Puerto Ricónál tombol, Antigua és Barbudában súlyos károkat okozott az Irma
Puerto Ricónál tombol már a rendkívül heves, 5-ös erősségű, Florida felé tartó Irma hurrikán, amely szinte a földdel tette egyenlővé Antigua és Barbudát.
Donald Trump amerikai elnök szerda este telefonon egyeztetett Florida, Puerto Rico és az amerikai Virgin-szigetek kormányzójával is a természeti katasztrófáról. A Fehér Ház közölte: a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEMA) és a segélyszervezetek felkészültek a segítségnyújtásra.
Florida déli szigetein szerda estére csaknem teljesen befejeződött a lakosság kiköltöztetése, már 25 ezer ember hagyta el otthonát. Miamiban és Fort Lauderdale-ben tart az evakuálás, Cape Canaveral rakétaindító bázisát lezárták. Csütörtökön lezárják Floridának azt a két atomerőművét is, amely a hurrikán valószínű útvonalában van, és valószínűleg Key West repülőterét is.
Rick Scott kormányzó ismét felhívta a floridaiak figyelmét, hogy minél előbb távozzanak onnan is, ahol nem kötelező az evakuálás, például a Miaminál lévő South Beachből. "Most azonnal induljanak útnak!" - fogalmazott felhívásában a kormányzó, hangsúlyozva, hogy a hurrikán "életveszélyes vihar lesz". A nagy televíziós csatornák folyamatosan tanácsokkal és tudnivalókkal látják el a vihar útjában lévő területek lakóit, a dél-floridai élelmiszer-üzletekben a polcok már kiürültek. Az országutak zsúfolásig telve, a menekülők észak felé igyekeznek. A benzinkutak kiürülőben vannak, Florida Georgiától és Alabamától kért segítséget, ahonnan már útnak is indultak az üzemanyag-szállító teherautók. Florida északi vidékein és a szomszédos Georgiában már felállították az első menedékhelyeket is.
A parányi karibi szigetország, Antigua és Barbuda az első híradások szerint szinte teljesen romokban hever, az 1700 lelket számláló Barbudán a házak 90 százalékát a földdel tette egyenlővé a vihar. A karibi szigetvilágban Irma eddig 4 halálos áldozatot követelt. A hurrikánt csaknem 300 kilométer/órás széllökések kísérik. Szerdán két másik trópusi vihar is hurrikánná erősödött: a mexikói partoknál a Katia, az Atlanti-óceán fölött a José pusztít. Az utóbbi a Kis-Antilláktól mintegy 1600 kilométernyire alakult ki, és a meteorológusok arra számítanak, hogy nem éri el a szárazföldet.
Közben Texasban és Louisianában tart a Harvey hurrikán pusztítása nyomán keletkezett romok és törmelékek eltakarítása. Greg Abbott kormányzó bejelentette: a vihar halálos áldozatainak száma elérte a 70-et.
hírek innen, onnan
„Nincsenek talált pénzek” – ezt üzeni a sztárközgazdász a költségvetési adatok kapcsán
A Tisza-kormány működésének első három hónapjában összesen 991 milliárd forinttal csökkentette a költségvetési hiányt, ez áll a...
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
A tartós alváshiány nemcsak fáradttá tesz, hanem hosszú távon kifejezetten roncsolja a szervezetünket. Következményei hosszú sorában az...
Mutatjuk a Z generáció új randitrendjét, ami meglepően régimódi
A Z generáció már nem feltétlenül társkereső appokon keresi a szerelmet.
JD Vance kérésére Ukrajna leállította az orosz kikötőt használó olajszállítók elleni támadásokat
Washington amiatt aggódott, hogy a kazah olajat szállító tartályhajók elleni ukrán csapások destabilizálják az olajpiacot, és...
A vérteknős már 5 fürdőzőt harapott a horvátországi tengerben
A vérteknős ötször támadott és harapott meg gyanútlan fürdőzőt a horvát tengerben.
Tisza-kormány: minden szem Paksra figyel – fontos döntésre készül a kabinet
Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába: Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve...
Első házassági évfordulót ünnepelt Curtis és Judie: "Azon izgultam, hogy odaérj az esküvőnkre..." - fotó
Curtis a neje, Judie tavaly augusztus 11-én tartották szűk körű polgári esküvőjüket az Újpesti Polgármesteri Hivatalban. Koppenhágai...
Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték
Felelős döntést kellett hozniuk.
Óriási botrány: tojással dobálták meg a miniszterelnököt a parlamentben
Videón a botrányos incidens!
10 futballista a 90-es és 2000-es évekből, akinek a nevét a konzolos foci tanította meg nekünk
Valószínűleg mindenkinek van az ismeretségi körében olyan futballdrukker, aki egy videojáték-emlék miatt szurkol évek, évtizedek óta...
Sulyok Tamás elmozdítását is megvizsgálja az Alkotmánybíróság csütörtökön
Többek között a köztársasági elnök távozása miatt kértek utólagos normakontrollt.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés
Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


