Online adatbázisban teszik közzé Széchenyi levelezését
A készülő nyomtatott kiadás mellett online elérhető adatbázisban is közzéteszi Széchenyi István levelezését az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete (BTK TTI).
A teljességre törekvő, modern kritikai kiadás felbecsülhetetlen értékű forrásanyagot tesz könnyen hozzáférhetővé a történészek és az érdeklődők számára, ezáltal a korabeli magyarországi viszonyok számos rétegének a megismerését is nagymértékben előmozdíthatja - közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat UELKH) Titkársága hétfőn az MTI-vel.
Az 1825 decemberéig tartó első időszakból származó 549 levél már olvasható az erre a célra fejlesztett weboldalon. A szövegkritikai szempontból feldolgozott és jegyzetelt levelekkel folyamatosan bővülő adatbázis a szorosan vett Széchenyi-kutatáson túl a történettudomány több ága és szűkebb részterületei számára is fontos információforrást jelent.
Mint írták, Széchenyi István hatalmas irathagyatékának jelentős részét levelezése teszi ki. A gróf által írott mintegy 4800-5000, jelenleg ismert levél nagy része főként az 1830-1840-es években, alkotótevékenysége legaktívabb időszakában, közéleti tevékenységével összefüggésben keletkezett.
A Széchenyi István leveleinek kritikai kiadása című projekt munkálatai 2017 szeptemberében kezdődtek a BTK Történettudományi Intézetében Fónagy Zoltán vezetésével, Czinege Szilvia részvételével. A munka jelenleg két korábbi kutatás iratanyagának felhasználásával zajlik.
A kutatás első szakaszának egyik legfontosabb feladata a fellelhető Széchenyi-levelek adatszinten történő számbavétele volt: kinek, mikor és hol írta, hol található ma a levél, és megjelent-e már? Ehhez a forráskiadványok, valamint a közgyűjtemények katalógusai nyújtottak segítséget. A Széchenyi leveleit listázó katalógus elkészítése után a két korábbi kutatás iratanyagának számbavétele, valamint a katalógussal való összevetése következett. Ezzel párhuzamosan zajlott a kéziratok másolatainak gyűjtése a közgyűjteményekből a későbbi feldolgozáshoz.
A Széchenyi-levelek legnagyobb része ma két budapesti közgyűjteményben, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában található, emellett jelentősebb gyűjteményt őriz az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, az esztergomi Duna Múzeum és a soproni Storno-ház.
A Széchenyi-levelezés kiadásának különleges nehézsége a nyelvi tarkaság. A levelek németül, magyarul, franciául és angolul íródtak, olykor akár egy levélen belül is keveredik a nyelvhasználat. A gróf jószágigazgatójának, Liebenberg (Lunkányi) Jánosnak írott leveleiben jellemzően a német és a magyar váltakozik, míg fiatal éveiben a nőknek küldött francia nyelvű levelekbe néhány német mondat is vegyült. A korabeli írásmódot és az adott nyelvet kitűnően ismerő szakembereket is nehezen megoldható feladat elé állítja Széchenyi kézírása, valamint nyelvhasználata, amelyben felfedezhetők a délnémet nyelvjárás sajátosságai, továbbá néhány, az irodalmi német nyelvre kevésbé jellemző köznyelvi szó és kifejezés is.
A levelek átírásánál szöveghűségre törekszenek a kutatók. A Széchenyi által használt egyetlen nyelv esetében sem javítják ki és nem jelölik az előforduló helyesírási és nyelvtani hibákat, csak akkor tesznek szövegkritikai megjegyzést, ha a nyelvhelyességi hiba vagy szokatlan szóalak félreértésre ad okot. A levelekhez szövegkritikai lábjegyzet, valamint magyarázó tartalmi végjegyzet is készül.
Az említett első időszakhoz tartozó, online már olvasható 549 levél közül Széchenyi a legtöbbet szüleinek, majd 1814-től Liebenberg Jánosnak írta, a címzettek között ugyanakkor Wesselényi Miklós, Felsőbüki Nagy Pál, József főherceg vagy Metternich birodalmi kancellár is megtalálható. Az adatbázisban a levelek nagyobb tematikus kategóriákba - többek között a család, barátságok, a gazda - vannak rendezve, amelyekhez külön leírás tartozik. Az olvasóknak emellett lehetőségük nyílik dátum, címzett, nyelv, tartalmi címke, az írás helye vagy egy adott kifejezés szerint keresni a levelek között.
Az online publikálás során a szövegkritikai szempontból feldolgozott és jegyzetelt levelek folyamatosan kerülnek be a nyilvános adattárba, esetenként az eredeti irat digitális fotójával együtt. A közlemény kiemeli: a hatalmas mennyiségű primer forrás a szorosan vett Széchenyi-kutatáson túl a történettudomány több ága - így a politika-, az eszme-, a társadalom- és a gazdaságtörténet -, valamint szűkebb részterületei - város-, technika-, mentalitástörténet - számára is komoly információbázist fog jelenteni.
hírek innen, onnan
Unesco: Afghanisztánban már 2,4 millió lány fosztottak meg a középiskolai oktatástól a tálibok újbóli hatalomra kerülése óta
Mintegy 2,4 millió afgán lány nem részesülhet középfokú oktatásban a tálibok öt évvel ezelőtti hatalomra kerülése óta - közölte...
Jerofejev újból lecsapott
Viktor Jerofejev orosz író megint odasózott egy nagyot a klasszikusoknak. Ha olvasná ezeket a sorokat, tiltakozna az odasózott kifejezés...
Hajtóvadászat indult Drakula után: ellopták a Kolodko-szobrot, már a rendőrség is nyomoz
Nem sok jóra számíthat az, aki ellopta Drakulát a kastélyból. Nemcsak azért, mert az álmoskönyvek szerint nem jó ujjat húzni egy...
Ezek a termálfürdők többgenerációs családoknak is remek választást jelentenek
Egy többgenerációs családi nyaralásnál nem mindig egyszerű olyan fürdőt találni, amely a gyerekeknek, a szülőknek és a nagyszülőknek...
Veszélyben a szomszédos ország legfontosabb gázlelőhelye? Orosz robbanó drónokat semmisítettek meg a vízen
Románia megsemmisített két vízben sodródó, pilóta nélküli repülő szerkezetet a Fekete-tenger Romániához tartozó exkluzív gazdasági...
Jerofejev újból lecsapott
Viktor Jerofejev orosz író megint odasózott egy nagyot a klasszikusoknak. Ha olvasná ezeket a sorokat, tiltakozna az odasózott kifejezés...
Drónészlelés miatt ideiglenesen lezárták a hannoveri repülőteret kedden
Egy belső rendőrségi jelentés szerint nem zárható ki a hibrid tevékenység, de egyelőre nem tudni, hogy az eset összefügg-e a múltheti...
Zelenszkij Baka András megválasztásáról: Újabb fontos lépés Magyarország megújulásában
Az osztrák, a román és a szerb elnök is gratulált az új magyar államfő megválasztásához.
Még mindig ez Bruce Willis egyik legjobb filmje
Októberben jelenik meg 4K UHD formátumban Az utolsó cserkész felújított változata az Arrow Video gondozásában.
Több ezer vasúti talpfa gyulladt ki Tiszabezdédnél
Tucatnál is több tűzesetről adott hírt kedden a katasztrófavédelem.
Eltűnt egy világháborús robbanószer, amit az alacsony Duna miatt találtak meg nem sokkal korábban
Ha tudod, hol van, ne mozgasd, ne piszkáld, csak hívd a 112-t!
Ételszállító teherautóban csempészték ki Trumpot az elnöki gépről – merényletkísérlettől tartottak
Reptéri ételszállító teherautóval csempészték ki Donald Trump amerikai elnököt az Air Force One fedélzetéről a júliusi ankarai...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


