Ezt olvasta már?


Pécsett gyűlnek össze a fesztivál szakik

A kultúra és turizmus témáit helyezi fókuszba a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ) éves közgyűlése és évadnyitó konferenciája, amelyet kedden és szerdán tartanak a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.

A mintegy harminc szakmai és közéleti személyiség közreműködésével megrendezett esemény kedd délutáni megnyitóján Márta István, a százötven taggal rendelkező MFSZ elnöke elmondta: a konferencia tematikáját a kulturális turizmus különleges és sikeres ágazatainak együttműködése adja.

Az eseményen kiosztott írásos összegzés szerint a kötetlen kerekasztal-beszélgetések témái között szerepel Budapest, Pécs és Baranya fesztiválélete, kiemelten a fesztiválok minőségének, illetve ezen rendezvények archiválásának kérdése is. Márta István az MTI érdeklődésére közölte: a Magyarország a fesztiválokért, a fesztiválok Magyarországért elnevezésű tanácskozáson mások mellett képviselteti magát Valuska László, a Margó Fesztivál és a DunaPest szervezője, Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője, illetve Fiák Krisztina, a Magyar Turisztikai Ügynökség programkoordinációs igazgatója.

Összefoglalása szerint kedd délután Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke, Szamosi Szabolcs a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezetője, illetve Vikár Csaba, a mohácsi busójárás szervezőjének részvételével tartanak kötetlen eszmecserét. Márta István hangsúlyozta, hogy nyolc határon túli magyar fesztivál - köztük a Kolozsvári Magyar Napok és a marosvásárhelyi Vásárhelyi Forgatag, valamint a torockói Double Rise Fesztivál is - kérte felvételét a MFSZ-be.

Beszámolt arról is, hogy kedd este különleges főhajtással emlékeznek Cseh Tamásra, eddig nem publikált dokumentumok és filmfelvételek bemutatásával. A Boros Misi zongorista zenés közreműködésével megtartott megnyitón Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere a város fesztiváléletét ismertetve arról beszélt, hogy a baranyai megyeszékhely keresi azt a fesztivállehetőséget, amely a Pécsre jellemző, magas minőségű kulturális arculatot hangsúlyosan tudná megmutatni. Az erre irányuló munka elindult, mások mellett Márta István segítségével - tette hozzá. A városvezető egyúttal elismerően szólt a tavaly nyáron debütált, "nagyon sikeres" Zsolnay Fényfesztiválról, amelyet érdekes és újszerű megközelítésű eseménynek nevezett.







0
0

hírek innen, onnan

Amerikai érdekeltségekbe tenyerelt bele Ukrajna – Egy telefonhívás elég volt, hogy felhagyjanak a támadásokkal

Ukrajna az amerikai alelnök, J. D. Vance kérésére nem indít dróntámadást a fekete-tengeri Novorosszijszk kikötőjét használó...

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

Súlyos árat fizethetsz azért, ha így betonoztad le a kerted

Már egy négyzetméternyi talaj a kertben, ami nincs betonnal fedve, annyi hőt lenne képes elvonni a környezettől, amit egy klíma fél nap...

Azonnal lépett a rendőrség a Szigetes drogbotrány után: biztonsági kamerák felvételeit foglalták le, mintákat elemeznek

A hatóságok a szombati rosszullétek ügyében már mintákat vettek, és a biztonsági kamerák felvételeit is lefoglalták.

Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben

Budapest tízmillió négyzetméternyi napelem telepítésére készülhet, ami Karácsony Gergely szerint hatalmas energiatermelési potenciált...

Amit sosem akarhattunk – egyre hosszabb és intenzívebb hőséghullámokat hoz a globális felmelegedés

A klímaváltozás miatt a hőséghullámok nemcsak egyre gyakoribbak és intenzívebbek, hanem hosszabb ideig is tartanak.

45 milliárdnyi közpénzt kapott Krausz Ferenc kutatóközpontja

A Nobel-díjas fizikus által vezetett Élvonal Alapítvány közfeladatait és az alapítvány alá tartozó, szintén hozzá köthető...

Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot

Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra...

Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Magyar Péter honvédségi helikopterrel indul Paksra

Ott lesz a kormányülés, a miniszterelnök a honvédelmi miniszterrel megy.

Országos hajsza indult 24 híresség után, te is vadászhatsz rájuk, de segítheted is őket

Az RTL Most Wanted című realityje szerdán indult a Keleti pályaudvartól, ahol 24 híresség kezdett menekülni. A nézők egy külön...

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0