Ezt olvasta már?


Ön tudja, mikor nevezünk egy csecsemőt koraszülöttnek?

A Pampers 2018-as lakossági kutatásában arra volt kíváncsi, hogy mit gondolnak az emberek a koraszülésről, és egyáltalán milyen ismereteik vannak róla.

„A világon minden 10. terhesség koraszüléssel végződik, hazánkban 8-9% között mozog ez az arány, mely évente kb. 8000 újszülött idő előtti világrajövetelét jelenti. Az elmúlt években jelentős szemléletbeli változás, tudásbővülés és technikai ugrás zajlott le a koraszülött ellátás területén, melyek együttesen biztosíthatták azt a fantasztikus eredményt, hogy a hosszú évekig tartó stagnálást követően Magyarországon 2013 és 2017 között tartósan harminc százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság, mely az elmúlt évben 3,6 ezrelék volt.” – állítja Dr. Kocsis István egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem II.sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika PIC osztályának vezető főorvosa.

A több mint 3000 fős felmérésből kiderült, hogy a válaszadók többsége nem tudja pontosan, mikor nevezünk egy kisbabát koraszülöttnek: mindössze 45% válaszolta helyesen, hogy a terhesség 24. és 37. hete között született babák számítanak annak. Figyelemfelkeltő adat, hogy a megkérdezettek közel fele (43%) szerint az anyának lehet befolyása arra, hogy koraszülött kisbabája születik vagy nem.

„Tévhit, hogy a koraszülést az anya gondatlansága okozza, az esetek többségében ugyanis szó sincs erről.” – mondta Földvári Nagy Zsuzsanna, a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) elnöke. – „A koraszülések felében nem lehet tudni, mi váltja ki azt, az esetek másik felében viszont számos rizikófaktor játszhat szerepet. Ilyenek az anya életkora (18 év alatt és 40 év felett magasabb a kockázat), az ikerterhesség, a terhességi cukorbetegség, a magas vérnyomás, húgyúti fertőzések, korábbi koraszülés, a stresszes életmód, a rossz szociális és higiénés körülmények, a dohányzás, az alkohol- és drogfogyasztás. Sokan osztják ugyanakkor a véleményt: a koraszülés sajnos bárkivel megtörténhet akkor is, ha mindenre odafigyelt és minden utasítást betartott.”

A felmérés szerint a válaszadók közel egyharmada (28%) úgy véli, hogy a koraszülött kisbabák a későbbiekben betegesebbek lesznek. Szerencsére ez az esetek nagy részében egyáltalán nincs így.

A kutatás keretén belül 10 koraszülő anyukával készült mélyinterjú, melyben a koraszülés és az azt követő hónapok negatív és pozitív élményeit idézték fel az anyukák.

A legtöbben arról számoltak be, hogy meg sem fordult a fejükben, hogy gyermekük a vártnál korábban fog érkezni. Volt, akinél a szülésig eltelt időszak teljesen problémamentes volt és volt, akinél voltak problémák, de legtöbb esetben még ők sem sejtették, hogy ezek hatással lehetnek a terhesség időtartamára. A történetek alapján a szülés utáni első pár napot a teljes bizonytalanság jellemezte. A megkérdezett koraszülő anyukáknak nem meglepő módon a lelki megpróbáltatások jelentették a legnagyobb kihívást. A beszélgetésekből az derül ki, hogy míg az orvosok és a nővérek szakmailag tesznek meg mindent a koraszülöttek ellátásáért, addig az aggódó kismamák lelki támogatása jellemzően a családtagokra marad.

„Minden olyan hirtelen történt, épp a kórházban voltunk, amikor egyszer csak elfolyt a magzatvíz. – mesélte az egyik anyuka. – 6 óra múlva megszületett a fiam, 800 grammal. Olyan gyorsan történt minden. Nem volt időm aggódni, pánikba esni sem, csak tettem, amit kellett.”

A háromgyermekes édesanya gyermekei most 7, 5 és 3 évesek. Az első gyerek volt koraszülött, a 26. héten váratlanul indult meg a szülés. A 7 éves fiú ma életerős, barátságos, jókedvű gyerek, pedig az orvosok szerint egy valóságos csoda, hogy életben maradt.

„4,5 hónap után mentünk haza, már nagyon vártam. Nem voltak félelmeim a hazamenetellel kapcsolatban, alig vártam, hogy egész nap a fiammal lehessek. Ma már nem gondolunk erre napi szinten, normális életet élünk. Mindhárom gyerekemmel szemben ugyanazokat az elvárásokat támasztom, nem teszek különbséget a legnagyobbikkal.”

A Pampers célja, hogy támogassa minden gyermek egészséges és boldog fejlődését, különösen a legkisebbeket és azok családtagjait. Három évnyi és több mint tízezer órányi kutatás után a PIC (Perinatális Intenzív Centrum) osztályok ápolónőivel együttműködve a Pampers kifejlesztette a Pampers Preemie Protection Pelenkát, amely a legkisebb, akár 800 gramm alatti testsúlyú koraszülött kisbabák számára nyújt biztonságos és kényelmes védelmet. A speciális koraszülött pelenkák idén tavasztól egy hosszú távú és országos adományozási program keretében minden koraszülött osztállyal rendelkező kórházba eljuthatnak, jelentős terhet véve le a szülőkről és a kórházi osztályokról.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Idén is több száz graffitis rongált a MÁV-csoport járművein

A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus, különösen a graffitis rongálások okozta károk kezelésére, a...

Olcsóés fenntartható: már 30 ezer felújított készüléket vásároltak a Telekom ügyfelei

A Magyar Telekom felújított készülékek értékesítési programja jelentős sikereket ért el az elmúlt két évben, több mint 30 ezer...

Durva, ami kiderült az internetező magyarokról: te is ilyen sokat lógsz a Youtube-on, TikTokon?

A tipikus YouTube felhasználó 30-39 éves, érettségizett férfi, aki valamelyik nagyobb vidéki városban él.

Budapest szívébe tart a kamionosok sora: videón mutatjuk, ahogy dudálva araszolnak a belváros felé

A beszámoló szerint a helyiek egyáltalán nem bánják a hangzavart, a lakosok többsége támogatólag lép fel a demonstrálókkal szemben.

Csuti kiáll Gáspár Evelin mellett: „Nagyon sokat tett azért, hogy ne a családja alapján legyen megítélve”

Csuti fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy Gáspár Evelin megdolgozott ezért a pozícióért.

Napokon belül megszűnik a magyar Comedy Central, és több zenecsatorna is

A Comedy Central és az MTV Hits is megszűnik Magyarországon január 1-től. A Paramount a nézői szokások átalakulására reagált, a...

A legjobb ajándékok feleségednek a házassági évfordulóra

Az évforduló megünneplése gyönyörű hagyomány, amely minden évben emlékeztet a szerelmetekre és a közösen megélt pillanatokra....

„Egyszerűen nem értem” – Csuti is megszólalt Gáspár Evelinről: ilyennek ismerte meg Győzike lányát, amikor vele dolgozott

Nem érti a Gáspár Evelinre zúdult rengeteg gyűlölködő kommentet Csuti, aki szerint Evelin legújabb munkaköre méltó az influenszer...

Katolikus filozófiatörténész a kampányoló papokról: A kereszténységtől idegen a hazug propagandák terjesztése

Az elmúlt tizenöt évben számos esetben állást kellett volna foglalni a katolikus egyháznak a kormány intézkedései ellen, ehelyett több...

Magyar Péter idén is mond újévi beszédet

Sulyok Tamás még meglátja.

0

Sport

Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát

A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.

Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos

A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.

Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig

Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.

"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének

A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.

Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot

A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.

Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk

A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.

NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó

A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.

Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen

Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.

Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők

Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett

Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét

Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.

Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza

Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.

Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben

Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?

Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír

Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.

Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol

Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.

Jövőre jön az új Kresz: így változik az indexelés szabálya

Új szabályokkal jön 2026-ban az új Kresz, a sebességhatárt, a követési távolságot és az indexelést is érinti a változás.

Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok

Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.

Dúró Dóra felháborodott: „Pezsgők, kaviár, kurv*k – így kíván boldog karácsonyt 14 éves gyerekeknek a Fidesz celebje”

„»Pezsgők, kaviár, kurv*k / Nem elég egy nő, mindegyiket szúrnám«” – nincs épeszű szülő ebben az országban, aki ilyen tanácsot adna a tizenéves fiának. Ez mégis elhangzott gyerekek előtt az Orbán Viktor á

Öreg tacskó kerül a menhelyre: amit a mikrochipje elárul, milliók szívét töri össze - Fotók

Amikor a pici tacskót bevitték a menhelyre, azonnal látszott rajta, hogy beteg és hosszú ideje kóborol. Ám hamar kiderült valami sokkal megrázóbb is.

blogmorzsák

Magyarországi kövületgyűjtemény került elő Bécsben

A Bakonyban gyűjtött, 130 éve elveszett kövületgyűjteményben talált új csigafajokról olvashatunk blogunkban.

Karácsony pszichologiája

Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?

0