Pécs: Fussunk együtt a rákgyógyításért
A futás, mely hivatalos EKF-program, 2010. szeptember 11-én 11 órakor kezdődik. Központi helyszíne a Szent István tér, ahol 9.30-tól lehet majd regisztrálni.
A Magyar Posta Zrt., Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Pécs2010 Menedzsmentközpont Kft. között tavaly januárban született együttműködési megállapodás értelmében a Posta a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozatot különböző programokkal, többek között –immár második alkalommal- a Fuss a Rákgyógyításért Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosában jótékony célú futónap megrendezésével támogatja.
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre) |
Tavaly igen nagy sikere volt a rendezvénynek, több mint másfél ezer ember gondolta úgy, hogy ezt a szombat délelőttjét a testmozgásnak, és egyben a jótékony cselekedetnek szenteli. Így 1.623.000 Ft-ot utalhatott át a Magyar Posta a rák elleni küzdelem javára. Reméljük, hogy idén ennél is több pénzzel tudjuk segíteni a nemes célt.
A futás, mely hivatalos EKF-program, 2010. szeptember 11-én 11 órakor kezdődik, a központi helyszíne a Szent István tér, ahol 9.30-tól lehet majd regisztrálni. A futás távja három kilométer Pécs történelmi belvárosában, a táv sétálva is teljesíthető, hiszen ez nem verseny!
Az eseményt 10.30 órakor Dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere, Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsmentközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Rajnai Attila, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgató-helyettese nyitják meg. A résztvevők 10.45-kor közös bemelegítést tartanak Monspart Saroltával és Jakabos Zsuzsannával. A futás után a méltán népszerű, pécsi származású Takáts Eszter ad koncertet.
A rendezvény nevezési díjából és a tombolaárusításból befolyó teljes összeget a Posta a Nőgyógyászati Daganatos Betegekért Alapítvány javára utalja át. A nevezési díj egységesen 1000 Ft. A program központi helyszínén - Pécs, Szent István tér - többféle egészségügyi szűrésen is részt lehet venni térítésmentesen.
Az esemény napján a nevezéskor átvett póló viselői a Csontváry, a Vasarely, valamint a Zsolnay Múzeumot és a Rippl-Rónai kiállítást ingyenesen, a Cella Septichorat, a Dómmúzeumot és a Székesegyházat féláron tekinthetik meg! A pólóval a Mecsextrém park udvari játékai a futás másnapján, szeptember 12-én féláron vehetők igénybe.
Egyéb programok: tombola, játszóház, alkalmi bélyegzés, szűrőkamion, Filaposta, Pécs2010 INFOPONT Jelentkezés a helyszínen, vagy előzetesen e-mailen, telefonon: wenczel.csilla@posta.hu (Ezt az email címet a spamrobotok ellen védjük, megtekintéséhez engedélyezze a JavaScript használatát) ; 30/771-3457
Fussunk együtt Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosában a rákgyógyításért!
Magyar Posta Zrt.
További információ: Pesti László, Dunántúli Postás SE elnöke, Telefon: 30/771-5825, E-mail: pesti.laszlo@posta.hu
hírek innen, onnan
Több mint 170 ezren még nem rendezték ezt a tartozást: ráfizethet, aki elfelejti a határidőt
Hamarosan lejár ez a fontos határidő.
Végre otthon is nézhető az év egyik legsikeresebb sci-fije
Június 18-tól az MGM+ kínálatában is elérhető lesz a nagysikerű sci-fi film.
A választások előtt még brutálisan kitömték pénzzel a NER-közeli alapítványokat
Összesen közel 700 milliárdos vagyon gyűlt össze, csak a választások körül 77 milliárddal gazdagodtak a prominens alapítványok.
Szlazsánszky Ferenc teljesen véletlenül tudta meg a 152 milliós igazságot
Szlazsánszky Ferenc szinte a semmiből kapta vissza a korábban letiltott profilját, most pedig a Meta olyan adatot hozott nyilvánosságra,...
Kis híján súlyos baleset történt a magyar válogatott meccsén – lezuhant a pálya fölötti kamera
Füstölt, majd lezuhant egy pálya fölé rögzített kábelkamera a Magyarország–Kazahsztán futballmeccsen, nem sokon múlt, hogy komoly...
Itt a 2026-os levendulaszezon teljes menetrendje – 6+3 hely, ami sokkal többet ad egy sima szüretnél
A 2026-os levendulaszezon a hagyományos szüret mellett számos különleges programot is tartogat. A kínálatban szerepel lepárlás-bemutató,...
Merkúr-Szaturnusz kvadrát vet véget 3 csillagjegy pénzügyi gondjainak ma, június 10-én
Pénzügyi nehézségeid megoldása nem a szerencsén múlik, hanem egy olyan döntésen, amelyet a Bika, a Szűz és a Skorpió hónapok óta...
Ő lesz a TV2 új arca? Gajdos Tamás végre megszólalt és mindent elárult
„Egy valóban megtisztelő feladatról beszélünk...”
Így hazudott minden érdekelt fél a mohácsi Duna-híd kapcsán: hány százmilliárd ment el feleslegesen?
Úgy tűnik mindenki hazudott a mohácsi Duna-híd kapcsán: tudták, hogy értelmetlen, mégis pofátlanul túlárazhatták. #mohács #dunahíd...
Ólomszennyezett a Corvinus főépületének ivóvize, az egyetem vérvizsgálatot ajánlott fel a hallgatóknak
A szennyezést az épület felújítása közben vették észre, egyelőre ballonos ivóvizet adnak a diákoknak és munkatársaknak.
Erre figyeljen a melegben, ha visszeres a lába.
A nyári hőség sokak számára kellemetlen, a visszérproblémákkal élők azonban különösen megszenvedhetik a forró napokat. A meleg...
Megszólalt Magyar Péter a Budapest Pride-ról
A Pride-törvény módosítását és az azonos neműek házasságát is megvitatná a kormány.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"
A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.
Bulvár
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki
Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k
Magyar Péter: Megvan a titkos kormány-határozat a Vitnyédre tervezett migránstáborról, be fogjuk mutatni
Magyar Péter egy keddi parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló kormányhatározat. A miniszterelnök szerint a dokumentum bizonyítja, hogy az Orbá
„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok
Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog
A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.
blogmorzsák
A ripsdorfi Keresztelő János templom
Azt biztosan tudjuk, hogy 1536-ban már állt, a jól felismerhető gótikus jegyek pedig nem engedik a XIV. századnál korábbra datálni.
Interjú a NunSlaugher énekesével
"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


