Szombathely fővárossá vált az éjjel
A Múzeumok éjszakája országos rendezvénysorozat kiemelt helyszíne volt Szombathely. Sárvár, Körmend és Kőszeg is csatlakozott az országos programsorhoz.
Vas megye és Szombathely népvándorlás- és középkori történetét mutatja be a Savaria Múzeum új állandó kiállításának (Változó kultúrák a változó tájban) újabb egysége. Hogyan épült fel Sabaria? Hogy nézett ki a főtér a 16–17. században? Milyen volt a boronaház és egy kocsmabelső? – ez is kiderül a tárlaton, melynek szombati megnyitóján erős felütésként Alexander Horsch népzenész ősi torokéneke és hangszeres játéka kápráztatta el a szépszámú közönséget. Köszöntőjében Csapláros Andrea múzeumigazgató név szerint köszönte meg azok munkáját, aki részt vettek a tárlat létrehozásában.
Dr. Balázsy Péter megyei jegyző beszédében kiemelte: a múzeumok szerepe az ismeretterjesztésen, a közművelődési feladatokon kívül az identitásképzés is. Az elmúlt években a Savaria Múzeumban és partnerintézményeiben sorra nyíltak az ezt szolgáló kiállítások.
– Van mire büszkének lennünk, kétezer éves történelmünk nyomán van mit megmutatnunk az idelátogatóknak. Szombathely egy napra a múzeumok fővárosává vált – mondta a rendezvényt és a gyűjteményt méltatva dr. Puskás Tivadar polgármester. Dr. Vida Tivadar, az ELTE Régészettudományi Intézetének igazgatója összefoglalójában egyebek mellett hangsúlyozta: egy történelmi kiállítás akkor jó, ha úgy mutatja be a múltat, hogy közben refl ektál a látogatókat napjainkban is foglalkoztató kérdésekre: a migrációra, a népek közti kapcsolatokra, a kulturális önazonosság őrzésének kérdéseire.
A kiegyezés és a második világháború közötti időszakban sok cukrászda, kávéház működött a városban, ezek történetét dolgozza fel, hangulatát idézi a Smidt Múzeum Képtér sorozatának első, Egy szelet Szombathely című tárlata. A megnyitón Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára Magyarország legnagyobb fesztiváljának nevezte a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatot, amelyen 400 ezer ember kétezer programon vesz részt. Mint mondta, nemcsak a múzeumokról szól ez az éjszaka, hanem művészetünkről, kultúránkról is. Szombathelyen például a szimfonikus zenekartól a helyi színészeken keresztül a levéltárig és a Szombathelyi Törvényszékig sokan bekapcsolódtak: meg jelent a zene, az irodalom, a képzőművészet is.
A kiállításról azt mondta: méltatlanul letűnni látszó, hajdan ezer színben ragyogó gasztronómiai és társalgási kultúra emlékeit mutatja be. Hozzásegítheti a látogatót ahhoz, hogy kedvet kapjon a kávéházi léthez. A múzeum udvarán, a villamosban ki-ki megkóstolhatta a századfordulón is fogyasztott, az alkalomra újragondolt süteményeket. A képtárban közben festők és graffi tiző fi atalok vetették össze tudásukat, pályakezdő művészeknek nyílt bemutatkozó kamaratárlatuk, az Iseumban előadás hangzott el a római és középkori utakról, azok utóéletéről, a levéltárban cellatúra, a Szombathelyi Törvényszéken helyszínelők bemutatója, a vasútállomáson jármű-, a Bartók teremben hangszerbemutató zajlott megannyi más program mellett.
Sárvár
Sárváron a Nádasdy Ferenc Múzeum föld alatti to kányfőző versennyel, külön leges tárlatvezetésekkel és gyermekfoglalkoztatóval tar totta meg a Múzeumok éjszakáját. A főzőverseny a vár egyes bástyájának gyomrában volt, ahol a jelentkezőknek tokányvariáció kat kel lett készíteniük. A négyórás főzési idő után a Máhr Tivadar alpolgármester elnökölte zsűri kóstolta a körettel tálalt húsokat. A győztesnek járó Aranyszűrő díjat a Pataki Krisztián vezette Huncut Hunok csapata nyerte. A tárlatvezetések központi eleme a most nyílt Herendi porcelánkiállítás volt. Amíg a szülők a tárlatvezetéseket járták, addig a gyerekeknek különleges foglalkoztatóban kí náltak szó rakozást.
Körmend
Körmenden a rossz idő ellenére is nagy érdeklődés övezte az eseményt, aminek helyszíne Batthyány-kastély és annak udvara volt. Elsősorban gyerekeknek, családoknak kínáltak programot: a látogatók szakértő vezetéssel járhatták végig az amúgy elzárt múzeu mi területeket és az állandó kiállításokat, a díszteremben pedig Varga Bence, a Zaporozsec együttes frontembere adott különleges akusztikus koncertet. Új időszaki kiállítás is nyílt a programsorozat keretében. Mesterségek címere a címe annak a tárlatnak, melyen Vas megyei és helyi iparoscégérek és cégtáblák láthatók a parádés istállóban.
forrás: vaol.hu
hírek innen, onnan
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak
A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...
Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél
Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


