Ezt olvasta már?


Szombathelyen búcsút vettek a megyéspüspöktől

A Sarlós Boldogasszony Székesegyházban elbúcsúztatták dr. Konkoly István nyugalmazott megyéspüspököt.

A szentmise főcelebránsa dr. Erdő Péter, bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, szentbeszédet mondott dr. Márfi Gyula veszprémi érsek. A temetési szertartást dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök vezette. Emlékbeszédet Brenner József mondott. A szentmisét követően Püspök atya holttestét a Székesegyház püspöki kriptájában helyezték végső nyugalomra.

Dr. Konkoly István püspök atya egy dél zalai faluban, Kerkaszentmiklóson, mai nevén Tornyiszentmiklóson született 1930. március 5-én.

Középiskolai tanulmányait a szombathelyi Faludy Ferenc gimnáziumban végezte, végig kitűnő eredménnyel. Kispap éveit a Budapesti Központi Papnevelő Intézetben töltötte és a Hittudományi Akadémia hallgatója volt. Teológiai tanulmányainak végzése során doktori címet szerzett. Kovács Sándor szombathelyi megyéspüspök 1954. június 20-án a szombathelyi székesegyházban pappá szentelte. 1955-1956 között, egy évig káplánként szolgált Gyöngyösfaluban. Innen 1956 szeptemberében a szombathelyi Főplébániára került káplán-hitoktatónak, ahol buzgó és eredményes hitoktató tevékenységéért az állami hatóságok állandó zaklatásban részesítették, s végül elhelyeztették Szombathelyről. Két év után, 1958-ban rábagyarmati káplán lett. 1960 szeptemberétől 1962. február 1-jéig Jánosházán szolgált ugyancsak kápláni minőségben. Innen most már önálló lelkipásztorként a szőcei plébániára került. 1963 szeptemberében megyéspüspöke személyi püspöki titkárává választotta, majd a Püspöki Konferencia hozzájárulásával Országos Liturgikus Tanács (OLT) titkárává nevezte ki. Ebben a beosztásában sokat tett a zsinati liturgikus reformok hazai megvalósításáért.

Kovács Sándor megyéspüspök nyugdíjba vonulása után egy évig Fábián Árpád megyéspüspök titkára volt, majd főpásztora 1972-ben Gencsapáti plébánosává nevezte ki, ahol két templom és egy ősi plébániaépület teljes felújításának feladata várt rá. Ugyancsak újjávarázsolta a Gencsapáti Szentkút létesítményeit. S 1987 tavaszán újra elindította a korábban megtiltott szentkúti zarándoklatokat.

Ugyanezen év június 5-én II. János Pál pápa szombathelyi megyéspüspökké nevezte ki, július 11-én pedig Paskai László bíboros, esztergom-budapesti érsek püspökké szentelte.

Kevéssel a szentelése után a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megválasztotta őt az Országos Liturgikus Tanács (OLT) elnökévé. Ezt a tisztséget nyugdíjba vonulásáig, 2006-ig töltötte be.

Az országos liturgikus munka irányítása mellett Szombathelyen is fontos liturgikus feladatot vállalt. 1992-től 2006-ig mint főiskolai docens a Tanárképző Főiskolán az ének-zene-egyházzene tanszakon heti négy órában a leendő kántor-karnagyok számára tanította a liturgikus ismereteket. Tizenkilenc éven át volt a Szombathelyi Egyházmegye főpásztora. Püspöki kinevezésekor Szent Pál apostol szavai adtak bátorítást számára: „gyengeségem tudatában félve és nagyon aggódva mentem hozzátok.” (1 Kor 2,3)

Püspöki szolgálatának legfőbb célkitűzését az alábbiakban fogalmazta meg: „Mindent igyekszünk megtenni azért, hogy az igehirdetés, a tanúságtétel és az apostolkodás révén Jézus evangéliuma eljusson az emberekhez. E célkitűzésnek megfelelően új és hatékony módszereket keresünk majd az evangélium hirdetésére.” Ez Isten segítségével sikerült is, hiszen már püspöki szolgálata kezdetén négy városban három éven keresztül hitébresztő konferenciabeszédeket szervezett. Szombathelyen és Zalaegerszegen létrehozta az ún. teológiai tanfolyamot, 1995-től kezdve pedig már működik Szombathelyen az államilag elismert Hittanárképző Főiskola is. Elsősorban a világi hívek képzésére jött létre Szombathelyen a Martineum Felnőttképző Akadémia. Ebben az intézményben minden esztendőben több ezer ember talál lehetőséget arra, hogy lelkigyakorlatokon, ismeretterjesztő előadásokon, különböző képzéseken vegyen részt. Püspöki szolgálata alatt mindig biztosította a hitélet elmélyítését mind papjai, mind hívei számára a rekollekciók, lelkigyakorlatok, lelki napok szervezésével és megtartásával. Külön ki kell emelni a keresztény családi éltre felkészítő tanfolyamot, ahol évente átlagosan 80-90, 16 és 25 év közötti fiatal készült fel nem csupán a házas és családi életre, hanem egyúttal – a katekumenátus előírásai szerint – a beavató szentségek, a keresztelés, a bérmálás és az Eucharisztia felvételére is. Szívügye volt, hogy az egyházmegye területén eredményes legyen a hitoktatás, ennek érdekében mindent megtett a személyi és tárgyi feltételek megteremtéséért.

Az Egyházmegyében eredményesen működnek a rendszerváltozás után újraindított különféle oktatási és nevelési, kulturális és szociális intézmények is. Szolgálata alatt több mint negyven új templom, illetve kápolna, több új plébániai és közösségi ház épült. Ugyancsak szolgálata alatt kezdődött meg és fejeződött be az 1945. március 4-én súlyosan megrongálódott Székesegyház belső rekonstrukciója, amelynek során megtörtént a falak és oszlopok márványborítása, az oszlopfők és a stallumok díszeinek fafaragása és aranyozása. Ezen kívül új orgonával és Kisléghy Nagy Ádám által festett négy nagyméretű olajképpel is gazdagodott a Székesegyház.

Az egyházmegyének négy történelmi jelentőségű ünnepe volt püspöksége alatt. 1991-ben a pápalátogatás, ahol a szombathelyi repülőtéren százezer zarándok köszöntötte a Szentatyát. 1998-ban volt az Egyházmegyei Zsinat, amelyen a lelkipásztorokon kívül harminc világi hívő is részt vett. 2003-ban pedig ötezer magyar zarándok jelenlétében a római Szent Péter téren megtörtént Batthyány-Strattmann László boldoggá avatása. 2001-ben pedig a Szenttéavatási Kongregációnál hivatalosan is elindult Brenner János boldoggá avatásának az ügye. Ezenkívül püspöki szolgálatának főbb egyházmegyei programjai a következők voltak: 1987-ben a Mária év négy zarándoklata, 1988-ban a Szent Jobb két napig tartó önfeledt ünneplése, 1994-ben a fatimai vándorszobor diadalútja, amelynek során a Szűzanya szobra püspök atya kíséretében nyolc városba látogatott el, ahol mindenütt élő hittel és szeretettel fogadták. 1997-ben a Szent Márton évet ünnepelték, 1999-ben pedig a Szily János jubileumi emlékév volt.

„A gyémántmisés jubileum jó alkalom arra – nyilatkozta 2014-ben a püspök atya –, hogy visszatekintsek az elmúlt hat évtizedre. Köszönetet mondjak Istennek azért, hogy megadta nekem a papi hivatás ajándékát, sőt a püspöki tisztségre is kiválasztott, és megőrizte bennem a hitet, a reményt és a szeretetet. Bizonyos eredmények jelentkezésekor pedig megóvott az elbizakodottságtól, a kudarcok idején pedig az elkeseredéstől. Kérem az Urat, hogy továbbra is tartson meg szeretetében, hogy így teljes bizalommal készülhessek fel a vele való boldog találkozásra.”

Papi szolgálata és ezen belül püspöki működése hazánk újkori történelmének talán legnehezebb, de mindenképp emberpróbáló időszakával esett egybe. Egyházi vezetőként helyt kellett állnia a puha diktatúra éveiben, majd a rendszerváltozás reményekkel teli, felfokozott hangulatú időszakában is. Püspök atya ebben a történelmi helyzetben képes és alkalmas volt arra, hogy az egyházi hagyományok felélesztése, a történelmi örökség immáron méltó ápolása mellett az egyházmegye életében helyet adjon a szükséges változásoknak, esélyt biztosítson a fejlődésnek, nem tévesztve soha szem elől a jézusi örök tanítást.

Szent Márton, Mindszenty József bíboros, Brenner János, Dr. Batthyány-Strattmann László és az egyházmegye többi más nagy egyéniségének emlékezete ma talán nem élne oly szilárdan és erősen a hívek szívében, ha Püspök atya szervező munkája, egyház - és társadalompolitikai szerepvállalása ehhez nem járul hozzá.

Az egyházmegye vezetőjeként – az Egyház újbóli, immár teljes körű társadalmi szerepvállalásán túl – megteremtette a feltételeket és kiépítette a szükséges szervezetrendszert az Egyház eredeti hivatása és feladata, az evangélium hirdetése érdekében. Az egyházmegye első számú lelkipásztoraként meghallotta az idők szavát, és jó érzékkel ismerte fel, hogyan juthat el Isten igéje az apostoli munka által a leghatékonyabban az egyházmegye minden tagjához.

Az általa szervezett vagy a közreműködésével létrejött rendezvények, egyházmegyei események és programok, valamint a kezdeményezésére létrejött intézmények mind ezt a célt szolgálják ma is – hirdetni az evangélium igazságait. Az általa szorgalmazott újítások átvezették az egyházmegyét egy új korszakba, elkötelezettsége nyomán a lelkipásztori munka igényes és sokrétű hitéletet eredményezett.

 

Forrás: szombathely.hu/Szombathelyi Egyházmegye/SZNL







0
0

hírek innen, onnan

Dőltek a milliárdok a választás előtt: idén márciusig 7,6 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek

A 2026-os tavaszi választásokat megelőző időszakban, 2024 és idén április között összesen több mint 26 milliárd forintot fizetett ki...

A Ferrari visszahozta a manuális váltót, a 12Cilindrivel még lefulladni is lehet

Javában az elektromos autók és a vezetési élményt háttérbe szorító asszisztensek korát éljük. Maranellóból mégis olyan hírek...

Vízminőség-vizsgálatot rendeltek el a Dunán: barnás színű anyag keveredik a vízzel

Almásfüzitő térségében, a lefedett vörösiszap-tározó alatti Duna-szakaszon rendeltek el vizsgálatot.

Német autópályának nézte egy autós az M1-est

Jelentősen túllépte a megengedett, 100 km/h-s sebességet.

Nicholas Hoult lesz Gilderoy Lockhart az új Harry Potter-sorozatban

Újabb nagy név csatlakozik az HBO Harry Potter-sorozatához: Nicholas Hoult alakítja Gilderoy Lockhartot a széria második évadában.

Farkasok támadtak Kazincbarcika mellett: videó rögzítette, ahogy tucatnyi juhot elkapnak

Még a rendőrök is alig akarták elhinni, mi történt Kazincbarcika hétvégi házas övezetétől alig párszáz méternyire. A felvételen...

Kalászos újratervezés - tanulságból tudás - Agroinform online konferencia: így csatlakozhatsz.

Ha a búza sem hozza már automatikusan a várt hozamot, lépni kell. Az Agroinform online eseményén a gazdák gyakorlati tippeket kapnak...

Amerikai helikopter lőtte ki egy panamai teherhajó gépházát az iráni zárlatnál

Egy panamai teherhajó gépházát érte amerikai rakétatalálat, miután a legénység megpróbálta áttörni az iráni kikötők zárlatát.

Pásztor Erzsi 20 kilót fogyott betegsége miatt, lánya ápolja: „Nélküle élni sem tudnék már!”

Pásztor Erzsi pár héttel a 90. születésnapja előtt beszélt a jelenlegi állapotáról.

Kipróbáltuk: kékzóna-szokások, amik tényleg működnek

A hosszú élet titkát sokáig különleges étrendekben, drága étrend-kiegészítőkben vagy intenzív edzésprogramokban keresték, pedig a...

Nagy Ervin új frizurája lett hír az elnökválasztáson, alig lehet ráismerni

Nagy Ervin rövidre vágott hajjal jelent meg a köztársaságielnök-választás parlamenti ülésén. Az ördög Pradát visel átalakulási...

Most akkor a Kínai Kommunista Párt embere Szijjártó Péter?

Az egykori külügyminiszter mindent megtett azért, hogy a BYD jól érezze magát Magyarországon, majd elment hozzájuk dolgozni. A cég sikere...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0