Ezt olvasta már?


Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról

A gyermeket nevelő munkavállalóknak minél előbb nyilatkozatot kell tenniük munkáltatójuk felé annak érdekében, hogy az új családi adózás előnyeit élvezhessék, és a családi adókedvezményt megkaphassák.

 

Azt javasoljuk a munkavállalóknak, hogy legkésőbb január 20-ig tegyék meg e nyilatkozataikat. A munkáltatóknak az erre vonatkozó tájékoztatást meg kell tenniük az érintett munkavállalók felé. Ha valaki elmulasztja a nyilatkozattételt, később is érvényesítheti a családi kedvezményt. Az új egyszerű, arányos, családi adórendszerrel 3 millió gyermek nevelését támogatja a kormány.

Amennyiben a magánszemély már év közben (az adóelőlegek levonásakor) szeretné igénybe venni a családi kedvezményt, akkor annak érvényesítéséhez egy adóelőleg-nyilatkozatot kell benyújtania a munkáltatójának. A nyilatkozattétel a magánszemély lehetősége, azonban az ehhez szükséges tájékoztatást a munkáltatónak kell megadnia.

Ha a családi kedvezményre ugyanazon gyermek után több magánszemély jogosult, akkor a nyilatkozatot közösen kell megtenniük. Ebben az esetben a nyilatkozatot mindkét magánszemély munkáltatójának alá kell írnia.

A nyilatkozat bármilyen írásos formában megtehető, ugyanakkor segítségképpen és iránymutatásként a Nemzeti Adó és Vámhivatal (volt APEH) elkészítette az alkalmazható adóelőleg‑nyilatkozat mintákat. A nyilatkozat minta tartalmaz egy részletes tájékoztatót is, amely segítséget nyújt a kitöltésben. A nyilatkozat minták nem kötelezően alkalmazandók, azok szabadon módosíthatóak azzal, hogy a nyilatkozat tartalmának meg kell felelnie a jogszabályi feltételeknek.

Az Adóelőleg-nyilatkozatok a 2011. évre minták adatlapjai letölthetők ezen a linken is: http://apeh.hu/bevallasok/adatlap/adoeloleg_2011.html

Az új személyi jövedelemadó rendszerének az alapja egy szemléleti váltás, miszerint az állam a gyermek, illetve az eltartott neveléséhez, gondozásához szükséges jövedelmet a családnál visszahagyja, nem adóztatja, kinyilvánítva, hogy e jövedelemhez az adóztató államnak nem lehet köze, abból jövedelemadó címén levonást nem érvényesít.

A kedvezményezett eltartottanként járó családi kedvezmény egy és két eltartott esetén havi 62 500 forint/kedvezményezett eltartott, míg 3 eltartottól havi 206 250 forint/kedvezményezett eltartott levonására jogosít a magánszemély összevonandó (önálló tevékenységéből származó-, bér-, illetve egyéb) jövedelméből.

A Kormány ezzel az intézkedésével jelentős előnyt biztosít a munkát vállaló, egy vagy több gyermeket nevelő családok számára, mivel a családi kedvezmény igénybevétele havonta és gyermekenként 10 000 forint, a legalább három gyermeket nevelő szülőknél pedig gyermekenként 33 000 forint adócsökkentést jelent.

Az intézkedés célja a családi pótlék juttatása mellett, a családok további tehermentesítése volt, ezért az új adórendszer - a gyermekvállalás ösztönzése érdekében - jövedelemkorláttól mentesen, már az első gyermek vállalását is támogatja.

A családi kedvezmény gyermekenként egyszer vehető igénybe, azonban annak összege megosztható a közös háztartásban élő házastárssal, élettárssal.

Különbségtétel az eltartottak és kedvezményezett eltartottak között

A családi kedvezmény szabályozása megkülönbözteti az eltartottak és a kedvezményezett eltartottak körét. Az eltartottak száma lényegében azt fejezi ki, hogy egy család hány gyermekről és más eltartottról gondoskodik, hogy „háromgyerekesnek” számít, avagy sem. A kedvezményezett eltartottak köre azt fejezi ki, hogy az előbbi, saját háztartásában nevelt személyek közül hány eltartott után jár a családi kedvezmény.

Kedvezményezett eltartott: (aki után jár családi kedvezmény)

a) akire tekintettel családi pótlékot juttatják, illetve aki a családi pótlékra saját jogán jogosult (Családi pótlék jellemzően a gyermek megszületését követően egészen a tankötelezettség végéig jár. Családi pótlék ját továbbá a tankötelezettség megszűnését követően közoktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermek után annak a tanévnek az utolsó napjáig, amelyben a gyermek (személy) a huszadik életévét betölti. Családi pótlékra saját jogon jogosultakon a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos felnőtteket értjük);

b) a rokkantsági járadékban részesülő személy;

c) a magzat (a fogantatás 91. napjától a világra jöttéig).

Eltartott: (akit a családi kedvezmény összegének meghatározásánál kell figyelembe venni)

Eltartottnak minősül a kedvezményezett eltartott, valamint a családi pótlékra már nem jogosító olyan tanuló, hallgató, akiket a fiatalabb testvér(ek) családi pótléka megállapításánál figyelembe vesznek. (Vagyis az eltartotti számba a fenti kategórián túl a felsőfokú tanulmányokat folytató rendszeres keresettel nem rendelkező egyetemi, főiskolai hallgatók is beletartoznak.)

 


Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság







0
0

hírek innen, onnan

„Miért pirosodik ki az arcbőröm nyáron?” – Ezekkel a tünetekkel bőrgyógyászhoz kell fordulni

Az erős nyári napsütésben sokan tapasztalják, hogy kipirul az arcuk vagy az orruk. Tartósan fennálló panaszokkal érdemes orvoshoz...

Ezt a két dolgot soha ne öntsd a kávédhoz: a szakértők figyelmeztetnek

Van egy óriási hiba, amit a legtöbben teljesen gyanútlanul követnek el.

Charles Leclerc öccse szívdöglesztő pasi: a 25 éves Arthur is autóversenyző

Charles Leclerc öccse hasonlóan jóképű, mint maga a Forma-1-es pilóta.

Már a Kreml is elismeri: tarolnak az ukrán drónok, fordulhat a kocka - Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Már Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő is elismeri, hogy az ukrán mélységi dróncsapások komoly fejtörést okoznak az orosz...

ASAP Rocky Budapest 2026: jegyárak, helyszín, parkolás és minden fontos tudnivaló egy helyen

Hivatalosan is érkezik a 2026-os világturné, már elindult a jegyértékesítés.

Libabőrös leszel ettől az Alfa 155-östől

Az olasz SGT Automobili retrófuturisztikus gépet építetta Giulia QV alapjaira.

88 milliós megtakarítás, 20 forintos részvény: megjelent Magyar Péter első miniszterelnöki vagyonnyilatkozata

Hétfő este vált nyilvánossá Magyar Péter immár kormányfőként tett vagyonnyilatkozata. Ebből többek közt az is kiderül, hogy mennyit...

Nagyon súlyos figyelmeztetést kapott Izrael – az USA kiszállhat

Donald Trump közölte Benjámin Netanjahuval, hogy Izrael elveszítheti az amerikai támogatást, ha folytatja a háborút Irán ellen.

Így szabadulj meg a drága banki sms-értesítésektől

Sms helyett kérj inkább a banki mobilalkalmazásban ingyenes push üzenetet a tranzakciók után. Nem minden banknál lehetséges, de a...

Csibészbecsület és versenyszféra

Képviselői vagyonnyilatkozatok, Radnai Márk embere, Rogán Cecília médiacége, parlamenti vita és tüntetés Sulyok mellett a 444 napindító...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

0