Ezt olvasta már?


Trump egy EU-kritikus üzletembert nevezhet ki brüsszeli nagykövetnek

Donald Trump amerikai elnök állítólag Ted Malloch üzletembert szemelte ki az Egyesült Államok Európai Unióhoz delegált nagykövetének, aki mindig kritikus volt az EU-val szemben. Egy interjúban párhuzamot vont a Szovjetunió szétesése és az Európai Unió között és arról beszélt, hogy feladata lehet az

A 64 éves philadelphiai üzletember még vasárnap adott interjút a BBC-nek, ám az amerikai sajtóban csak most figyeltek fel rá, és csütörtökön este már az amerikai közszolgálati rádió (NPR) vezető híre volt a véleménye.

Ted Malloch erőteljesen és nyilvánosan támogatta a Brexitet, az Egyesült Királyság kilépését az Európai Unióból, és mindig erősen kritikus volt az Európai Unióval, bírálva például Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét. A BBC munkatársa meg is kérdezte tőle, hogy vajon akkor miért is menne Brüsszelbe, mire Malloch azt válaszolta: "már korábban is töltöttem be diplomáciai megbízatást, és akkor segítettem a Szovjetuniót bedönteni. Talán most van itt egy másik unió is, amely némi idomításra szorul".

Az interjúban Malloch beszélt arról is, hogy Donald Trump nem nagy híve az Európai Uniónak, ő maga az EU-t nemzetek feletti és nem megválasztott szervezetnek tartja, Jean-Claude Junckerről pedig, aki 1995 és 2013 között Luxemburg kormányfője volt, azt mondta: "azt hiszem, Luxemburgban valami kisvárosnak volt megfelelő polgármestere, talán most már vissza kellene mennie és újból ezzel kellene foglalkoznia".

A Fehér Ház, vagy Donald Trump környezete egyelőre nem kommentálta az elhangzottakat, s a külügyminisztérium sem jelezte, hogy Malloch tényleg nagykövetjelölt-e.

Brüsszelben viszont nagy visszhangot keltettek Malloch kijelentései. Az Európai Parlament legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt képviselőcsoportja, valamint a liberálisok frakciója nevében Manfred Weber és Guy Verhofstadt frakcióvezető levelet írt Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének és Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének, melyben arra kérik a két uniós intézmény vezetőjét, hogy ha Washington Mallochot jelöli nagykövetnek, utasítsák el a kinevezését, ne fogadják el az akkreditációját.

Weber és Verhofstadt szerint Malloch nyilvános kijelentéseiben az EU szétveréséről és az euró kimúlásáról beszélt, ami "botrányos rosszindulatról" tanúskodnak, és súlyosan alááshatja a transzatlanti kapcsolatokat, amelyek az elmúlt hetven évben hozzájárultak a kontinens békéjéhez, stabilitásához és jólétéhez, és ez sérti az Európai Uniót.

"Erős meggyőződésünk, hogy nem akkreditálható az EU-nál hivatalos képviselőként olyan ember, aki azt tekinti feladatának, hogy szétzilálja és lerombolja az Európai Uniót" - szögezi le levelében a két frakcióvezető.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Bejelentette az RTL, amire már sokan vártak

Fél év szünet után újra.

Ezt sem gondoltuk volna, de Bulgária elszáguldott mellettünk a hitelminősítőnél

Javította Bulgária minősítési országplafonját a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a kedden Londonban bejelentett döntést...

Magyarország aranykészleteinek gyarapodása a globális élbolyban

Oroszország és Kína egyaránt több mint 1800 tonna arannyal gyarapította tartalékait 2000 óta. Ez több mint háromszorosa a harmadik helyen...

Hatalmasat változik az életünk 2026-tól – itt vannak a legfontosabb döntések

Jövőre jelentős, az emberek és a cégek működését alapjaiban érintő szabályozásváltozások várhatók az Európai Unióban, ami a...

140 ezer magyar már Ausztriában dolgozik, és lesz ez még több is

Októberhez képest minimálisan csökkent, de egy évvel ezelőtthöz képest enyhén nőtt a nyugati szomszédunkban dolgozó honfitársaink...

Kéthavi mélyponton a forint, 390 felett az árfolyam

Kedden látványosan megrogyott a forint az euróval szemben. Ezt eleinte még lehetett volna egy szokásos, alacsony forgalmú reggeli...

37 szenzációs trükk zseniális gazdiktól, hogy a macska ne tehesse tönkre a karácsonyfát

A karácsonyi díszek és a csomagok épségének megőrzése minden éveben idegtépő feladat a pajkos házi kedvencek mellett.

Péter Szabó Szilvia együtt fotózkodott ritkán látott kislányával, a 9 éves Emmával

Az énekesnő büszkén posztolt a közös adventi önkéntes munkáról.

Szupermodern híd készült Európa egyik történelmi városában, ennek ellenére imádják a lakók – képek

Az új gyalogos- és kerékpárhidat közvetlenül egy 19. századi vasúti viadukt mellett vezették el.

Figyelem, jön az energiatároló-pályázat.

Februártól lehet igényelni.

Látta valaki ezt az idős párt? A rendőrök azt gyanítják, lopni jártak a drogériába – fotók

Egy Győr-Moson-Sopron vármegyében lévő kis település drogériájából több alkalommal is lophatott egy idős pár. A feltételezett...

Ennyiért lehet az utolsó pillanatban tejfölt venni, mert a karácsonyi asztalnál úgyis kiderül, hogy kevés van otthon!

Karácsonykor az ünnep központi helyszíne a megterített asztal, amire nem is mindegy, hogy pontosan mi is kerül. A főfogás a magyar...

0

Sport

Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet

A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.

A dartsvilágbajnok szándékosan hibázhatta el a mérkőzésnyilát a 71 éves legenda ellen

Csubakka-maszkkal ijesztett rá ellenfele az angol dartsosra, holland játékosé lett a világbajnokság eddigi legmagasabb körátlaga.

A FIFA tovább fájdítja a magyarok szívét, Marco Rossi válogatottja kesereghet

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

Szalai Attila csapatkapitányként nagyot hibázott, klubja egyből száműzné

Meglepő fordulat Szalai Attila törökországi pályafutásában.

Az MLSZ fúrhatja meg az Újpest új edzőjének kinevezését

Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.

A kézilabda igazi tragédiája lett a korrupt Hasszan Musztafa újraválasztása

A sportág, ahol semmi más nem számít, csak a Fáraó iránt mutatott feltétlen lojalitás.

Arne Slot lesújtó hírt közölt Liverpool sérültjeiről, Wirtz állapotára is egyértelmű választ adott

A Liverpool legközelebb december 27-én, szombaton 16 órakor lép pályára a sereghajtó Wolverhampton ellen.

Szoboszlai, a büntetőkirály: életében egyetlenegyet rontott el, pedig ugyanoda rúgja őket

Messi és Ronaldo sehol sincs hatékonyságban honfitársunkhoz képest.

2025 legzseniálisabb góljai: A kapáslövés, amire Van Basten is elégedetten bólintana

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A harmadik nap gólja egy szenzációs kapáslövés.

Kétszer is megmenekült, végül búcsúzott a négyszeres elődöntős a darts-világbajnokságon

Kikapott a kenyai közönségkedvenc, és kiesett James Wade is.

Megműtötték, hónapokra kidőlt a Liverpool 145 milliós igazolása

A Tottenham ellen sérült meg a Liverpool nyáron igazolt csatára.

0
0

Bulvár

Búcsú a Liverpooltól, Szoboszlai Dominiket ekkora fizetéssel várja a Real Madrid, egy év alatt milliárdos lehet

A magyar válogatott csapatkapitánya lehet, hogy az utolsó hónapjait tölti a szenvedő Vörösöknél.

Itt a vége: megszűnik a kultikus magyar tévécsatorna, mely oly sok felejthetetlen percet szerzett mindannyiunknak

Már hónapokkal ezelőtt kiderült, hogy 2025 végén karcsúsodni fog a magyar tévécsatornák kínálata. Nemrég érkezett a hivatalos közlemény, melyből kiderül, hogy összesen 10 adó tűnik el.

Halálra gázoltak két sofőrt az M1-esen, miután egymással ütköztek, és kiszálltak az autókból

Az egyik áldozat halálát végignézte a járműben ülő családja.

Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet

A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.

Orbán Viktor velük akar választást nyerni, Budapest már nem számítana

Az elmúlt 15 évben a kormány annyi sztrádát és autóutat épített, amennyivel a hazai pályahálózat, lakosságarányosan számolva, eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok szintjét – mondta a miniszterelnök a

Ő lett Magyarországon az év embere 2025-ben

Kiemelkedő szakmai teljesítménye, a magyar tudomány és innováció nemzetközi rangjának erősítése, valamint példamutató emberi magatartása elismeréseként idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett g

A szerelmes kolléganő nem áll le, ezen mulat az iroda – férfiak mi a kettős mérce durva példája?

Nemcsak a nőknek nehéz, a férfiakat is érinti a kettős mérce, de az nem mindig kap nyilvánosságot. Tudom, hogy a férfiak is borzasztóan tudnak viselkedni, amikor lepattintják őket, de hadd mondjam el, hogy ugyanezért

Óriási ígéretet tett Magyarország miniszterelnöke, ezreket állíthat a Fidesz mellé

A következő évekre Európa legolcsóbb rezsijét, amit a magyarok fizetnek, tudjuk garantálni, ha ez a kormány marad – jelentette ki a miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este. Orb

blogmorzsák

Martell Károly – akiből király lehetett volna

A meggyilkolt András herceg fia, akiből három ország királya is lehetett volna.

Mielőtt összevesznél a családdal, olvasd el!

Tippek, hogy ne daráljon be az ünnepi stressz.

Az utolsó közös pofonosztás

Moses a vadnyugat egyik legtehetségesebb fejvadásza, öccse, Travis a pisztolypárbajok verhetetlen mestere.

2025 legjobb lemezei

Szívbe markolás és szívkiöntés, tomboló kreatív energiák, teljes elborulás, sőt, egy teljes szimfonikus zenekar.

Klasszika-parasztopera

„Van egy háromperces ijedelem az előadás elején a Radnótiban, hogy akkor most tényleg így fognak énekelni?“

Karácsony pszichologiája

Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?

0