Sok fiatal még az éjszaka is a közösségi médián lóg
Minden ötödik fiatal rendszeresen felkel éjjel, hogy ellenőrizze üzeneteit a közösségi médián, s ezért jóval fáradékonyabbak, mint nyugodtan alvó társaik, ami nyomot hagy a közérzetükön - állapította meg egy új kutatás. - Pécsi Napilap -
A Journal of Youth Studies folyóiratban a hét elején megjelent tanulmány egyik szerzője Sally Power professzor, a Walesi Társadalmi és Gazdasági, Adat- és Módszertani Kutatóintézet (WISERD) társigazgatója.
A kutatáshoz több mint 900 12-15 év közötti iskolást toboroztak, akik kérdőívet töltöttek ki arról, milyen gyakran kelnek fel éjjel, hogy ellenőrizzék üzeneteiket a közösségi médián, mikor fekszenek le és mikor kelnek. Arra is válaszolniuk kellett, hogy mennyire érzik magukat jól életük különböző területein, így az iskolában és a barátok között, mennyire elégedettek a megjelenésükkel.
A válaszadók közül minden ötödik mondta, hogy szinte minden éjjel felkel, hogy csatlakozzon a közösségi médiához. Erre jellemzően több lány volt hajlamos, mint fiú. Az éjjelente közösségi médiát használók, illetve azok körében, akik reggelente rendszertelenül keltek fel, háromszor gyakoribb volt az az állítás, hogy állandóan fáradtak az iskolában, mint azoknál, akik végigaludták az éjszakát, illetve minden nap ugyanabban az időben keltek fel. Ráadásul azok, akik folyamatos fáradtságra panaszkodtak az iskolában, átlagosan sokkal boldogtalanabbnak mondták magukat, mint a többiek - idézte a tanulmányt a sciencedaily.com.
A kutatásból az is kiderült, hogy a fiatalok több mint egyharmada legalább hetente egyszer felkel éjjel, hogy ellenőrizze üzeneteit. "Úgy tűnik, hogy a közösségi média megszállja a hálószoba menedékét" - mutatott rá Sally Power.
A tanulmány ugyanakkor azt is jelezte, további kutatásokra van szükség annak kiszűrésére, hogy az iskolai fáradtságért mennyiben felelős a közösségi média, és mennyiben okozzák azt más tényezők. Továbbá az is feltárásra vár, hogy a mai fiatalságra nézve milyen következményekkel jár a kialvatlanság.
hírek innen, onnan
Őszi országjárás: 103 állomáson 5700 érdeklődőt ért el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara idén ősszel megrendezett hét országjárásán minden vármegyébe eljutott, 103 helyszínen összesen 3200...
Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót
Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
Váratlan fordulat Szalai Attila körül, nem számol vele török csapata - sajtóhír
Állítólag elválnak egymástól a Kasimpasa és Szalai Attila útjai.
Barátja kislányát zaklatta szexuálisan egy monori férfi, majd Ázsiába próbált szökni a rendőrség elől
A férfi a kislány bizalmába férkőzött, aki apának is szólította néha őt.
Lázár János egyeztetést ígért a fuvarosokkal
A miniszter fenntartja, azért emelik az útdíjakat, hogy a főutak mentén élőknek jobb legyen.
Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata harmonikusabb, mint valaha – ezúttal itt látták őket együtt
Jennifer Lopez és Ben Affleck ugyan elváltak, de ez nem azt jelenti, hogy nincsenek jóban.
Ünnepi divat – íme a ruhák, amikben minden decemberi bulin ragyogni fogsz
Az idei szezon ünnepi stílusa visszafogottabb, kifinomultabb, és sokkal inkább reagál a valóságra.
Jeszenszky Zsolt bejelentette, itt a vége, kőkemény üzenet tett közé a kormánypárti megmondóember
Jeszenszky Zsolt nagyon kiakadt.
200 ezer forintos büntetéssel számolhat az, aki ezt csinálja az ünnepek alatt
A tűzijátékok használata minden évben megosztja a közvéleményt, különösen szilveszter közeledtével. Az állatvédő szervezetek...
Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik
Emelkedéssel zártak pénteken az amerikai tőzsdék, amelyet az ázsiai piacokon szintén erősödés követett ma reggel. A mesterséges...
Új kínai autókat kapott a magyar rendőrség
Gyanútlanul érkeztünk egy hazai autókereskedésbe, ahol olyan járművek sorakoztak, amire nem is számítottunk. Pont elkaptuk az új...
Sport
Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát
A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.
Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig
Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.
Kegyetlen ítéletet hozott a Santiago Bernabéu Stadion népe: Vinícius, takarodj.
Xabi Alonso edző viszont maradjon, nem ő a hibás.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.
A FIFA tovább fájdítja a magyarok szívét, Marco Rossi válogatottja kesereghet
A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.
Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk
A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.
A magyargyűlölő román klubelnök rátámadt Kovács István játékvezetőre a rangadó után
A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.
Szörnyű hírek érkeztek Szoboszlai csapattársáról: máris drasztikus lépésre készül a Liverpool
Íme, a diagnózis: mutatjuk a részeteket!
Lesújtó hírek Liverpoolban: hónapokra kidőlhet a nyári sztárszerzemény
Bajban van Arne Slot vezetőedző.
Guardiola nem viccel, karácsony előtt fenyegette meg a Manchester City játékosait
A spanyol szakember szigorú edzőként ismert, ha a játékosok fittségéről van szó.
Harmadosztályból a nyaralóparadicsomba: a 19 éves magyar fiatal a Maldív-szigeteken folytatja
Huszadik születésnapján mutatkozhat be új csapatában.
Klubjáért lemondta a válogatottságot, de hét perc után eltiltatta magát
A különös döntésből gyorsan kellemetlen végkifejlet lett.
Bulvár
Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen
Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.
Ennyit hoz 1 millió forint befektetés állampapírban
Mennyi pénzünk lesz öt év múlva, ha a két legnépszerűbb állampapírba tesszük a pénzünk és a hozamot is visszaforgatjuk? Itt a számítás.
Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben
Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?
Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír
Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.
Jövőre jön az új Kresz: így változik az indexelés szabálya
Új szabályokkal jön 2026-ban az új Kresz, a sebességhatárt, a követési távolságot és az indexelést is érinti a változás.
Háborús övezetté vált egy kelet-magyarországi település, páncélozott járművekkel és drónokkal vonultak ki a lövöldöző ámokfutóra
Kommandósok segítségét kellett igénybe venni.
Kiderült, miért késelték meg a 15 éves lányt egy fővárosi szórakozóhely előtt
Ki is fosztották a sebesültet.
Halálra gázoltak két sofőrt az M1-esen, miután egymással ütköztek, és kiszálltak az autókból
Az egyik áldozat halálát végignézte a járműben ülő családja.
Brutális a férfihiány Lettországban. A nők már óradíjban bérelnek pasit, aki mint egy férj, ha kell összerakja az IKEA-bútort is
A balti államban 15,5 százalékkal több a nő, a férfiak pedig egy évtizeddel hamarabb halnak. A megoldás egy profi, aki fúr-farag, és a végén nem kell vele veszekedni.
Búcsú a Liverpooltól, Szoboszlai Dominiket ekkora fizetéssel várja a Real Madrid, egy év alatt milliárdos lehet
A magyar válogatott csapatkapitánya lehet, hogy az utolsó hónapjait tölti a szenvedő Vörösöknél.
A Fidesz már nem Fidesz többé – állítja egy szakértő
Horn Gábor politikai elemző szerint a Fidesz ma már nem Fideszként létezik a fideszes szavazók fejében.
Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél
Több mint 40 gyermekre bukkantak a hatóságok.
blogmorzsák
Merülni, lubickolni, feltörni – Mély levegő
Ami a családon belül történik az magánügy. De mennyire igaz ez valójában?
Karácsony pszichologiája
Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?
Nagy nevek, ha keltik az ősmetalt
Old school metalban utaznak a Pantera volt, valamint a Fu Manchu és Dark Funeral jelenlegi tagjai.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


