Új diákpolgármestere és alpolgármestere lett Szombathelynek
Akárcsak a magyar politikai makroszinten, úgy Szombathelyen a diákok körében is tartanak választások, hogy ki legyen a város diákpolgármestere és alpolgármestere. Erős kampányra itt is szükség van különben nem lehet hatalomra jutni. Most meg van az új diákpolgármester és alpolgármester.
A városháza nagytermében választották meg az új diákpolgármestert és -alpolgármestert. Jövő héten iktatják be őket.
Dr. Puskás Tivadar polgármester üdvözölte elsőként a leköszönő és a jelölt diákpolgármestert, valamint alpolgármesterét. – Önök a jövő; ha önökre nézek, Szombathelynek szép jövője van. A városban 25. alkalommal választanak diákpolgármestert. Az új kiválasztott március 15-én veheti át a megbízólevelet és a város kulcsát – tette hozzá a polgármester.
Az egyetlen jelentkező, Unger Patrik, az SZMSZC Savaria Szakgimnázium és Kollégium tanulója már négy éve aktív tagja a közéletnek. Fontosnak tartja a jó kommunikációt. A megbeszéléseket a városházán tartják, hogy mindenki érezze a fiatalság súlyát. – Mozgassuk meg Savaria kőfalait! – mondta Patrik, aki kiemelte, érdekük, hogy érezzék: jó fiatalnak lenni.
Az alpolgármesteri székért ketten is küzdöttek, elsőként Grünwald Júlia vázolta fel elképzeléseit diáktársai számára. Egy jobb Szombathelyet képzel el, ahol általános és középiskolások bevonásával dolgozna. Fontosnak tartja a közösségi életet és az állandó kapcsolattartást.
Másodikként Szabó Milán, szintén a Savaria szakgimnázium tanulója és az Országos Diáktanács Vas megyei képviselője lépett elő, ám nem a pulpituson, inkább a katedra előtt tartotta meg beszédét. Csapatépítő táborokat, művészeti pályázatokat is tervez, valamint fontosnak tartja a diákönkormányzatokon belül a médiacsoport fejlesztését és a közösségi média megfelelő kihasználását.
A 86 regisztrált elektor is felszólalhatott, kérdéseket intézhetett a jelöltekhez, még a szavazás lebonyolítása előtt. Úgy tűnik, a legnehezebb feladat mindenekelőtt a diáksereg bizalmának elnyerése lesz. Évről évre túl nagy elvárásokat fektetnek a diákok az újonnan választott vezetőikbe, és sajnos követeléseik között olyan pontokat is felvázolnak, amelyek nem tartoznak a diákvezetők jogkörébe.
Szeretik a fiatalok a látványos közösségi eseményeket, viszont úgy gondolják, hogy sokkal fontosabb lenne, ha nem a pozíciók és címek harca lenne egy-egy ilyen választás, hanem nagyobb hangsúlyt fektetnének a problémamegoldásra. A diákönkormányzatokat vezető tanárokat is szeretnék bevonni a komolyabb munkába, hiszen ők felnőttként objektívebben látják mindazt, amiért ők a puszta elszántságukkal küzdenek.
A szavazás szabályszerűségét Borsos László, az Új Nemzedék Központ ifjúságszakmai koordinátora felügyelte, majd az eredményeket is ő hirdette ki: az új diákpolgármester – egyetlen indulóként – Unger Patrik lett, alpolgármesterként pedig Szabó Milán állhatott mellé.
A fiatalok elsőként szeretnének összeülni azokkal a diákokkal, akik most is új problémákat vetettek fel, és szeretnék, ha ők lehetnének az elsők, akik meg is oldják.
Lead fotó forrása: Nagy Jácint/Vas Népe
Forrás: vaol.hu/SZNL
hírek innen, onnan
„Nincsenek talált pénzek” – ezt üzeni a sztárközgazdász a költségvetési adatok kapcsán
A Tisza-kormány működésének első három hónapjában összesen 991 milliárd forinttal csökkentette a költségvetési hiányt, ez áll a...
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
A tartós alváshiány nemcsak fáradttá tesz, hanem hosszú távon kifejezetten roncsolja a szervezetünket. Következményei hosszú sorában az...
Mutatjuk a Z generáció új randitrendjét, ami meglepően régimódi
A Z generáció már nem feltétlenül társkereső appokon keresi a szerelmet.
JD Vance kérésére Ukrajna leállította az orosz kikötőt használó olajszállítók elleni támadásokat
Washington amiatt aggódott, hogy a kazah olajat szállító tartályhajók elleni ukrán csapások destabilizálják az olajpiacot, és...
A vérteknős már 5 fürdőzőt harapott a horvátországi tengerben
A vérteknős ötször támadott és harapott meg gyanútlan fürdőzőt a horvát tengerben.
Tisza-kormány: minden szem Paksra figyel – fontos döntésre készül a kabinet
Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába: Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve...
Első házassági évfordulót ünnepelt Curtis és Judie: "Azon izgultam, hogy odaérj az esküvőnkre..." - fotó
Curtis a neje, Judie tavaly augusztus 11-én tartották szűk körű polgári esküvőjüket az Újpesti Polgármesteri Hivatalban. Koppenhágai...
Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték
Felelős döntést kellett hozniuk.
Óriási botrány: tojással dobálták meg a miniszterelnököt a parlamentben
Videón a botrányos incidens!
10 futballista a 90-es és 2000-es évekből, akinek a nevét a konzolos foci tanította meg nekünk
Valószínűleg mindenkinek van az ismeretségi körében olyan futballdrukker, aki egy videojáték-emlék miatt szurkol évek, évtizedek óta...
Sulyok Tamás elmozdítását is megvizsgálja az Alkotmánybíróság csütörtökön
Többek között a köztársasági elnök távozása miatt kértek utólagos normakontrollt.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés
Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


