Orbán: éjféltől ismét bevezetjük a rendkívüli jogrendet, éjszaka kijárási korlátozás lesz
Rendkívüli jogrend
Orbán Viktor a Facebookon közzétett bejelentésében azt mondta: a koronavírus-járvány terjedése felgyorsult, Ausztriában már másfélszer annyi az egymillió főre jutó fertőzött, mint nálunk, nyugatabbra pedig ennél is rosszabb a helyzet.
Márpedig Magyarország az eddigi tapasztalatok szerint 5-7 nap késéssel követi Ausztriát. „Ha így lesz, és eddig így volt, akkor december közepére kórházaink elérik a teljesítőképességük határát” – jelentette ki a kormányfő.
Ezért újabb, a kórházak működőképességét és a veszélyeztetettek, az idősek életét megvédő intézkedésekre van szükség. Hozzátette, a politikai vitákat félretéve gyorsan kell cselekedni, és mivel legutóbb is két hét kellett, mire az Országgyűlés szigorította a maszkviselési szabályokat,
ezért a kormány úgy döntött, hogy ma éjféltől ismét bevezetjük a rendkívüli jogrendet.
Majd pedig arra kérik az Országgyűlést, hogy azt 90 nappal hosszabbítsa meg.
A kormányülésen arról is döntöttek, hogy rendezvényeken, így a sportrendezvényeken, mozikban és színházakban ezután csak minden harmadik széken lehet ülni, a maszkviselés mindenkinek kötelező. A hatóságok ezt ellenőrzik, ha kell pénzbírságot szabnak ki, és ha valahol így sem tartják be a szabályokat, azt a helyet bezárják – közölte a kormányfő.
Az operatív törzs azt állapította meg, hogy a szórakozóhelyeken a szabályok betartását lehetetlen kikényszeríteni, ezért javaslatukra a szórakozóhelyeket bezárják, éjfél és reggel 5 óra között kijárási korlátozás lép életbe, ami azt jelenti, hogy
éjfélig mindenkinek haza kell érnie
– mondta Orbán Viktor.
A reggeli csúcsforgalomban elrendelték a tömegközlekedési járatok sűrítését, és ismét ingyenessé tették a parkolást.
A miniszterelnök arra is kitért, hogy az orvosok bérét megemelik, a kórházakban a védekezéshez szükséges eszközök rendelkezésre állnak, kórházi ágyak tekintetében Európában harmadikok, a lélegeztetőgépeket tekintve „világelsők” vagyunk. A végső megoldás azonban a vakcina lesz – amíg meg nem érkezik, addig ki kell tartani, a kormány tárgyal az Európai Unió mellett Oroszországgal, Kínával és Izraellel is, közölte a kormányfő. Beszédét azzal zárta:
A helyzet komoly, de tavasszal egyszer már sikerült. Ha összefogunk, és betartjuk a szabályokat, együtt újra sikerülni fog.
hírek innen, onnan
Magyarország rükvercbe kapcsol a készpénzhasználat erőltetésével, lásd vidéki ATM-ek
A legszegényebb országok a leginkább a készpénzre támaszkodnak: Mianmar (98 százalék), Etiópia (95 százalék) és Gambia (95 százalék)...
A TV2 nagy változásokat jelentett be – igazunk lett, Aurelio is új műsort kap
Fontos újdonságokat jelentett be a TV2 Csoport. A tévétársaság számos új, más országokban sikerrel futó műsorral jelentkezik hamarosan,...
Küszöbön a többmilliárdos megállapodás? Ezért is repülhetett Washingtonba Orbán Viktor
Orbán Viktor washingtoni látogatása lehetőséget adhat arra, hogy ismét szóba kerüljön a magyar–amerikai kettős adóztatást kizáró...
Ez a világ 10 legrondább épülete az internet szerint
Találomra egymásra hajigált kockák, ablaktalan tornyok, lakatlan piramisok, ormótlan betonszszörnyetegek és egyéb nehezen értelmezhető...
Megakadályozta a fejbe szúrt apa, hogy a fia megöljön 4 gyereket – aztán meg is védte, hogy ne lőjék le a rendőrök
A hatóság sokkolóval ártalmatlanította a 22 éves gyanúsítottat, akinek a szülői szeretet mentette meg az életét.
Minden eddiginél aktuálisabb témával jön a TEDxLibertyBridgeWomen 2025
15 történet, 15 hang, 15 előadó. Húsba maró, mindennél aktuálisabb témával kerül megrendezésre az idei TEDxLibertyBridgeWomen: a Katona...
Az ATV-től a közmédiához igazolt riporter is interjúzott Orbán Viktorral a Washingtonba tartó gépen
Csuhaj Ildikó szeptemberben nyolc év után hagyta ott az ATV-t. Most a Kossuth Rádió munkatársaként kérdezte az Egyesült Államokba utazó...
Házasság első látásra: Miló Viki kíméletlen kritikát kapott a rajongóktól, ezt nem lesz könnyű olvasni
A Házasság első látásra már eddig is nagy port kavart. A nézők most Miló Vikiről mondták el a véleményüket.
„Sajnos örökbe kellett adnom a babámat” – Nők, akik későn vették észre, hogy terhesek
Ez a jelenség gyakrabban előfordul mint gondolnánk, de ilyenkor hogyan tovább?
Nagyobb eséllyel kap stroke-ot, akinek rosszak a fogai
Amerikai kutatók vizsgálata arra derített fényt, hogy akinek fogszuvasodása és ínygyulladása is van, annál megnő a súlyos szív- és...
Kártérítést ad az átvert előfizetőknek a Microsoft
Titkolta előlük, hogy igazából nem muszáj többet fizetniük.
A szurkolók ítéletet mondtak, tényleg Kerkez Milos a legrosszabb Liverpoolban?
Végleg a kispadon ragadhat Liverpoolban.
Sport
Gólhátrányból fordítva simán nyert a Ferencváros és átvette a vezetést
A Simple Női Liga 8. fordulójából elmaradt mérkőzést pótoltak szerda délután, a Ferencváros 4–1-re legyőzte a Budaörs együttesét és felugrott a tabella élére.
Arsene Wenger: Wirtz tönkretette a Liverpool középpályáját
Florian Wirtz volt a nyár nagy átigazolási sztorija, amikor 125 millió euróért cserébe a Bayer Leverkusentől a Liverpoolhoz igazolt, de eddig az angliai kalandja nem alakul a legjobban. A korábbi Leverkusen-játékos, a n
A fizika törvényeit újraíró Bajnokok Ligája-gól csodájára jár a világ
Sokan nem is sejtették, hogy ilyesmi lehetséges.
Guardiola a Dortmund kiütése után: Nem tudtam, hogy Haaland megint rekordott döntött
Pep Guardiola beszélt Haaland rekordjáról és Foden formájáról is, a Dortmund felett aratott 4–1-es győzelem után.
Spanyol gyásznap a BL-ben, a Barcát a VAR mentette meg a szégyentől
A LA Ligát képviselő csapatok csúfosan zárták a BL-alapszakasz 4. fordulóját.
Betelt a pohár a Real Madrid vezetőinél, Viníciust már várják Angliában
Korábban úgy tűnt, hogy a brazil szélső Szaúd-Arábiába költözhet, de egy európai topcsapat bejelentkezett érte.
Megvan, kit hívott be Marco Rossi Tóth Balázs helyére
Az MTK Budapest kapusa, Demjén Patrik bekerült a magyar válogatott örmények és írek elleni vb-selejtezőre készülő keretébe a sérült Tóth Balázs helyére.
Bíróság elé áll Kylian Mbappé
Kylian Mbappé és korábbi klubja, a Paris Saint-Germain november 17-én találkoznak a bíróságon. A feleket a párizsi munkaügyi bíróságra idézték az egyik vitatott ügyük meghallgatására, jelentette ma az Agence Fra
Guardiola a Liverpoolról áradozott, majd egyértelmű üzenet küldött
Pep Guardiola együttese, a Manchester City sima, 4-1-es győzelemmel hangolt a Liverpool elleni rangadóra.
Victor Osimhen mesterhármasával nyert a Galatasaray, Sallai Roland ismét a megszokott helyén játszott
A Galatasaray Sallai Rolanddal a kezdőcsapatban 3–0-ra legyőzte az Ajaxot a Bajnokok Ligája alapszakaszának 4. fordulójában. A magyar játékos ismét megszokott posztján játszott az amszterdami találkozón.
Végső búcsút vettek Mezey Györgytől
Örök nyugalomra helyezték Mezey Györgyöt, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát. A Farkasréti temetőben, a ravatalnál lerótta kegyeletét Orbán Viktor miniszterelnök mellett Gyulay Zsolt, a Magyar Olim
Megvan, ki helyettesítheti Tóth Balázst a magyar válogatottnál
A Portugáliában bravúros védő kapus térdsérülés miatt nem lesz bevethető a következő hetekben.
Bulvár
Elképesztő dolog derült ki Szabó Zsófi fizetéséről, ettől leesik az állad is
Sokakat érdekelt mennyi az annyi Szabó Zsófi fizetését tekintve, kiderült jó néhány dolog.
Januárban jön a 14. havi nyugdíj, viszont rossz hír érkezett a nyugdíjkorrekcióról
Januárban jön a 14. havi nyugdíj, de a novemberi nyugdíjkorrekcióval kapcsolatban kedvezőtlen hírek érkeztek. Bár a kormány megerősítette, hogy elkötelezett a plusz havi juttatás bevezetése mellett, az idősek szám
Orosz hírügynökség: a magyar kormány Kárpátalja visszaszerzése esetén támogatná Ukrajna európai integrációját
A portál több érvet említett.
Kiszámolták, hogy mennyivel nőttek volna a nyugdíjak, ha a Fidesz nem vezeti ki a svájci indexálást
Az átlag nyugdíj is jóval magasabb lenne.
Izlandon le kellett szállnia Orbán Viktorék Washingtonba tartó gépének
Meg kellett szakítani az utat.
Egyetlen gombnyomás, és többé nem figyelnek meg a mobilodon keresztül
Egy apró beállítás, amit a legtöbben figyelmen kívül hagynak, mégis megakadályozhatja, hogy a telefonod folyamatosan hallgassa, mit mondasz. A szakértők szerint a legtöbb ember észre sem veszi, hogy eszköze már most
Már nem „divat” fogamzásgátló tablettát szedni – ezek vették át a helyét
A fogamzásgátló tabletták hosszú idő óta az egyik legkedveltebb védekezési módszernek számítanak, vagy már mégsem?
Hiányzik egy darab a kegyetlenül összevert volt rendőrtiszt agyából
Szórád Györgyöt a saját háza előtt támadták meg, amikor először felébredt a kórházban, beszélni sem tudott.
Kong az ürességtől az 5 milliárdos Sámándob: a 24 milliós rezsijét sem tudná kitermelni Karcag turisztikai csodája
Jegybevétel nulla, ha vannak programok, azok nyugdíjasbálok, Rummikub-versenyek és esküvők.
Tóth Andi meztelenruhája az egyik legizgalmasabb, amit valaha láttunk
Három nap múlva kezdetét veszi az idei X-Faktor élő show-ja, hiszen múlt szombaton összeállt mind a négy versenyzőcsapat. Tóth Andi egyetlen nőként mindig izgalmat csempész a zsűri ruhaválasztásaiba, ez most sem v
Az olasz Velence főterén óriási magyar felirat áll, 1 szó amelybe beleborzongunk
De vajon hogy került oda a felirat?
Varga-Damm Andrea: A szentmártonkátai tragédia nem akkor kezdődött, amikor a fiatalok beültek az autóba
A volt parlamenti képviselő szerint pár nap után mindenki továbblép az ilyen tragédiák után, és nem vonják le a tanulságokat, ezzel pedig elveszik az esélyt, hogy a jövőben megelőzhetőek legyenek a hasonló esetek

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


