Tarolt a Fidesz–KDNP az időközi választásokon
Több helyen is időközi önkormányzati választást tartottak az országban. A kormánypártok fölényesen megnyerték a körzetek túlnyomó részét.
Magabiztosan nyert Ripka András az erzsébetvárosi 4-es számú választókörzetben az időközi önkormányzati választáson vasárnap. A Fidesz–KDNP jelöltje 45, míg a DK-s Jenei Kevin csupán 28 százalékát kapta meg a szavazatoknak. A VII. kerületben a bitcoinbányászás miatt megbukó Gyurcsány-párti Borka-Szász Tamás helyett választottak új képviselőt.
Budapest V. kerületében a Fidesz jelöltje, Nagy Gergő 71 százalékos eredménnyel győzött. Fábián Benjámin, a Momentum, a DK, az LMP és az MSZP közös jelöltje mindössze 27 százalékot kapott.
Ahogy korábban megírtuk, Gondos Judit megsemmisítő vereséget mért baloldali ellenfelére, ami egyben azt is jelenti, hogy Pikó András polgármester kisebbségbe került a képviselő-testületben.
Budapesten egyedül Újpesten tudott nyerni a baloldal. Vasvári László a szavazatok majdnem 48 százalékát kapta.
Nyertek a fideszesek Nyíregyházán is. Az 1. számú egyéni választókerületben dr. Ulrich Attila a voksok 76 százalékát szerezte meg. A 3. számú választókerületben Halkóné dr. Rudolf Rékát, a Fidesz és a KDNP jelöltjét a szavazatok 74 százalékával választották képviselővé.
A baloldali vezetésű Szegeden is a jobboldal nyert. A Fidesz–KDNP-s jelölt 58,94 százalékot kapott.
Érdemes megemlíteni, Balatonalmádiban a polgármestert ezentúl a Fidesz–KDNP adja. Fabó Péter 62,17 százalékot kapott, ez háromszor annyi, mint legeredményesebb, független kihívójáé.
A Jobbikból kilépett Mirkóczki Ádám vezette Egerben a Fidesz-KDNP-s Orosz Lászlóné a szavazatok 47 százalékával tudott győzni.
A baloldali vezetésű Szegeden Ruzsa Roland 59 százalékkal hódította el az 1-es választókörzetet a Fidesz–KDNP-nek.
hírek innen, onnan
Szódabikarbóna mindenre? A válasz meglepő: igen, szinte mindenre
Konyha, fürdő, szépségápolás, sőt méregtelenítés – a szódabikarbóna valódi univerzális megoldás lehet az otthonodban.
Ez százezreket érint: 2026-ban jelentős adózási könnyítések jönnek
Jelentős adó- és adminisztrációs könnyítéseket hoz 2026 a kis- és középvállalkozásoknak: emelkednek az adómentességi és bevételi...
Keletre ment átvágni hétfő délelőtt Orbán Viktor
Jobb helye van itt a pénznek? Erről is beszélt az M4-es autóút új szakaszának átadásán a miniszterelnök.
Idén nyolcadik alkalommal tartott körözési akciót a BRFK
Idén nyolcadik alkalommal tartott körözési akciót a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK): 64 embert kutattak fel, köztük egy...
Nyoma veszett a 3I/Atlas-t figyelő NASA-szondának
Váratlanul megszakadt a kapcsolat az űreszközzel. Egyelőre rejtély, mi történhetett.
Családi viszály: András hercegtől elfordult a lánya, külön karácsonyoznak
Beatrix hercegnő idén karácsonykor távol marad a botrányba keveredett apjától, András volt yorki hercegtől. Mivel a Jeffrey...
A mesterséges intelligencia intézheti a vásárlásainkat: Európába is érkezik a Visa rendszere
A Visa bejelentette a mesterséges intelligencia alapú kereskedelem fejlődésének egyik mérföldkövét: több száz biztonságos, AI-ügynök...
Milliónyi magyarnak jön az SMS: karácsonyi ajándékot kapnak hamarosan
Több mint egy millió szerencsést értesítenek a karácsonyi ajándékról SMS-ben
A szakadék felé száguld a válogatott, Marco Rossi ezt már nem fogja túlélni a kispadon, máris csomagolhat?
Hullanak a játékosok a magyar nemzeti csapatban, egyetlen Szoboszlai Dominik nem tehet csodát mindig.
Hol szabad karácsonyra halat venni? 10 jel, hogy inkább hagyd az árusnál
Karácsonykor többen vesznek halat, de egyáltalán ne legyen mindegy, milyet.
Robbantásos merénylet Moszkvában, egy altábornagy volt a célpont – képek
Robbantás áldozata lett Fanyil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője – közölte az...
Ausztráliai terrortámadás: teniszlabdából készített robbanószerkezetet és csőbombát is a tömegbe dobtak
A támadás előtt lőgyakorlatot tartottak. Apa és fia hónapokon át készültek a vérengzésre.
Sport
Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos
A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.
Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát
A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.
Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig
Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.
"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
Elárverezi olimpiai aranyérmeinek egy részét minden idők egyik legjobb úszója
Több kritikát is kapott emiatt.
A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc
Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.
Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot
A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.
Kegyetlen ítéletet hozott a Santiago Bernabéu Stadion népe: Vinícius, takarodj.
Xabi Alonso edző viszont maradjon, nem ő a hibás.
NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó
A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.
Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk
A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.
Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett
Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen
Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.
Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza
Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.
Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét
Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.
Lesifotó, olyan hihetetlen dolgot fotóztak egy magyar kórházban, amiből világszenzáció lett
Nem mindennapi dolgot fotóztak egy magyar kórház ajtaján.
Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol
Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.
Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír
Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.
Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben
Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?
Felnyílt a sorompó, kialudt a piros lámpa, majd megérkezett a vonat Kismaroson – a MÁV elmagyarázta, hogy ez miért nem szabálytalan
Az eset hajmeresztőnek és balesetveszélyesnek tűnik, de a MÁV szerint nem a sorompó romlott el, ráadásul az autósoknak kötelessége fokozott figyelemmel lennie, ha a fénysorompó elsötétül.
Dúró Dóra felháborodott: „Pezsgők, kaviár, kurv*k – így kíván boldog karácsonyt 14 éves gyerekeknek a Fidesz celebje”
„»Pezsgők, kaviár, kurv*k / Nem elég egy nő, mindegyiket szúrnám«” – nincs épeszű szülő ebben az országban, aki ilyen tanácsot adna a tizenéves fiának. Ez mégis elhangzott gyerekek előtt az Orbán Viktor á

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


