Ezt olvasta már?


Tuzson: Brüsszel jó irányban halad, hogy szétverje az Európai Uniót

Brüsszel jó irányban halad, hogy szétverje az Európai Uniót (EU), a migrációt támogató európai politika ugyanis EU-ellenes hangulatot szíthat egyes tagországokban - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

Tuzson Bence szerint ugyanakkor sokáig nem lehet képviselni az európai emberek akaratával és érdekével ellentétes álláspontot, ezért a magyar kormány arra számít, hogy lépésről lépésre megváltozik az európai politika és a tagállamok álláspontja, mint ahogy megváltozott Olaszországé is.

Az államtitkár úgy fogalmazott: Brüsszel jelenleg - kimondatlanul ugyan -, de Soros György tervét valósítja meg. Ennek része a tervezett európai menekültügyi hatóság, amely elvenné a nemzetállamoktól azt a jogot, hogy lefolytassák a menekültügyi eljárásokat, és központilag meghatározott keret szerint osztaná szét a migránsokat. Ez az Európai Unióba évente egymillió migránst befogadni akaró Soros György terve - hangoztatta.

Hozzátette: a migránsok befogadását a tervek szerint egyrészt hitelből finanszíroznák, amelynek kamataival jól járna hitelező, másrészt átcsoportosítanák a mezőgazdaság támogatására szánt pénzeket, ami Magyarországot kifejezetten hátrányosan érintené.

Tuzson Bence szólt arról is, hogy Soros György komoly hálózatot működtet azért, hogy megváltoztassa Európát. A nemzetekre épülő Európa helyett Brüsszelből működtetett Európát szeretne, amelyben nemzetállamok helyett valamiféle egységes "európai massza" jönne létre. Ezzel szemben "mi nemzetekre épülő, erős szövetségben működő, erős Európát szeretnénk" - fogalmazott.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Ursula von der Leyen: a migráció hatékony kezelése az EU-tagállamok közötti szolidaritáson is múlik

Egy jól működő migrációkezelési rendszerhez elengedhetetlen az uniós maradásra jogosulatlanok hatékony visszaküldése.

Pindroch Csaba felesége bordó estélyiben istennőként ragyogott: Linda volt a gála legszebbje

Pindroch Csaba 26 éve rajong Verebes Lindáért, aki most bordó estélyiben vonta magára a tekinteteket.

Harci szolgálatba lépett az első Sz-500-as légvédelmi rendszerrel felszerelt ezred

Mindez újabb nagyon fontos kihívás az amerikai védelmi ipar számára.

A dán külügyminiszter szerint felháborító a grönlandi különmegbízott kinevezése, bekéreti az amerikai nagykövetet

Dánia és Grönland miniszterelnöke közös nyilatkozatban álltak ki a sziget függetlensége mellett.

6 utolsó pillanatos karácsonyi ajándék: ki se kell mozdulnod érte, mégis betalál

Tömegek az utakon, a bevásárlóközpontokban, a boltokban, mi pánikban keressük a tökéletes ajándékot, az idő pedig egyre fogy... ha...

Megérkezett az év legrafináltabb toplistája 2025 filmjeiről

Immár harmadik alkalommal osztjuk ki házi filmes versenyünk díjait, melyeket egy rakás egzotikus és néhány kevésbé körmönfont...

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Az engedélyét is visszavonták.

Jól kezdődik 2026 a kkv-k számára – Számos könnyítést hoz az új év

Számos adózási könnyítést hoz 2026 a kkv-knak: emelkedik az alanyi adómentesség értékhatára az áfában, nő a költséghányad az...

A koleszterinnél is jobban jelezheti a szívbetegség kockázatát ez a fehérje

Az életmód jelentősen befolyásolhatja a máj által termelt C-reaktív protein állapotát.

Kamionos tüntetés: Csak 50 tiltakozó kamiont enged be Budapestre a rendőrség

A résztvevőknek több feltételnek is meg kell felelniük. A határozat szerint különféle engedélyekkel is rendelkezniük kell ahhoz, hogy...

A Csillag születik az a műsor, ahol 12 versenyző mérkőzik meg különféle műfajokból, és végül nyer az énekes – megnéztük a finálét

Érthetetlen, miért jutott idáig a gumicsirkeművész, Puskás-Dallos Péter és Istenes Bence ismét nagyszerű volt, és megfontolnám az...

0

Sport

Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos

A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.

Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát

A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.

Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig

Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.

"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének

A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.

A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc

Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.

Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot

A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.

NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó

A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.

Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk

A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.

Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter

Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.

Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen

Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.

Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők

Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett

Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét

Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.

Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza

Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.

Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol

Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.

Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír

Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.

Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben

Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?

Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok

Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.

Jövőre jön az új Kresz: így változik az indexelés szabálya

Új szabályokkal jön 2026-ban az új Kresz, a sebességhatárt, a követési távolságot és az indexelést is érinti a változás.

Dúró Dóra felháborodott: „Pezsgők, kaviár, kurv*k – így kíván boldog karácsonyt 14 éves gyerekeknek a Fidesz celebje”

„»Pezsgők, kaviár, kurv*k / Nem elég egy nő, mindegyiket szúrnám«” – nincs épeszű szülő ebben az országban, aki ilyen tanácsot adna a tizenéves fiának. Ez mégis elhangzott gyerekek előtt az Orbán Viktor á

Öreg tacskó kerül a menhelyre: amit a mikrochipje elárul, milliók szívét töri össze - Fotók

Amikor a pici tacskót bevitték a menhelyre, azonnal látszott rajta, hogy beteg és hosszú ideje kóborol. Ám hamar kiderült valami sokkal megrázóbb is.

0