Szijjártó: az Egy övezet, egy út stratégia komoly lehetőségeket jelent Európának
A kínai elnök Egy övezet, egy út stratégiája nagyon komoly lehetőségeket jelent Európának, amiket a kontinensnek ki kell használnia - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Pekingben zajló Egy övezet, egy út nemzetközi fórumon a közmédiának.
A helyi idő szerint vasárnap délelőtt - 28 állam- és kormányfő részvételével - megnyitott tanácskozáson Orbán Viktor miniszterelnök is jelen van.
Szijjártó Péter nyilatkozatában hangsúlyozta: az Egy övezet, egy út stratégia az eurázsiai együttműködés infrastruktúráját teremti meg.
Mivel az Európai Unió versenyképessége folyamatosan csökken, olyan stratégiákra van szüksége, amelyek lehetővé teszik ennek megállítását, illetve a versenyképesség visszaszerzését - mondta a tárcavezető, aki szerint ehhez a világ leggyorsabban fejlődő térségével, az ázsiai, délkelet-ázsiai térséggel a lehető legszorosabb kapcsolatot kell fenntartani.
Fel kell ismerni: ma már nem az a kizárólagos helyzet, hogy a tőke nyugatról keletre áramlik, olcsó munkaerőt keresve, mostanra ugyanis nagy ázsiai cégek rendkívül sikeresek lettek az európai piacon, növelik részesedésüket, egyre több európai vállalatot vásárolnak fel - magyarázta, kiemelve: Európának, Magyarországnak ki kell használnia ezt a folyamatot, és minél több magas hozzáadott értéket képviselő, a legfejlettebb technológiát alkalmazó ázsiai, délkelet-ázsiai vállalatot kell odavonzania.
Szijjártó Péter kijelentette: az Egy övezet, egy út programból és a keleti nyitás stratégiájából fakadóan végre kell hajtani mindazokat a közlekedési, energetikai infrastrukturális fejlesztéseket, amelyek Magyarország és EU jövőbeni gazdasági erejének növelését szolgálják.
Magyar részről a miniszter három konkrét célt jelölt meg az Egy övezet, egy út stratégiával kapcsolatban: elsőként azt, hogy minél több magyar fejlett - elsősorban vízgazdálkodási, városüzemeltetési és informatikai - technológiát használjanak az Ázsia ezen részén megvalósuló óriási beruházásokban. A kormány továbbá azt szeretné, hogy minél több infrastrukturális fejlesztés, a lehető legtöbb Ázsia-Európa-útvonal Magyarországon keresztül haladjon, ezzel is növelve a magyar termékek exportálásának lehetőségét Ázsiába. Cél emellett, hogy az Egy övezet, egy út stratégia keretében Európába irányuló kínai befektetések egy jelentős része Magyarországra érkezzen, amit kiválóan szolgálnak az elmúlt időszakban megindított adócsökkentések, a kutatás-fejlesztési kedvezmények és a Digitális Magyarország-program - fejtette ki.
A külgazdasági és külügyminiszter Pekingben tárgyalt a szerb infrastrukturális miniszterrel, aki arról tájékoztatta őt, hogy a Budapest-Belgrád-vasútvonal ügyében a szerb-kínai pénzügyi megállapodás is jól alakul, így reális, hogy Magyarország és Szerbia nagyjából azonos menetrend szerint haladjon majd az építkezésben.
Megbeszélést folytatott továbbá a szlovén gazdasági miniszterrel Magyarország bevonásáról a koperi kikötő - amely a magyar exportőr vállalatok által leginkább használt kikötő - és az odavezető vasútvonal fejlesztésében.
Szijjártó Péter tárgyalni fog a kínai fővárosban az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank vezetőivel - magyar technológiák bevonásáról ázsiai infrastrukturális projektekbe -, és több nagy kínai vállalat képviselőjével is találkozik majd, akikkel egyeztet "a rendkívül kedvezővé vált magyar adókörnyezetből fakadó újabb kínai beruházásokról". Emellett megbeszélést tart a Maldív-szigetek és Pakisztán külügyminiszterével, valamint a szlovák gazdasági miniszterrel.
A kereskedelmi infrastruktúra fejlesztésére irányuló Egy övezet, egy út stratégia két fő része a "Selyemút gazdasági övezet" és a "21. századi tengeri selyemút". A kezdeményezés a világ lakosságának hatvan százalékát felölelő és a világ termelésének egyharmadát adó régiókat foglalja magában. Kína 2013 óta már több mint 50 milliárd dollárt fordított kereskedelmi infrastruktúrafejlesztési beruházásokra a programhoz csatlakozó országokban.
A pekingi nemzetközi fórum - amelyen a házigazda kínai elnök, Hszi Csin-ping mellett részt vesz mások között Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök, António Guterres ENSZ-főtitkár és Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatója - a legrangosabb nemzetközi esemény a kezdeményezés 2013-as útjára indítása óta.
hírek innen, onnan
Kamionokkal tüntetnek a fuvarosok Budapesten
A megemelni tervezett útdíjak ellen tiltakoznak.
Durva lesz. Ezt kell tudni a mai hatalmas budapesti kamionos tüntetésről
Kétezer teherautó és kamion érkezik
„Letiltott minket" - Már a nyilvánosság előtt zajlik a Beckham család drámája
Egy ideje már pletykálják, hogy a Beckham családban nincs minden rendben. Ezekre az állításokra reagált most Victoria és David Beckham...
Változás a Kresz-ben: jövőre módosulhat az indexelés szabálya is
2026-ban megváltozhat a Kresz szabályzata, ami nem csak az autósokat, de a kerékpárosokat és a gyalogosokat is érinti.
A műfordító, aki költőként is kiváló
Egy héttel Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjas eseménysorozata után három könyvének angol fordítója, George Szirtes beszélt...
Most kezdhet igazán fázni Dánia – Trump új embert küld csatába
Mindent megtesz az új kinevezett Grönland megszerzéséért.
Így ítélnek meg az emberek hajszíned alapján – Nézd meg, rólad mit gondolnak.
Függetlenül attól, hogy természetes vagy festett a hajad, a színe számos sztereotípiát és előítéletet vonz magával.
Kkv-k adózása: könnyítések 2006-tól
Emelkedik az alanyi adómentesség értékhatára az áfában, nő a költséghányad az átalányadózóknál, sokkal kevesebb bevallást kell...
Bejelentette a 4iG: változik az NKP-s kötvények visszafizetése
A 4iG megállapodást kötött az NKP II. keretében kibocsátott kötvényei feltételrendszerének változtatásáról, aminek lényege, hogy a...
Ebből a pusztító Rolls Royce-ból csak 25 darab készül
Egy dubaji tuningcég úgy érezte, hogy alap esetben a Rolls-Royce Dawn túl visszafogott.
Csúszik a Google nagy átállása
Nem sikerült tartani az eredeti határidőt: 2025 végéig már egészen biztosan nem lesz leváltva le az androidos készülékek többségén az...
Rendkívüli hiba történt az atomórák rendszerében: lelassult az idő Amerikában
Egy vihar miatt áramkimaradás volt az amerikai atomórák központjában, ezért az ország hivatalos ideje késésben van.
Sport
Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos
A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.
Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát
A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.
Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig
Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.
"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
Elárverezi olimpiai aranyérmeinek egy részét minden idők egyik legjobb úszója
Több kritikát is kapott emiatt.
A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc
Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.
Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot
A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.
Kegyetlen ítéletet hozott a Santiago Bernabéu Stadion népe: Vinícius, takarodj.
Xabi Alonso edző viszont maradjon, nem ő a hibás.
NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó
A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.
Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk
A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.
Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett
Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen
Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.
Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza
Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.
Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét
Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.
Lesifotó, olyan hihetetlen dolgot fotóztak egy magyar kórházban, amiből világszenzáció lett
Nem mindennapi dolgot fotóztak egy magyar kórház ajtaján.
Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol
Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.
Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír
Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.
Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia
Munkásságát több díjjal is elismerték.
Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben
Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?
Felnyílt a sorompó, kialudt a piros lámpa, majd megérkezett a vonat Kismaroson – a MÁV elmagyarázta, hogy ez miért nem szabálytalan
Az eset hajmeresztőnek és balesetveszélyesnek tűnik, de a MÁV szerint nem a sorompó romlott el, ráadásul az autósoknak kötelessége fokozott figyelemmel lennie, ha a fénysorompó elsötétül.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


