót is itt fizet. "Ne tegyünk már úgy, mint ha csak a Csíki Sör lenne a hazai gyártó" - mondta.

Kósa Lajos erre úgy felelt: egyelőre a Csíki Sör román gyártó és itt csak forgalmaz. A javaslat pedig nem diszkriminál származási hely alapján, csupán az oligopóliumok letörését javasolja.

A megalapozó törvény módosítása a médiatörvényt is érinti, könnyítve a látás- vagy hallássérült nézők tévézését. Tapolczai Gergely (Fidesz) siketnéma képviselő a testület ülésén üdvözölte a változtatást, és elmondta: bízik abban, hogy ősszel, a médiatörvény módosításával az érintettek még kedvezőbb helyzetbe kerülhetnek.

A jövőben államtitkár, közigazgatási államtitkár vagy helyettes államtitkár nem lehet miniszteri biztos.

Egy módosítás értelmében 40 százalékos adó terhelné a kisadózó azon bevételét, amelyet a vele kapcsolt vállalkozási viszonyban álló kifizetőtől szerez. Ugyancsak 40 százalékos mértékű adó terheli az ugyanazon kifizetőtől származó azon bevételt, amely a tárgyévben meghaladja a 3 millió forintot.

A változtatás értelmében csökken az Igazságügyi Minisztériumot megillető rész a bírósági végrehajtási ügyek utáni költségátalányból. A végrehajtó által behajtott összegből a végrehajtói kar részesül még.

A bölcsődék, óvodák, iskolák adminisztrációs terheit csökkenti, hogy nem kell bejelenteniük a szerencsejáték-felügyeletnek, ha tombolát sorsolnak.

Az osztatlan közös tulajdon felszámolását célzó javaslat úgy változik, hogy ha az érintett területen sírhely van, és az államnak is tulajdonrésze van, akkor a felosztáskor a sírhelynek az államhoz kell kerülnie.

A nemzeti felsőoktatási törvénymódosítás is változna, a többi között az által, hogy a soproni Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt., amely 100 százalékban az állam tulajdona volt eddig, a Soproni Egyetemért Alapítvány tulajdonába kerül.

 







0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0