Ezt olvasta már?


Orbán: a járvány miatt szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre

A legnagyobb veszély továbbra is a koronavírus-fertőzés behurcolása, ezért szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre - mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A miniszterelnök elmondta: a magyar állapotokhoz képest a legtöbb országban romlik a koronavírus-helyzet, ezért az a korábbi állítása, hogy Magyarország számára a legnagyobb veszélyt a fertőzés behurcolása jelenti, "nemcsak, hogy érvényes, de érvényesebb, mint korábban volt".

A kormányfő beszélt arról is, hogy Magyarországon tavasszal emberek tízezreinek az életét sikerült megmenteni a bevezetett intézkedésekkel, vagyis "van egy tudásunk" arról, hogyan kell védekezni a fertőzés ellen; elsősorban ezekre a tapasztalatokra kell építeni majd ősszel.

Szólt arról is, hogy a fertőzések száma nem lényegtelen, de a legfontosabb, hogy az emberek ne haljanak bele a vírusba. A betegségből meg lehet gyógyulni. Biztos nem kellemes, megkínozza az embert a koronavírus-fertőzés, de nagyon sokan felépülnek - fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra, hogy a vírussal szemben a legkiszolgáltatottabbak az idősek, ezért minden figyelmet az ő védelmükre kell fordítani.

Hangsúlyozta: fel kell lépni a vírus behurcolása ellen. Felidézte: nyáron bevezették az egyes országok fertőzés szerinti osztályozását, de szeptember 1-jétől nem lehet fenntartani ezt a rendszert és szigorítások jönnek.

"Nem mondom, hogy satu, de ahhoz közeli állapot fog beállni" - jelentette ki.

A kormányfő hangsúlyozta: nem szólhat bele a magyar emberek személyes életvezetésébe, szokásaiba, nyaralási terveikbe, de kellő óvatossággal és tisztelettel arra kér mindenkit, hogy "déli irányba szeptember utánra ne foglaljon, szervezzen, ne képzeljen el magának nyaralásokat, mert az bele fog ütközni a határvédelmi intézkedésekbe".

A kérdésre, hogy az egészségügy felkészült-e arra, ha nőni fog a koronavírus-fertőzöttek száma, a kormányfő elmondta: március közepén komoly, a védekezéshez szükséges eszközparkot alakítottak ki, amit majd ősszel tudnak használni.

Mindenki aludjon nyugodtan, minden eszköz rendelkezésre áll - fogalmazott.

Hozzátette: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Kásler Miklóssal, az emberi erőforrások miniszterével "megalkotta a koncepciót, hogyan lehet saját termelési kapacitásokat, ipari képességeket kiépíteni, hogy ne kelljen legközelebb beszereznünk, hanem minél több dolgot saját magunk tudjunk gyártani".

Megjegyezte: lélegeztetőgép-gyártásban Magyarország a világ élvonalába tartozik, és eljön majd az idő, amikor minden lélegeztetőgépet itthon gyártanak.

"Magyarországnak jó oka van arra, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb lelkiállapotban várjuk a vírus második hullámát, mint tettük márciusban" - jelentette ki a kormányfő.

Orbán Viktor szólt arról, hogy minden segítséget megkapott a fertőzés első szakaszában a hazai szakemberektől.

"Az ország és a nemzetszolgálat kultúrája ebben a világban, az egészségüggyel foglalkozó tudományos és orvosi világban rendkívül erős. Ez szerintem a sikeres védekezés egyik előfeltétele" - mondta. Hozzátette: tavasszal úgy látták, amíg nincs vakcina, addig ez a bizonytalan helyzet nem fog változni.

Ma már a világ közelebb van a vakcina felfedezéséhez, jó remény van arra, hogy valamilyen védelmet nyújtó vakcina tömegesen is elérhető lesz, ezért Magyarország "minden irányban kinyújtotta a csápjait, ahogy tette azt tavasszal" - közölte a miniszterelnök. A kormányfő a műsorban kiemelte: bár a vártnál sikeresebbnek látta az átállást a digitális oktatásra tavasszal, de nem szabad azt hinni, hogy annak nincsenek árnyoldalai.

A miniszterelnök szerint tíz százalék felett van azoknak a diákoknak az aránya, akik "egyszerűen eltűntek a rendszerből", nem kapcsolódtak be, nem vettek részt vagy csak időnként vettek részt a digitális oktatásban.

"Most, amikor szeptemberben újraindul az iskola, valószínűleg nagyobb lesz a tudásbeli különbség egy-egy osztályon belül, mint a járvány kitörése előtt volt" - jelentette ki. Megjegyezte: a pedagógusok számára komoly szakmai kihívás lesz ismét egységes osztálymunkát kialakítani, de hiszi, hogy meg tudnak vele birkózni. "Ne tekintsünk úgy a digitális oktatásra, mint a bohóctréfára, hogy van másik: ha nem működik a rendes, elővesszük a másikat és ugyanolyan jó, mint az előző volt" - fogalmazott.

A kormányfő szerint itt és most a nevelési, pedagógiai célokat leginkább a személyes találkozáson alapuló oktatási rendszer tudja szolgálni, a digitális oktatás "csak tartalék". Hozzátette: ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy elkerüljék a szokásos rendtől eltérő módon folyó oktatást, és megvédjék a hagyományos, iskolai jelenléten alapuló tanítást.

 







0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0