Ezt olvasta már?


Rétvári: az átlagost meghaladóan nőttek a bérek az oktatás- és egészségügyben

Az átlagost meghaladó mértékű az oktatás- és egészségügyben az emberek jövedelememelkedése - mondta el Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton budapesti sajtótájékoztatóján. - Pécsi Napilap -

Magyarországon a bruttó átlagkereset tavaly novemberben 285 ezer 800 forint volt, ez 8,2 százalékkal magasabb a 2015-ös átlagkeresethez viszonyítva. Az egészségügyben összességében 21 százalékkal nőttek a keresetek, az oktatási területen dolgozók esetében pedig 11 százalékkal - közölte Rétvári Bence.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány célja, hogy Magyarország erősödését azok is érezzék, akik a gyermekekkel foglalkoznak és a betegeket ápolják.

Rétvári Bence kifejtette, az egészségügyben szeptemberben indult a béremelési program, amely az orvosok, szakorvosok, szakgyógyszerészek számára két ütemben - előbb 107 ezer, majd 100 ezer forintos összegben - valósította meg a béremelkedést. A pedagógusoknak 2013 óta minden szeptemberben növekszik a bére.

Az egészségügyben nemcsak az alapbérek emelkedtek, hanem az úgynevezett mozgó bérelemek is. A mozgó bér az orvosoknál a fizetésük 35 százalékát is kiteheti, míg az ápolóknál 23-24 százalékot - közölte.

Rétvári Bence elmondta, hogy a pedagógus életpálya, a növekvő bér érintette még az óvónőket, az óvodapedagógusokat, a logopédusokat, a fejlesztőpedagógusokat, a felsőfokú végzettségű bölcsődei nevelőket, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatoknál dolgozó örökbefogadási tanácsadókat is.

Az államtitkár szólt arról is, hogy az Európai Unió a 2016-os évre vonatkozó oktatási és képzési figyelője szerint Magyarország, "miközben az unióban ezt nem sikerült megtenni", GDP-arányosan tudta növelni az oktatásra fordított kiadásait.

Magyarország 2012-ben a GDP 0,3 százalékával volt lemaradva az unió átlagához képest az oktatásra fordított kiadások tekintetében, most pedig ugyanennyivel felette van. Magyarország tehát az európai uniós átlag fölé került - mondta.

Az esküvő kiállítás kapcsán Rétvári Bence a közmédiának elmondta, hogy a friss házasok adókedvezménye most már két éve jelent megtakarításai lehetőséget: évente 60 ezer forintot tudnak megtakarítani a friss házasok.

Ha gyermeket vállalnak akkor párhuzamosan igénybe vehető a gyermek után járó adókedvezmény is - tette hozzá.

Elmondta, az esküvő kiállításon bemutatják a házasoknak és a családosoknak nyújtott kedvezményeket.

Ezek iránt egyre nagyobb az érdeklődés, hiszen 2010 óta nagy mértékben növekedett a házasságkötések száma - jegyezte meg.

Rétvári Bence közölte, a friss házasoknak járó adókedvezményt a bevezetésekor körülbelül 21 ezren vették igénybe, a tavalyi évben ez a szám 23 ezerre növekedett.

 







0
0

hírek innen, onnan

A cégeknek is időt spórolhat a NAV

Egyre több ügy intézhető telepítés nélkül online.

Megdöbbentő összegre vadásztak a csalók, már a vállalkozásokra is rászálltak

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől.

Europion: visszaesett, de nagyon vezet a Tisza

A kutatás szerint Vitézy Dávid a legnépszerűbb politikus.

Nyelvi képességek nélkül is képes a komplex logikai gondolkodásra az emberi agy

Az MIT kutatói bizonyították, hogy az emberi agy a nyelvi központok használata nélkül is képes összetett logikai feladatok megoldására.

Lép az Alkotmánybíróság: vizsgálják, jogszerű volt-e Sulyok Tamás leváltása

Egy jócskán megkötött kezű, és többségében a Fidesz által megválasztott Alkotmánybíróság dönt azokban az ügyekben, amelyek...

Jogsi nélküli ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál

A közlés szerint a rendőrök múlt szombat délután figyeltek fel Velencén egy személyautóra, amelynek a rendszámfelismerő rendszer...

Készülj fel, 70-100 hullócsillag ragyogja be az eget: ezen a két napon rengeteget kívánhatsz

Augusztus egyik legszebb égi látványossága 2026-ban sem marad el.

Rendőrkézen egy durva ingatlanmaffia fejei: ezzel a módszerrel csapták be magyarok tömegeit

A csalók rendkívül gátlástalan módszerekkel dolgoztak, ugyanis minden esetben a kiszemelt ingatlanok valódi tulajdonosának vagy azok...

Kigurult a szerelőcsarnokból a 7000 tonnás hadihajó: hatalmas fegyverkezésbe kezdett a szövetséges állam

Lengyelország ma avatja a Miecznik-osztály első egységét, az ORP Wicher fregattot, amely a lengyel haditengerészet felszíni hadviselési...

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni

Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0