Ezt olvasta már?

Foci Eb: Ha győzünk Németország ellen, mindenképp továbbjutunk

Ha győzünk Németország ellen, mindenképp továbbjutunk: legalább számolni biztos nem kell majd szerdán, amikor a magyar válogatott pályára lép Münchenben.


Orbán Viktor: fejenként átlagosan 400 ezer forint adót kaphatnának vissza a gyerekes családok

Szerda este Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadója volt a köztévé vendége, a műsorban több részletet is elmondott Orbán Viktor délelőtt bejelentett tervéről, mely szerint 2022 elején a családosok visszakaphatnák az idén befizetett személyi jövedelemadójukat - írja a Portfolio.hu.


hirdetés

 

A tavaszi országgyűlési választások elé időzített, 1,1 millió családot érintő nagy visszatérítésről most kiderült, hogy

jövedelemtől függetlenül mindenkinek jár, de fejenként maximum 800 ezer forintot fognak visszatéríteni.

 

Nagy azt mondta, ez alapján, két kereső esetén egy családnál valamivel több mint másfél millió felett lehet a plafon. A csomag nagyjából 600 milliárdba kerül majd, másfél millió keresőt érint, így kiszámolható - mondta a tanácsadó -, hogy fejenként átlagosan 400 ezer forint visszatérítésre lehet számítani.

 

Az intézkedés feltétele, hogy 5,5 százalék felett legyen a GDP növekedése, ami azért izgalmas, mert a Pénzügyminisztérium 4,3 százalékkal számolt. Erről a tanácsadó azt mondta: „Minden 1 százalékponttal magasabb növekedés, 250 milliárd forintos mozgásteret nyit a költségvetésben. 5,5 százalék felett nyílik annyi mozgástér, hogy ennek az intézkedésnek a nagy részét ki lehet fizetni, ki lehet termelni a költségvetésből. Ez 1 százalékponttal nagyobb növekedési többletet ad Magyarországnak”.

 








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?






hírek innen, onnan

Zárva vannak a Fertő tavi bringás határátkelők

A helyi szolgáltatók a közeljövőben várható lazításoktól remélnek fellendülést.

Az egyház a gyónási titkot védi, nem a pedofíliát

Magam is találkoztam pedofil pappal - mondja Kiss Antal teológus.

Debrecen is döntött: ünnepi díszben a stadion

Egyre többen csatlakoznak a Ferencváros által létrehozott kezdeményezéshez.

Fordult a trend: ez a női mellforma lett a férfiak kedvence

Bizony, a nőket is aggasztja a méretük, ha a kebleikről van szó; mindenki úgy gondolja, hogy minél nagyobb, annál vonzóbb. De biztos, hogy...

Megható búcsú a focilegendától: díszsorfalat álltak Pandevnek a csapattársak

Amszterdam – Megható gesztussal búcsúztak Goran Pandevtől az észak-macedón fociválogatott tagjai.

Vizsgálja az Európai Bizottság, nem sértik-e az uniós jogot a magyar törvények

Věra Jourová a „pedofiltörvény” kapcsán kijelentette: a véleménynyilvánítás szabadságát védeni kell.

Most bárki megtekintheti a ruhát, amiben meggyilkolták a magyarok kedvelt királynőjét, Sisit - fotók

Szeged – A magyarok kedvelt királynéje, ugyanakkor a bécsi udvar ‚kitaszítottja’ volt, akinek a szabadságszeretete és természetes...

Meghalt egy fiatal magyar táncos lány

Fiatalon, tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács Fanni, a Szabad Szombat Táncegyüttes egyik tagja.

A cseh rendőrség szerint nem George Floydéhoz hasonló eset a roma férfi halála

Egy videó került elő arról, ahogy egy félmeztelen férfi nyakán térdelnek, és a gyanúsított meg is halt. A rendőrség szerint a halál...

Sport

Lothar Matthäus szerint egyetlen dologban bízhat a magyar válogatott a németek elleni sorsdöntő Eb-meccsen

Az egykori magyar szövetségi kapitány örömét fejezte ki, hogy a kapitánysága óta mennyi minden változott a magyar fociban.

Dánia és Magyarország nyerte a hétfő esti Eb-meccseket

Az eredmények alakulásának köszönhetően egy müncheni győzelemmel Marco Rossi csapata is a nyolcaddöntőbe juthat.

Összeesett és meghalt a pályán a fiatal magyar focista

Edzés közben lett rosszul a Tarr Andráshida SC 18 éves játékosa, akinek az életéért az orvosok küzdöttek, de már nem tudták megmenteni.

Összeesett az edzésen és meghalt egy 18 éves magyar focista

A segítség gyorsan érkezett, mégsem tudták megmenteni a fiatal játékos életét.

Megerősítve: koronavírus-fertőzött család volt a magyar-francia foci-Eb meccsen, egy magyar kisgyerek már kara...

Koronavírusos család vett részt szurkolóként a Budapesten megtartott magyar-francia eb-mérkőzésen - erősítette meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Király Gábor elárulta, hogy ki a magyar válogatott egyik legfontosabb játékosa

A magyar válogatott és a Hertha BSC exkapusa szerint a fiatalok számára kiváló tanácsokat tud adni a magyar csapat egyik rangidős focistája.

Itt a bejelentés: eldőlt Dzsudzsák Balázs sorsa

Debrecen – Bár korábban arról szóltak a hírek, a Honvéd élénken érdeklődik Dzsudzsák Balázs iránt, a 108 magyar válogatottbeli fellépésével társrekorder focista végül úgy döntött, marad az élvonalba felju

Visszatérhet Dárdai Herthájába a Milant és a Barcát is megjárt világsztár

De még nála is nagyobb igazolás lenne, ha világbajnok öccse is csatlakozna a csapathoz.

Dzsudzsák Balázs aláírta a szerződését

A 108-szoros magyar válogatott focista egy évvel hosszabbított

„A nagypapa még nem halott, számolni kell velem.” – üzeni a franciák mellőzött csatára

Giroud a klubja után a válogatottban is kispadra szorult, de nem adja fel küzdelem nélkül.

Az Aranycsapatot legyőző nyugatnémet csapat egyetlen még élő tagja szerint Németország megveri a magyarokat

Az akkor 22 éves Horst Eckel a német csapat legfiatalabb játékosa volt az 1954-es világbajnokság döntőjében,

0

Bulvár

Rémisztő hír érkezett a magyaroknak: Kegyetlen drágulás jöhet

Mindenkit érint az élelmiszerekkel kapcsolatos változás, ennek nagyon nem fogunk örülni...

Háziorvos: annyira betett az egész, hogy úgy döntöttem, inkább elmegyek üzemorvosnak

Az adatok szerint a járvány óta 233 háziorvos hagyta ott pozícióját, és legalább ennyi egészségügyi asszisztens távozott.

Hidegfront érkezik: ekkor enyhül a forróság

10 fokot is csökkenhet a hőmérséklet.

80 év telt el a két felvétel között, a különbség égbekiáltó: régen ezért járt aranyérem az olimpián

Az 1930-as években is rendkívül tehetséges sportolók nyertek olimpiai érmeket, de úgy látszik, idővel nőtt az elvárás velük szemben.

Távozik a TV2 műsorvezetője: ezért vált csatornát a Tények híradósa, Takács Bence

Takács Bence a Mokka, majd a Tények műsorvezetője július 1-jétől a HírTV csapatának tagja.

Brutálisan megvert egy férfi egy transznemű nőt, mikor aktus közben rájött, hogy férfi nemi szerve van

16 hónapra börtönbe került a 34 éves férfi, aki megvert egy transznemű nőt, amikor szex közben felfedezte, hogy a nőnek férfi nemi szerve van.

Meghalt a Charlie angyalai színésznője

Joanne Linville legalább hetven filmben és sorozatban szerepelt.

Teljesen kiszáradhat Magyarország egyik legnagyobb tava

Közbeavatkozás nélkül a Velencei-tó teljesen eltűnhet a térképről.

„A feleségem először nem volt nyitott erre a mókára, végül mégis belement”: ilyen, ha apa marad otthon a gyere...

Vajon mit fog enni a héten a gyerek? Hogy lesz tiszta ruha? Mindent jól csinálok? Ezek a kételyek az otthon maradó apák fejében is felmerülnek.

blogmorzsák

Amerikai legveszélye­sebb embere

Ki volt az, aki 50 éve kiszivárogtatta a Pentagon-iratokat az amerikai sajtónak? Nem mindennapi ember, az biztos.

Így diétázz jóllakottan a nyaralás alatt, sütit is ehetsz

Így tényleg könnyű lesz betartani a diétádat.

Kisiskolások a neten - Mik a veszélyek?

Hogyan védjük meg gyermekünket?

Megérkezett a zseniális mini klíma a hőség ellen

Hűsít, párásít: irodában, lakásban, műhelyben nélkülözhetetlen a kánikula idején.

A világ legjobban kereső sportolói

Négy sportoló 100 millió dollár fölötti éves bevétellel. És nem Messi vagy Cristiano Ronaldo áll az élen. De akkor ki?

Álomalak vs. reális célok

"Mit kell tennem ahhoz, hogy úgy nézzek ki, mint te?"

Moszkvai őrkutya fajtaleírás: a szovjetek titkos szolgálati kutyája

Tenyésztése hosszú időn keresztül titokban zajlott, míg sikerült egy sokoldalú szolgálati kutyát létrehozni.

Helena Christensen alig fehérneműben

Topmodell volt, most pedig "majd­nem" ledobta a textilt.

Pardon, hogy bocsánat?

Sosem ők tojnak a saját nadrág­jukba, sosem esnek le a bicikli­ről, ők így szállnak le, sosem ők tévednek, mindig más.

Mi a nagyobb baj: A költ­ségvetési hiány vagy az inflá­ció?

Nem először üzenget egymás­nak a jegybank és a pénzügymi­nisz­té­rium vezetése.

"A pedofiltörvény a törté­nelem sötét lapjaira kerül"

Tényleg elhibázott a pedofiltör­vény, vagy csak az ellenzék üres hisztijét látjuk?

0