Ezt olvasta már?


Öt év alatt duplájára nőttek a lakásárak Szombathelyen

A hagyományosan drága nyugat-magyarországi lakáspiacot sem kerülte el az árrobbanás és az építkezési hullám.

Szombathelyen Ausztria közelsége, a kecsegtető munkalehetőségek és a fejlődő egyetemi élet is növeli a keresletet. A befektetési célú lakásvásárlás miatt a vevőknek résen kell lenniük – a legjobb lakások szinte azonnal elkelnek.

Szombathely, Vas megye székhelye az egyik legnépszerűbb nyugat-magyarországi nagyváros, amely egyben egyik legidősebb települése is hazánknak. Remek fekvése, a természeti értékek és a hagyományosan pezsgő kulturális élet mellett az ipar is jelentős a környéken. Nem véletlen tehát, hogy egyre többen költöznének a városba és környékére. A megnövekedett kereslet hatása az ingatlanárakon látszik meg a legjobban, az OTP Lakóingatlan Értéktérképe szerint csak az elmúlt egy évben 13 százalékkal nőttek az átlagos négyzetméterárak.

A felívelő gazdaság és az osztrák munkalehetőségek egész családokat vonzanak Szombathelyre illetve Vas megyébe, amit mi sem mutat jobban, mint hogy a KSH belföldi lakosságmozgásra vonatkozó 2016-os adatai szerint minden 10 ezer helyi lakosra évente 35 beköltöző jut. Az ingatlanpiac igyekszik reagálni, de a kínálat bővülése nem ellensúlyozza a megnövekedett keresletet, ezért rövidtávon óriási ingatlanár-emelkedés következett be: ma a használt lakások négyzetmétere is legalább 280 ezer forintba kerül, míg 5-6 éve 150 ezer forint alatt voltak az árak. Az utóbbi évek slágereinek számító panelek már leküzdötték hátrányukat és elérték a téglaépítésűek árait.

„A szombathelyi ingatlanpiacon soha nem látott pezsgést tapasztalunk, amely mind az áremelkedésekben, mind az építkezésekben érződik” – mondja Klis Tibor, az OTP Ingatlanpont szombathelyi irodavezetője. Egyre több befektetőt vonz a város, vannak olyan ingatlantípusok – például nagyobb alapterületű lakások, panelek –, melyek napokon belül elkelnek. Sokan jönnek a városba dolgozni és tanulnak az egyetemen, így számukra nagy biztonsággal, akár hosszabb távon is kiadhatók ezek a lakások.

Az ingatlanberuházók gőzerővel próbálják csillapítani a lakásínséget, az elkövetkezendő években akár 500 újépítésű társasházi lakást adhatnak át. Legtöbbjük már a tervasztalról elkelt és nem ritka az 500 ezer forintos négyzetméterár sem egy frekventáltabb területen. A csok és más lakásvásárlást, építést ösztönző intézkedések hatása nem csak a társasházakra, hanem családi házak építésére is jótékony hatással volt, gombamód nőnek ki vadonatúj lakónegyedek, például Parkerdőn vagy a II. János Pál pápa körúton.

„Mivel óriási a kereslet a piacon, sokan önállóan próbálják értékesíteni ingatlanukat, amely minden bizonnyal rövid időn belül új gazdára is talál. De nem biztos, hogy a legjobb áron. Azt javaslom, hogy először mindenki forduljon szakemberhez, aki segít felbecsülni az ingatlant és pontosan ismeri a vásárlói szokásokat” – teszi hozzá Klis Tibor.

Számos nagyvároshoz hasonlóan a környező kistelepülések is profitálnak Szombathely népszerűségéből, népes és robbanásszerűen növekedő agglomerációs övezet öleli körül a várost. Zanat, Torony, Táplánszentkereszt, Gencsapáti egyre népszerűbb a családosok körében, hiszen az ingatlanárak jóval kedvezőbbek, sőt néhol még egyszeri juttatással is támogatják a betelepülést az önkormányzatok. A közlekedési infrastruktúra modernizációjával már a közlekedés sem probléma, így jó választás lehet fiatal, nyugalomra vágyó családok számára.

 

forrás: kamaraonline.hu







0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0