Ezt olvasta már?


Szerethető játékok versenyeznek az Ország Játéka címért

Hét kategóriában 50 játékot jelöltek a hazai gyártók és forgalmazók az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Ország Játéka versenyre, a kedvencekre november 6-ig lehet szavazni a www.orszagjateka.hu oldalon.

A szervező JátékNet webáruház szerint a 2020-as mezőnyben felismerhetők a pandémia

hatásai: tovább nőtt a közös családi programot kínáló korábban is kedvelt

társasjátékok népszerűsége – a nevezett játékok 45 százaléka ebben a kategóriában

indult. Ugyancsak előtérbe kerültek a feszültség levezetésére alkalmas beltéri játékok,

illetve a beszűkült személyes érintkezés miatt fontosabb szerep juthat a szeretgethető

plüssöknek és a gondozást igénylő interaktív házikedvenceknek. Az Ország Játéka

minősítés megítéléséről a közönségszavazatok alapján egy hétfős szakmai zsűri dönt

– a csomagolásokra is felkerülő minősítés évek óta fontos kiválasztási szempontja a

tudatos játékvásárlóknak. A szavazás során értékes nyereményre jelölhető a kedvenc

óvoda és bölcsőde is, és a szavazók között egyéni díjakat is kisorsolnak.


Az idei Ország Játéka versenyben a gyártók és forgalmazók összesen 50 játékok jelöltek,

hét kategóriában: családi társasjáték, bébi játék, egyéb lány, egyéb fiú, építőjáték,

társasjáték kicsiknek és készségfejlesztő. A nevezett társasjátékok száma kiemelkedik a

többi közül, az összes jelölt játék 45 százaléka valamilyen társasjáték. A társasjátékok adta

együttjátszás öröme vitathatatlan, és a mostani helyzetben különösen erős szerepe

van a családok életében. A home office, és esetenként újra a digitális oktatásba

kényszerülés miatt a család kénytelen a megszokottnál több időt tölteni otthon. Ilyen

helyzetben természetesen fokozódik a gyermekben az új ingereket nyújtó játékok iránti

igény is, és nem mindegy, milyen játékkal játszik.

A szakmai zsűri (gyermekpszichológus, pedagógus, védőnő, játékfejlesztő, lapkiadó,

média képviselő, influenszer) szempontrendszere komoly mélységekben vizsgálja és

értékeli a nevezett játékokat. Figyelembe veszik a készségfejlesztés mértékét, hogy

hozzájárul-e a játék a gyermek mentális, érzelmi világának elmélyítéséhez, a szociális

kapcsolat fejlesztéséhez, együttjátszásra alkalmas-e, milyen a kivitelezés minősége,

mennyire kreatív és innovatív, illetve biztosít-e örömforrást. Ezen szempontok szerint

választott játékok – a szervezők és a pályázók szerint is – rangos és értékes elismerés

birtokosai lesznek, valamint ez a minőségi megkülönböztetés az ajándékvásárlás

során segíthet a szülőknek a választásban.

Mindenféle játéknak lehet fontos szerepe a gyermek életében, még ha nem is kifejezetten

készségfejlesztő játékról van szó. A felgyűlt feszültséget kijátszhatja magából pl. egy lufifejű

bokszolóval, a leszűkült személyes érintkezés miatt fontosak lehetnek a becézgethető

plüssök, vagy a gondozást igénylő interaktív házikedvencek, ahol pl. etetni, itatni, tisztán

tartani kell egy játék állatot.

„Az elmúlt időszak bizonytalanságai, a karantén bezártságának feszültsége

felértékelte a közös játék feszültségoldó, közösségteremtő hatását és erejét. A

családok számára a karanténban vagy a nyári szünetben együtt töltött idők nemcsak


nehézségeket, de több közös, minőségi időtöltés lehetőségét hordozták magukban, és

hordozzák a jövőben is. A közös játék ugyanis nemcsak segít oldani a feszültséget, hanem

feltölti a gyerekeket, megélhető kapcsolódást nyújt a szülőkkel, testvérekkel, a lelki

ellenállóképességet és a frusztrációtűrést növeli, illetve az alkalmazkodást is segíti. A

játék élményfeldolgozás, a világ megismerése és a fejlődés legfontosabb terepe.

Szánjunk időt a gyerekeinkkel közös játékra, engedjük meg magunknak is a saját

feszültségeink oldását, beleereszkedést az élménybe.” – véli a zsűri tagjaként résztvevő

Labancz Dániel gyermekpszichológus.

Bár idén elmarad a Játszónap – ahol az elmúlt években többek között a versenyre nevezett

játékokat is ki lehetett próbálni –, helyette a versenyt indító JátékNet webáruház

rajzversenyt indít a Facebookon óvodák számára. Minden óvoda egy rajzzal nevezhet,

amin lerajzolják, hogy elképzelésük szerint, hogy néz ki a JátékNet raktára, és a legtöbb

reakciót gyűjtő egy értékes ajándékcsomagot nyer.

Az Ország Játéka versenyen szavazni is érdemes, mert amellett, hogy a szavazók közül

100 db 2 000 Ft értékű kupont is sorsolnak, a verseny jótékony célokat is szolgál: a

szavazat leadásakor megjelölhető, mely bölcsőde és óvoda nyerjen 50 000 Ft értékű

ajándékcsomagot.

November 6-ig lehet szavazni a www.orszagjateka.hu oldalon, az eredményhirdetés

november 10-én lesz.







0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0