Ezt olvasta már?

0

Pécsi társasház és nagykőrösi piaccsarnok nyerte idén az Év háza díjat

Az Év háza versenyen családi ház és lakóépületek kategóriában Karlovecz Zoltán építész vehette át az első díjat Pécsre tervezett háromlakásos lakóházáért, középület kategóriában pedig Járomi Irén és Kiss Gyula építészpáros munkája, a nagykőrösi városi piac csarnoképülete bizonyult a legjobbnak.


hirdetés

Idén először gála keretében adták át a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége védnökségével kiírt pályázat díjait. Harminchárom épület versenyzett, és összesen nyolc építészcsapat munkáját ismerték el: a két fődíj mellett hat különdíj is gazdára talált - közölték a péntek esti díjátadót követően a szervezők az MTI-vel.

Az 500 ezer forinttal járó fődíjat elnyerő Karlovecz Zoltán háromlakásos lakóháza esetében a zsűri szerint "a mai hangvételű megfogalmazás, az arányos és ötletes szerkesztés magában hordoz és sugall egy tudatos múltbeliséget is, többlet tartalmat adva ezzel az eredetileg is szép építészeti elképzelésnek". "A ház léptékeihez viszonyított várszerűség, a tagadhatatlan organikus szellemiség, valamint a kupolás lefedés kicsit 'törökös' beütésének atmoszférája teszi talán még inkább 'pécsivé' ezt, az amúgy sem kevéssé 'pécsi' példaértékű alkotást" - idézi Szoják Balázs, az Év háza pályázat kurátora méltatását a közlemény.

A középület kategória fődíjasaként szintén 500 ezer forinttal jutalmazták a nagykőrösi városi piac csarnoképületéért Járomi Irént és Kiss Gyulát. Dévényi Sándor, az Év háza pályázat bíráló bizottságának elnöke szerint az építészpáros "a családi házas környezethez viszonyítva nagy épületet változatos formálású, keresztgerincű tömegekkel teszi oldottá. Ezek a játékos oldalszárnyak a bejáratoknak adnak méltó hangsúlyt. A homlokzat áttört árnyékoló lemez borítása légies megjelenést biztosít az épületnek.

A fődíjasok mellett különdíjat kapott Vékony Péter, Mezei Sándor és Éltető Zsófia egy Bugyi-Ürbőpusztán található tanya nyaralóépület tervezéséért; Tóth Péter, Szűcs Endre, Mérő Máté és Kis Kálmán egy csopaki lakóépületért; valamint Czégány Sándor a Monorierdőben található Református Gyülekezetiház terveiért. Zöld ház - energiahatékonyság különdíjat kapott Singer Ádám egy Szombathelyen épült családi ház tervezéséért. Szintén különdíjjal jutalmazták Kasuba Jánost a Debrecenbe tervezett Görögkatolikus Érseki Hivatal, valamint Vadász Bencét és Miklós Zoltánt a budapesti Meininger Hotel terveiért.

A zsűri elnöke idén hatodik alkalommal Dévényi Sándor Kossuth- és Ybl-díjas építész, a nemzet művésze volt. A társelnökök Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke, Krizsán András, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke és Szoják Balázs építész, az Év háza díj kurátora voltak. A zsűri munkájában részt vett Tóth Balázs és Tóth Elek építész, valamint a 2018-ban Ybl Miklós-díjjal kitüntetett Anthony Gall, Callmeyer László, Szabó Levente és Vasáros Zsolt.







0
0
0

hírek innen, onnan

A Coca-Cola tengeri műanyaghulladékból készít újrahasznosított palackokat

A Coca-Cola végre lépéseket tett hogy megszüntesse a tengerek műanyagszennyezését

Nem hagyja magát az indián nyár

Tovább tart a kellemes meleg.

Mi okozza a daganatos elváltozást az aranyvesszőn?

G. Mária kérdése: Aranyvessző bokrom hajtásain furcsa tumorok jelentek meg. Mi okozza ezt az elváltozást?

Melyik a születési hónapod színe? Sok mindent elárul rólad

Michele Bernhardt asztrológus felhasználva az asztrológiát, a számmisztikát és a Pantone-színskálát, minden egyes hónaphoz hozzárendelt...

Harminchat zarándok halt meg a Medinát Mekkával összekötő úton

A zarándokokat szállító busz teherautónak ütközött, majd lángra lobbant.

Még napokig tart a vénasszonyok nyara

A Köpönyeg.hu előrejelzése.

Nagy bajt okozhat a kávé

Egy friss tanulmány szerint jobb lenne, ha a leendő anyukák már a babatervezéskor minimalizálnák koffeinbevitelüket.

Szintet lépett egy mesterséges intelligencia, és ezt egy Rubik-kockán demonstrálták - videóval

Az Elon Musk érdekeltségébe tartozó OpenAI most mérföldkőhöz ért: önmagának tanította meg, hogyan kell kirakni a Rubik-kockát.

Belehalt agysérülésébe Patrick Day profi amerikai ökölvívó

Szombaton szenvedett kiütéses vereséget Chicagóban, négy napig feküdt kómában, de nem tudták megmenteni az életét.

Mumbaiban immáron egy kartonból készült kávézóban is kortyolhatjuk a lattét

Az összes kiegészítő elemet és használati tárgyat ebből az egyébként igen strapabíró anyagból rakták össze.

A drogkereskedelemmel vádolt Árpa Attila tudja, ki dobta fel

A színész-producer ígéri, ő is kiteríti majd a lapjait, ha kell.

Két évvel a botrányok után Weinstein visszatér a filmiparba

A tervek szerint Bob Weinstein cége családi filmeket, vígjátékokat és thrillereket fog készíteni.

0

Sport

Újabb világklasszis támadóval erősítenek a madridiak

A fővárosiak rendkívül közel vannak ahhoz, hogy megszerezzék a Paris Saint-Germain játékosát.

Enver Hodzsa országában éheztek, majd kiestek az NSZK futballistái

A nyugatnémet futballisták egyetlen egyszer estek ki nagy labdarúgótorna selejtezőcsoportjából. Elmeséljük, hogyan.

Messi megmutatta, majd a címlapokra került

Csokorba szedtük az El Clásicók legemlékezetesebb pillanatait.

Mikler Roland nélkül folytatja a felkészülést a magyar válogatott

Gulyás István 21 fős keretet hirdetett az októberi válogatott összetartásra.

Fizetős tartalom lett a magyar bajnok összes BL-meccse

Magyarországon szokatlan ez a megoldás, háborognak a Falco drukkerei.

Részegen vezetett Détári Lajos

Az egykori világválogatott labdarúgót hétfőn este állították meg a rendőrök.

Messi hülyét tud csinálni belőled

James Milner, a Liverpool angol futballistája már több alkalommal játszott Lionel Messi ellen, erről beszélt a BT Sport egyik műsorában.

0

Bulvár

Büntethet-e a rendőr, ha a kerékpáros áthajt a zebrán? Megkérdeztük a rendőrséget

Súlyos bírságot szabhat ki a rendőr, ha valaki a kerékpárral nem tartja be a Kresz-szabályokat.

Ez a 6 csillagjegyes párosítás marad együtt legtovább: különös kötődés van közöttük

Vajon a horoszkópotok alapján ott vagytok a listán a pasiddal? Most kiderül!

Földi zöldségeket termesztettek a Hold és a Mars talajában: döbbenetes az eredmény

Alkalmas lehet növénytermesztésre a Hold és a Mars talaja.

Brutális kárt okoznak az illegális pálinkafőzők

Csak idén közel tízezer liter gyümölcspárlatot és további nyolcezer liter, erre a célra elkészített cefrét foglalt le a Nemzeti Adó -, és Vámhivatal.

Salma Hayek meztelen fotót posztolt rajongóinak, ezzel megköszönve, hogy 12 millió követője lett Instán

Az 53 éves színésznő gyakran posztol magáról kihívó fotókat, és ez tegnap sem volt másképp.

Kováts Adél színésznő és ritkán látott lánya - Laura már 20 éves

Kováts Adél és lánya az Unicef jótékonysági eseményén szerepelt együtt.

A földönkívüliek is segítettek a legújabb kínai helikopter kifejlesztésében

Más magyarázat nincs rá, hogy a Tiencsini Nemzetközi Helikopterkiállításon bemutatott légi jármű miért néz ki egy az egyben úgy, mint egy repülő csészealj.

Nagyon vigyázzanak ezzel a webshoppal!

Tucatnyi feljelentés született, a rendőrség nyomoz, a vállalkozás tovább működik.

Az idős nő kiszállt tojásért, látni kell, hogyan ütötte el a saját kocsija

Válogatás közben jött a váratlan meglepetés hátulról.

blogmorzsák

Tíz ok, amiért érdemes kipróbálni az utazást egyedül!

Külföldre utazni teljesen egyedül? Ki vág bele ilyesmibe?

Egy hosszú nap krónikája Californiában, bicaj, esés, kórház

Egy fordulatokkal teli nap California hegyeiben, eséssel, kórházzal, hosszú éjszakával.

Üdítő választ adtak fiatal katolikusok a kólareklámra

A #loveislove sokaknak nem tetszett, de mit szól majd az utca embere a #godislove óriásplakátokhoz?

Chirac: rekviem egy letűnt korszakért

A franciák „rajongása” Chirac iránt pontosan azért indult el, mert nem végzett Blair‑típusú reformot.

The Righteous Gemstones, avagy a keresztényszabadság?

Az HBO beleállt a legújabb komédiájában a hittérítőkbe. Vicces és egyben elgondolkodtató McBride legújabb sorozata.

Mosható betétet a tömegeknek

Amikor a Földet lassan tényleg felzabálja a műanyag szemét, egy magyar drogériában...

Legendák tanácsai

Öt ikonikus művész tanácsa pályakezdőknek, amelyeket nem csak művészpalántaként érdemes megfogadnod.

Borkai közlegény megmentése

Orbán rosszul ítélte meg a helyzetet, és nem áldozta be Győrt a többi nagyváros megmentése érdekében.

Kettészakadt ország?

Egy önkormányzati választáson nehéz megmondani, hogy ki miért szavaz úgy, ahogy.

Nyílt levél Karácsony Gergelyhez

Maradunk a nélkülünk történt kezdetű mondatoknál, vagy megszokjuk a velünk és értünk szavak valódi megtapasztalását?

Sötétségnek álcázott giccsparádé a Demóna 2

Fájdalmas és a végletekig felesleges folytatás, amelyet jobb, ha igyekeztek jó messzire elkerülni.

Ezt jól kiszámolták

Horvát kapitány vezette át a Korinthoszi-csatornán az eddigi legnagyobb hajót.

0