Ezt olvasta már?

A Szombathelyi Haladás nyerte a siófoki minitornát

Hiába vezetett mindkét edzőmeccsén, győzelem nélkül zárta a BFC Siófok a labdarúgó másodosztályú klubok mini tornáját, melyen negyvenöt perces találkozókat j...

0

Pénteken véget ér a tanév, kezdődik a vakáció

Pénteken véget ér a 2018/19-es tanév és megkezdődik a közel két és fél hónapos nyári vakáció csaknem másfél millió általános és középiskolás diák számára. Várhatóan idén is sok diák vállal munkát, illetve tölti a szünidő egy részét táborban.


hirdetés

A taborfigyelo.hu portál szerint a legnépszerűbbek a sport tematikájú vakációs lehetőségek, és a legtöbben Veszprém megyében táboroznak.

Az idei előrejelzések alapján megdől a tavalyi a rekord, és várhatóan több mint 215 ezer gyermek táborozik majd.

Tóth Béla, a www.taborfigyelo.hu vezetője az MTI-vel korábban azt közölte: a növekvő gyermekszámra a táborszervezők is reagáltak, és ahol megoldható, ott újabb turnusok indítását irányozták elő, ugyanis a legjobb ár-érték arányú táborok már március-áprilisban beteltek, és csak várólistára tudták felvenni a jelentkezőket. Az új turnusok indításával azon gyermekek is esélyt kaptak a legjobb táborokra, akik még nem foglaltak.

A jelenlegi táborkínálat óriási, csak a Táborfigyelőn több mint 1100 táborturnus közül lehet válogatni ár, helyszín és tábortéma alapján is. Azt látni kell - magyarázta -, hogy a hatalmas kereslet, azaz a táborozók megnövekedett száma egyúttal áremeléshez is vezetett. Így tíz százalékkal kell többet fizetni egy vakációs lehetőségért idén, mint tavaly, egy napközis tábor átlagára 35 ezer, míg az ott alvós táborok átlagköltsége 50 ezer forint - ismertette.

A portálon közzétett ismertető szerint a legnépszerűbb tábortéma 2019-ben a sport, míg az angol nyelvi és informatikai táborok holtversenyben a dobogó második fokát foglalják el. A harmadik helyre az egyre dinamikusabban előretörő készségfejlesztő táborok kerültek, míg őket a katonai és honvédelmi- és a kalandtáborok követik a ranglistán. Érdekes újdonság, hogy egyre több Magyarországon a meghökkentő témájú, vagy extrém tábor, amelyekre a kereslet is folyamatosan nő.

A földrajzi eloszlásban a vezető pozíciót, az előző évihez hasonlóan, továbbra is Veszprém megye birtokolja, míg a dobogó további két fokát Pest és Fejér megyék foglalják el. Továbbra is elmondható, hogy a napközis táborok legnagyobb koncentrációja Budapesten figyelhető meg, míg általánosságban kijelenthető, hogy a nagyobb városokban, megyeszékhelyeken a napközis, a kisebb településeken és környékükön az ott alvós táborok viszik a prímet.

Várja táboraiba a Magyar Honvédség is a honvédelem és a katonai élet iránt érdeklődő gyerekeket, fiatalokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) korábban az MTI-vel. Idén 72 táborban csaknem 2200-an vehetnek részt.

A június közepétől tematikusan megszervezett, többségében ötnapos táborokban például lovas, túlélő és önvédelmi foglalkozásokat kínálnak, valamint a légierő munkájával és a hagyományőrzéssel ismerkedhetnek meg a fiatalok. Nemcsak az általuk választott témakörökbe nyerhetnek betekintést, hanem például testnevelési, tereptani képességeket és ismereteket is elsajátíthatnak, amelyeket a mindennapi életükben is

hasznosíthatnak.

Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány a balatoni nyári élménytáborokat június 16. és augusztus 30. között rendezi meg, ezalatt több mint harminc ezren táborozhatnak. A hatnapos, ötéjszakás táborok tíz turnusára gyermekvédelmi intézmények és a köznevelési intézmények 1-8. évfolyamos gyermekekkel jelentkezhettek, a június 30. és július 5. közötti turnusra 6-11. évfolyam közötti diákcsoportok.

Pénzügyminisztérium 2019-ben is meghirdeti a Nyári diákmunka programot, amelynek keretében 30 ezer diák kaphat munkalehetőséget - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter korábban az MTI-vel. Tájékoztatása szerint a 3,6 milliárd forintból induló programban az önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozások is támogatást kaphatnak a 16-25 év közötti diákok foglalkoztatására. A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor már betöltötték a 16. életévüket és legkésőbb a program befejezésekor még nem múltak el 25 évesek. A program keretében a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát térítik meg a munkáltatónak. Az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra - ismertette Varga Mihály.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

1,4 milliárd fényéven át húzódó falat találtak az univerzumban

A Déli-sarki fal nevű kozmikus struktúrát több ezer galaxis gravitációja tartja egyben, és eddig csak azért nem fedezték fel, mert a...

Egy napra visszaállította a határellenőrzést Szlovákia

A szlovák rendőrség egy napra, péntek délután három órától szombat délután három óráig visszaállítja az ellenőrzést a...

Rejtélyes férfi előtt vonaglik bikiniben Kylie Jenner

Ismét őrülten szexi képpel örvendeztette meg követőit Kylie Jenner! A fiatal anyuka ezúttal egy kopár, sziklás tájon állt, pontosabban...

A jövő héten sor kerülhet a Starship tesztrepülésére

Amennyiben a következő hét elején a Raptor hajtómű tesztjén nem lesz semmi galiba, magasba szállhat a Starship ötödik prototípusa.

Folyamatosan csökken a magyarországi álláskeresők száma

Egyre többen tudnak elhelyezkedni a koronavírus-járvány megjelenése okozta nehéz időszak után.

Kerüld el az álmatlan éjszakákat - eláruljuk a minőségi alvás 6 titkát!

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy ébren hánykolódtunk egész éjjel. Különösen kínzó állapot, ha ilyenkor ott lebeg a szemünk...

Tragédia 62-es főúton: semmi nem maradt az autó elejéből

Frontális balesetben meghalt egy férfi a 62-es főúton Seregélyesnél péntek délután közölte a rendőrség a honlapján. A Fejér Megyei...

Koronavírus: Szlovákia visszaállítja a határellenőrzést egy napra

A koronavírus-fertőzöttek számának hirtelen megnövekedése miatt Szlovákia egy napra visszaállítja a határellenőrzést.

Kövér: Nem mondhatunk le a megváltozott munkaképességűekről

Az unió jövőjéről is beszélt a házelnök.

Kásler Miklós: Az Árpád-házi dinasztia az ókori Baktria területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt

A mai Afganisztán északi részéről van szó. Az ezt alátámasztó kutatásnak sikerült meghatároznia az ?Árpádokra? jellemző DNS-szakaszt...

Az elsők között vált folyamatos távmunkára a Vodafone Magyarország

Hazánkban egyedülálló módon a Vodafone Magyarország júliustól az ügyfélszolgálatos kollégák számára is lehetőséget biztosít a...

Gulyás Gergely: az eredményességet tekintve, Magyarország az uniós tagállamok legsikeresebb egyharmadába fog tartozni 

Csütörtökön járt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Klikktv-ben, ahol többek között beszélt arról, hogy Orbán...

Sport

Ross Brawn: Megdöbbentő, ami Ausztriában történt

Az angol szakember nem is emlékszik rá, mikor voltak utoljára ennyi meghibásodás.

Döntött az MLSZ az NB I-es és a másodosztályú nevezésekről

A Merkantil Bank Ligába egyelőre csak 18 csapat indulását fogadták el.

Dzsudzsák Balázs Debrecenben tárgyal

Mellette két másik válogatott játékos is visszatérhet a DVSC-be.

Lerúgta a magyar nótát a feltámadó férfi kézilabda-válogatott

A kétezres években kétszer is olimpiai éremért küzdött a válogatott, a Veszprém BL-döntőkben szerepelt.

Ibrahimovic: Ha ez a Milan, akkor inkább hazamegyek

Zlatan Ibrahimovic könnyen lehet, hogy utolsó meccseit játssza a Serie A-ban.

Két kivétellel a normál módon rendezik a BL nyolcaddöntők visszavágóit

A BL és az EL nyolcaddöntő visszavágóit március közepéről augusztus elejére halasztották.

"Büszke vagyok rá, hogy ismerhettelek" - Bogdán Ádám szívszorító sorokkal búcsúzott Vikukel Krisztiá...

Budapest ? Csokrok, gyertyák és mécsesek sorakoztak a Vasas-stadionnál álló Illovszky Rudolf-szobor lábánál, ahol a 15 évesen elhunyt Vikukel Krisztiánra emlékeztek szerda este.

Ronnie O'Sullivan: " Volt, hogy borzalmas játékkal nyertem tornát és utána öngyilkos akartam lenni."

Az ötszörös világbajnok rögtönzött Instagram-interjúban mesélt Stephen Hendry-nek arról, hogyan lett úrrá a sötét gondolatain.

Újabb magyar úszó folytatja Amerikában

A junior Európa-bajnok előbb itthon készül a tokiói olimpiára, aztán jöhet a nagy álom valóra váltása.

Minden idők legfurcsább BL-sorsolását tartják Svájcban

A negyeddöntőktől csak egy meccs dönt a párharcokban.

Gulácsi Péter nem került be a Bundesliga-idény álomcsapatába

A játékosok szavazatai alapján Robert Lewandowski volt a szezon legjobbja.

0

Bulvár

Koronavírus - Ezek a korlátozások lépnek újra érvénybe

Ma jelentették be a válságstáb ülését követően.

Orbán Viktor: áttörés van!

A miniszterelnök a munkaerőpiacról is beszélt péntek reggel a Kossuth Rádióban.

Hosszú Katinka gyönyörű a címlapon - Máté oldalán szebb, mint valaha

Hosszú Katinka gyönyörű és természetes a legfrissebb címlapján.

Itt szombattól kötelező a maszk viselése - még büntetnek is

Belgiumban a szövetségi kormány döntése szerint szombattól kötelező a maszk viselése üzletekben és olyan beltéri helyiségekben, mint a mozik, színházak és koncerttermek, konferenciatermek, múzeumok, könyvtárak és imahelyek - írta pénteken a helyi sajtó.

Orbán Viktor: hamarosan egy magyar faluban ugyanolyan életet lehet élni, mint a fővárosban

A mezőgazdaság jelentős lehetőségekhez jutott, és nincs messze az, hogy azt lehessen mondani, egy magyar faluban ugyanolyan minőségű életet lehet élni, mint a fővárosban mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Mindent a magyar vidék jövőjéért című könyv bemutatóján.

Eltűnnek a töltők a mobilok dobozaiból

Az Apple után a Samsung is megkezdheti a száműzésüket.

Megdermedtek, amikor meglátták, mit ölt meg a madárpók

Nem sok hasonló jelenetet sikerül megörökíteni a természetben.

Orbán bejelentette az újabb korlátozásokat

Péntek délig kapott határidőt az operatív törzs arra, hogy meghatározza, milyen korlátozásokra van szükség, ezek a döntések pénteken vagy szombaton megszületnek - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban.

Valóban rákot okozhat az izzadtsággátló dezodor?

Egyes vélemények szerint a dezodorhasználat összefüggésben állhat a mellrák kialakulásával. Valóban így van ez?

Csináld magad kerti öntözőrendszer PET-palackból: zseniális az újrahasznosító ötlet

Egy óra alatt elkészülhet a PET-palackból gyártott kerti locsoló.

blogmorzsák

Okkult tanok nyomában az egykori Madách birtokokon

Madách Imre és fia, Aladár nem csak a magyar irodalomban, hanem az asztaltáncoltatásban is jeleskedett.

Kívül jacht, belül palota

A 25 méteres Escalade nem csak gyönyörű, de egészen különleges is. Kívülről nem is látszik, belül milyen hatalmas.

Milyen volt a Piramist várni a técsői művházban?

A tévében sikerült elcsípni a koncertfilmjüket, de vajon átértek-e Révész Sanyiék a szovjet határon?

5 ok, amiért érdemes a Costa de Barcelonan nyaralni

A katalán főváros és híres Costa Brava közötti üdülővárosok igazi vonzereje, hogy szépek de nem túlzsúfoltak.

"Én sem akarok sokáig futni egy olyan busz után, ami nem fog megállni"

A barátnőjelölt nem csap le azonnal a nála jóval fiatalabb pasira, inkább csak húzza az agyát.

Stílusos tároló egyszerű ruháskosárból

Egy műanyag kosár új élete a nappaliban.

Fischer Ádám: Mi az igazi hazafiság?

A neves karmester a tranzit­zónás éheztetést nemzeti szégyennek tartja.

Freund Tamás kontra liberális értelmiség

„Freundnak is, és a liberális társadalomtudósoknak is hátra kellene lépniük egyet.“

19000 pedofil kép nem zavarja a magyar igazságszolgáltatást

„De valami elindult, valami megmozdult, hogy ezt az elképesztő állapotot meg kell változtatni.“

A legmenőbb, legcsinosabb magyar fürdőruha márkák

„Tudtátok, hogy ilyen sok szuper ma­gyar márkát találni, ha nem akartok pucéran fürdőzni? Megmutatom a kedvenceimet!“

Ez minden hatodik autóbaleset oka

Mutatjuk az okot és a megol­dást, hogy éjjel-nappal biztonságosan vezethess.

5 tipp medi­terrán terasz kialakításához

Ki az, aki nem szereti a tenger­par­ti apartmanokban megszo­kott elképesztően nyugtató hatású mediterrán hangulatot?

0