Stagnáló újlakás-árak a legnépszerűbb pesti peremkerületben
A fővárosi átlag harmadával kedvezőbb négyzetméteráron lehet új lakáshoz jutni a legnépszerűbb pesti peremkerületben.
A négyzetméterárak 2022 első negyedéve óta stagnálnak, mindössze 900 ezer forint körüli áron juthatnak a vásárlók korszerű, energiahatékony újépítésű ingatlanhoz a XVIII. kerületben. A használt téglaépítésűek esetében azonban folytatódott az áremelkedés, ahogy a kerületi átlagos négyzetméterárak is 29%-kal nőttek tavalyhoz képest. Aki Pestszentlőrinc-Pestszentimre területén tervez ingatlant vásárolni, átlagosan 50,8 millió forinttal kalkulálhat a Duna House adatai szerint.
Pestszentlőrinc-Pestszentimre fővárosi szinten a negyedik, a pesti oldalon pedig a harmadik legnagyobb kiterjedésű kerület, lakosainak száma 100 ezer fő körül mozog, ezzel Budapest ötödik legnépesebb kerületének számít. „Az alapvetően laza családi házas beépítettségű városrész iránt a pandémia ideje alatt volt a legintenzívebb az érdeklődés, főként a belvárosi bezártságból menekülő családok körében. A budapesti lakásvásárlók válaszai szerint a kerületek közötti rangsorban 2020 áprilisában fővárosi szinten a 7. legnépszerűbb kerület lett, az érdeklődők 12,4%-a jelölte preferált területként a XVIII. kerületet. Ezen kívül 2021 márciusában állt Pestszentlőrinc-Pestszentimre ennyire elől a rangsorban, akkor szintén a 7. helyen végzett, 12,2%-kal.” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.
Bár a területnagyság szempontjából kettő pesti peremkerület, a XVII. és a XXIII. kerület is megelőzi, népszerűségét tekintve a pesti oldal városszéli kerületei között azonban egyértelműen tarol a XVIII. kerület. 2021 januárjától mindössze hat alkalommal szorult a IV. kerület után a második helyre a főváros pesti oldalának peremkerületei (IV., XV., XVI., XVII., XVIII., XXIII.) közötti keresettség tekintetében a Duna House ügyfelei körében készült felmérés alapján.
Az ingatlanközvetítő hálózat 2022-es értékesítési adatai szerint a legnagyobb arányban (41%) a családi házak cseréltek tulajdonost a kerületben, a második legkelendőbb 38%-kal a téglalakás volt. Az összes kerületi tranzakció 15%-ban panellakásokra szerződtek az ügyfelek és mindössze 6%-os volt az újépítésű ingatlanok aránya. A 2023-as első negyedév eladásai alapján duplázódott a rezsivédett panelek iránti érdeklődés, az összes eladás 30%-a panellakás volt, 25-25%-ban téglalakást, illetve családi házat értékesítettek szakértői segítséggel.
A kerületi átlagos négyzetméterár az összes ingatlantípus tekintetében a 2022-es 499 ezer forintos egységárról 29%-kal, 646 ezer forintra emelkedett 2023 első negyedévében, így az otthonteremtés átlagosan 50,8 millió forintba került idén a kerületben. A panellakások értékének növekedése megállt a XVIII. kerületi lakótelepek esetében, mindössze 2 százalékpontos eltérés tapasztalható az előző évi 581 ezer forintos átlagos négyzetméterárhoz képest. A téglaépítésű lakások ára a 2022-es 680 ezer forintos négyzetméterárnál 19%-kal lett magasabb, vagyis 807 ezer forint lett négyzetméterenként. A családi házak átlagos négyzetméterára 405 ezer forintról 493 ezer forintra ugrott tavalyhoz képest.
Az idei tranzakciók 20%-ban újépítésű ingatlanra szerződtek az ügyfelek. A 2023-as első negyedéves adatok alapján az átlagos négyzetméterár az újépítésűek esetében megközelítette a 900 ezer forintot, ami 2021 azonos időszakához képest 29%-os áremelkedést jelez. „Fővárosi viszonylatban jól járhat az, aki a kerületi újépítések mellett dönt, hiszen a XXIII. és a XV. kerület után itt kapható a harmadik legkedvezőbb négyzetméteráron új ingatlan. Érdekesség, hogy hosszabb időszakot vizsgálva stagnálni látszik a kerületi újépítésű projektek lakásainak négyzetméterára, ugyanis 2022 első negyedéve óta kisebb kilengésekkel, stabilan 900 ezer forintos négyzetméterár körül juthatnak a vevők XVIII. kerületi új lakáshoz vagy házhoz, ami a budapesti átlag harmadával kedvezőbb ár.” – hívta fel a figyelmet a szakértő.
dunahouse
hírek innen, onnan
A legnagyobb megtakarítás az egészség: így spórolhatsz időt és pénzt egy egyszerű laborvizsgálattal
A megelőzés az egyik legjobb módja a spórolásnak.
Nagy mesterek a cicák: a nőkhöz jobban kötődnek, a férfiakat viszont manipulálják
A macskák titokzatos viselkedése mindig is lenyűgöző volt – egy friss felmérés például most új megvilágításba helyezte a cicák és...
Ázsiában tervezett aranyéletet a magyar szexragadozó, de lebukott: rozsdás vízzel itatták a nyolcvan fős zárkában
Akciófilmbe illő módon számolta fel az eddigi életét, tervezte meg a szökését és kezdett új életet a világ másik felén, Ázsiában...
A gazdálkodók is a tiltakozó fuvarozók mellé álltak: az útdíjemelések miatt drágulni fognak az élelmiszerek is
Zajlik a fővárosban a fuvarozók kamionos demonstrációja. Állítólag több mint ezer tehergépjárművel érkeztek Budapestre, hogy...
A Lisca bemutatta, milyen az, amikor egy fehérnemű önbizalmat ad
A Lisca hetvenedik születésnapja nem csupán egy évforduló, hanem egy olyan mérföldkő, amely mögött generációk munkája, kreativitása...
Nem csak a fürdésen múlik, ezért alakul ki igazából az "öregszag"
Az „öregszag” titka: Miért alakul ki, és mit tehetünk ellene?
Egy hőerőművet és 2,3 milliárd eurót adott Ukrajnának az Európai Bizottság
Az Ukrajna-eszköz hatodik részlete, 2,3 milliárd euró érkezett Kijevbe. A bővítését felelős uniós biztos szerint Ukrajna rendkívüli...
Egyre gyakoribbak a fiatalok körében ezek a betegségek: így lehet őket megelőzni
A statisztikák az idősebbek körében is riasztóak.
Írja be a ChatGPT-be, hogy
Ajándékkal készült a karácsonyra az OpenAI: mindenkinek készítenek egy személyre szabott videót. Ehhez azonban meg kell adni a ChatGPT-nek...
Riasztó adatok érkeztek a Duna és a Tisza vízgyűjtőiről: ez történelmi mélypont
A téli időszak kezdete aggasztó képet mutat a hazai vízgyűjtők hókészletéről: a megszokott növekedés helyett csökkenés figyelhető...
Duzzad az amerikai egyetemek adóssága, a bankok nagy örömére
2014 óta nem látott rekordot döntött a kötvénykibocsátás az amerikai egyetemeknél: 2025-ben több mint 34 milliárd dollár értékben...
Újabb csapás érte a kegyvesztett András herceget, lánya semmibe veszi őt
Az egykori herceg balszerencséje továbbra sem ért véget.
Sport
Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát
A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.
Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig
Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.
"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
Elárverezi olimpiai aranyérmeinek egy részét minden idők egyik legjobb úszója
Több kritikát is kapott emiatt.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.
Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot
A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.
Kegyetlen ítéletet hozott a Santiago Bernabéu Stadion népe: Vinícius, takarodj.
Xabi Alonso edző viszont maradjon, nem ő a hibás.
Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk
A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.
NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó
A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.
Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
A magyargyűlölő román klubelnök rátámadt Kovács István játékvezetőre a rangadó után
A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.
Sorozatban nyolcadik mérkőzését is megnyerte a bajnokságban éllovas Barcelona
Lamine Yamal és Raphinha volt a két gólszerző.
Bulvár
Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen
Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.
Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét
Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.
Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza
Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.
Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben
Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?
Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír
Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.
Ennyit hoz 1 millió forint befektetés állampapírban
Mennyi pénzünk lesz öt év múlva, ha a két legnépszerűbb állampapírba tesszük a pénzünk és a hozamot is visszaforgatjuk? Itt a számítás.
Jövőre jön az új Kresz: így változik az indexelés szabálya
Új szabályokkal jön 2026-ban az új Kresz, a sebességhatárt, a követési távolságot és az indexelést is érinti a változás.
Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol
Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.
Háborús övezetté vált egy kelet-magyarországi település, páncélozott járművekkel és drónokkal vonultak ki a lövöldöző ámokfutóra
Kommandósok segítségét kellett igénybe venni.
Dúró Dóra felháborodott: „Pezsgők, kaviár, kurv*k – így kíván boldog karácsonyt 14 éves gyerekeknek a Fidesz celebje”
„»Pezsgők, kaviár, kurv*k / Nem elég egy nő, mindegyiket szúrnám«” – nincs épeszű szülő ebben az országban, aki ilyen tanácsot adna a tizenéves fiának. Ez mégis elhangzott gyerekek előtt az Orbán Viktor á
Öreg tacskó kerül a menhelyre: amit a mikrochipje elárul, milliók szívét töri össze - Fotók
Amikor a pici tacskót bevitték a menhelyre, azonnal látszott rajta, hogy beteg és hosszú ideje kóborol. Ám hamar kiderült valami sokkal megrázóbb is.
A Fidesz már nem Fidesz többé – állítja egy szakértő
Horn Gábor politikai elemző szerint a Fidesz ma már nem Fideszként létezik a fideszes szavazók fejében.
blogmorzsák
Magyarországi kövületgyűjtemény került elő Bécsben
A Bakonyban gyűjtött, 130 éve elveszett kövületgyűjteményben talált új csigafajokról olvashatunk blogunkban.
Karácsony pszichologiája
Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


