Szombathelyi parkerdő: egyre több a futó és a balesetveszélyes helyzet
A parkerdő felé vezető út mellett egyre többen futnak, ami olvasónk szerint sokszor balesetveszélyes helyzeteket teremt.
A Jégpince utcát használják mind
A parkerdőben élő autósoknak nap mint nap szembesülniük kell azzal a problémával, hogy futókat kell kerülgetniük, ami sokszor okoz balesetveszélyes szituációkat – hívta fel a figyelmünket Nagy Balázs, aki hetente többször keveredik veszélyes helyzetekbe emiatt. Mint megtudtuk, az korábban is probléma volt, hogy az út szélén futókat nehezen lehetett látni, azonban évekkel ezelőtt futóból és autósból is kevesebb volt, a kisebb forgalom pedig kevesebb rázós esetet teremtett. Az elmúlt időszakban – különösen igaz ez az elmúlt pár hónapra – azonban érezhetően több az autós és a sportolni vágyó ember is. Nagy Balázs szerint ennek oka, hogy ma már egyre több embernek van autója, és egyre többen szeretnének egészségesen élni is. A kertjükbe igyekvők és a profi vagy amatőr sportolók pedig ugyanazt a három kilométer hosszú, meglehetősen szűk Jégpince utcát használják. Tovább súlyosítja a problémát a hirtelen jött jó idő, és az út kelet-nyugati tájolása is, mivel reggel és este az autósokat elvakítja a felkelő, illetve lenyugvó nap, és ilyenkor jóformán vakon vezetnek. A futók sokszor fekete ruhában, egymás mellett és a forgalommal egy irányban haladnak, hogy mindjárt a legrosszabb variációra mondjunk példát, de egyébként ebben sincs egység, az autósoknak emiatt mindenre fel kell készülniük. Leginkább még az idősebbek használnak valamilyen láthatósági mellényt, a fiatalok ruháján viszont sokszor semmilyen fényvisszaverő csík nem található, sőt nem ritka a csoportosan kocogó gyerekek látványa sem, akik többnyire szintén nem egy sorban haladnak.
Pedig futóösvény is van
Az aszfaltozott út mellett egyébként vezet egy futóösvény is, de sokan ezt a göröngyös talaj miatt nem használják. Többek között Molnár László közlekedésbiztonsági szakértő sem, aki szintén rendszeresen fut a parkerdő felé vezető úton, és akit arról kérdeztünk, mi a helyes magatartás az autósok, és mi a futók részéről. A szakértő szerint éppen mivel az érintett szakaszon sokan kocognak, az autósoknak és a futóknak is a lehető legkörültekintőbben kell eljárniuk. Hangsúlyozta, a KRESZ nem tesz különbséget futó és sétáló ember között, ők gyalogosnak számítanak, akiknek a forgalommal szemben, lehúzódva szabad csak közlekedniük, olyan ruhában, amiben korlátozott látási viszonyok mellett is jól láthatóak. Az autósoknak pedig számítaniuk kell a gyalogosokra, ezért nekik óvatosabban, lassabban célszerű menni a keskeny szakaszon.
Hopp Viktor évtizedek óta rendszeresen edz, már nyugdíjas, de hetente háromszor tíz-húsz kilométert most is lefut, sokszor éppen itt a parkerdőnél. Mint elmesélte, ha száraz az idő, akkor a futóösvényt használja, de ha felázott a talaj, akkor ő is kimegy az útra. Itt mindig szabályosan forgalommal szemben, lehúzódva halad, ha gépkocsi hangját hallja maga mögül, akkor pedig hátranéz, és jelzi az autósnak, hogy észrevette. Neki soha nem volt gondja még az autósokkal. – Azt tudomásul kell venni minden futónak, hogy a közút elsősorban az autósoké – hangsúlyozza. Mivel délelőttönként edz, a rossz látási viszonyokkal nem szokott gondja lenni, és másnak is azt javasolja: ha teheti, ne sötétben fusson, mint ahogyan a futás közbeni zenehallgatást sem tartja jó ötletnek. Ő mindig egyedül fut, sokan azonban csoportosan szeretnek, ami adhat egyfajta hamis biztonságérzetet, pedig társaságban könnyebben lankad a figyelem is. A tapasztalata az, hogy Magyarországon az elmúlt évtizedben nagyon megnőtt a futás presztízse, emiatt egyre többen is futnak az utak mentén.
Vas megyében 2016-ban tíz baleset következett be bizonyítottan a gyalogosok hibájából, tavaly viszont már ennek a duplája, húsz. Persze ezek a számok elenyészőek ahhoz képest, hogy az autósok számlájára közel félezer baleset írható évente, mégis elgondolkodtató adat.
forrás: vaol.hu
hírek innen, onnan
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak
A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


