Új lendületet kaphat a gazdaság újraindítása az új Széchenyi Kártya Programmal
A megújult Széchenyi Kártya Program magasabb sebességfokozatba kapcsolja a gazdaság talpra állítását azzal, hogy még kedvezményesebb finanszírozáshoz juthatnak a cégek.
A K&H is bővíti portfólióját rövid és hosszú távú Széchenyi GO! hitelekkel.
Az elmúlt időszak kihívások elé állította a kis- és középvállalkozásokat. A gazdaság megerősítése
szempontjából hatalmas jelentőségük van az olyan hitelkonstrukcióknak, amelyek kedvező finanszírozást
biztosítanak a cégeknek. A Magyar Nemzeti Bank kamatemelésével pedig kiemelt jelentőséget nyer az új
Széchenyi Hitel Program GO!, ami a teljes futamidő alatt fix kamattal kiszámítható finanszírozást biztosít a
cégeknek. Ennek megfelelően a K&H is bővíti portfólióját a rövid és hosszú távú Széchenyi GO! hitelekkel.
„A júliusban startolt új Széchenyi Kártya Program mondhatni átveszi a Növekedési Hitelprogram Hajrá!
szerepét, sőt annál még magasabb állami támogatással és kedvezőbb kamattal igényelhető. A Széchenyi
Likviditási Hitel GO! a kkv-k egyéni igényeihez igazított finanszírozással segíti a gazdaság felpörgését, a
Széchenyi Beruházási Hitel GO! konstrukció pedig hosszabb távon járul hozzá a tartós növekedéshez” –
magyarázta Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.
A Széchenyi Likviditási Hitel GO! termék azoknak jelent megoldást, akik kölcsönből szeretnének
forgóeszközöket vásárolni vagy szolgáltatásokat igénybe venni, azaz rövid távú finanszírozási segítségre van
szükségük. A futamidő 2 vagy 3 év, a támogatott kamat pedig mindössze évi fix 0,2 százalék. A Széchenyi
Beruházási Hitel GO! konstrukcióval nagyobb ívű fejlesztéseket valósíthatunk meg, legyen szó új termelő gép
beszerzéséről vagy akár teljes üzem létesítéséről. Az évi fix 0,5 százalékos kamatú kölcsön törlesztésére
legfeljebb 10 év állhat rendelkezésre.
hírek innen, onnan
Megszólal Gábor, akinek az utcán műtötték meg a szívét – „Meg akartam halni, de már százszor megbántam”
Még mindig a kórházban lábadozik az a 30-as éveiben járó férfi, aki egy hónappal ezelőtt mellkason szúrta saját magát a szigetújfalui...
Új módszer hazánkban: először alkalmaztak orron át adott anyatejes kezelést agykárosodott újszülötteknél
2024 decembere és 2025 februárja között tíz, agykárosodást szenvedett újszülöttnél alkalmaztak egy különleges eljárást a Semmelweis...
Második világháborús bombát találtak Budán, kiürítik a környéket
Feltételezett második világháborús robbanótestet találtak építési munkálatok során a budapesti Infopark területén, ami miatt...
Teljesen lefagyott a külföldi a magyar hivatalban, nem hitte el, mit akarnak tudni tőle
Érdekes dolgokról beszélt a külföldi, hogy mi lepte meg őt Magyarországon.
Miért kapar a kutya a lakásban? Ez a 3 leggyakoribb ok
És mikor kell cselekedned a kutya kaparása miatt?
Megszólalt Azahriah volt barátnője: elárulta, mikor és miért szakítottak
Luna Joanna Michelle egy YouTube-videóban beszélt az énekessel való kapcsolatáról. Tisztázta, hogy a szakításuk nem egy konkrét esemény...
Lemondott a MOME teljes kuratóriuma és felügyelőbizottsága
Az elsőként modellt váltó egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma és felügyelőbizottsága bejelentette távozását. A testületek az...
A Magyar Orvosi Kamara főtitkára lehet Hegedűs Zsolt egyik munkatársa
Szakemberekkel veszi magát körül Hegedűs Zsolt, aki az egészségügyi miniszteri poszt várományosa. Most a MOK-ból érkezik hozzá Svéd...
Nem tesz feljelentést a Szőlő utcai ügy áldozata, aki szerint Zsolti bácsi egy politikus
Bangó Sándor szerint nincs elég bizonyítéka ahhoz, hogy biztonsággal végigvigye az ügyet.
Lemondott Baán László - Távozik az NKA-ból az igazgató
Bús Balázs alelnök távozása után Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója is lemondott a Nemzeti Kulturális Alap (NKA)...
A KDNP vezeti majd a parlament magyarságpolitikai bizottságát
Rétvári Bence frakcióvezető úgy összegezte képviselőik várható munkáját, hogy a most induló ciklusban minden javaslatot a...
Pénteken indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten
Különleges egyirányú és pótkocsis villamosokkal közlekedik majd az N18-as nosztalgiajárat a Csóka utca és a Szent János kórház...
Sport
Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető
Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt
Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának
Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.
Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét
Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.
Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt
A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.
Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában
Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.
NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ
Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
Váratlan fordulat: Szoboszlai Dominik elhagyta Angliát
Mutatjuk, miért!
Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen
Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.
NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír
Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.
Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét
Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.
Bulvár
Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről
Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.
„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?
Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.
„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt
Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha
Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik
Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.
Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől
Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb
Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra
Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.
Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő
A képviselők juttatásait állítólag visszaveszi majd Magyar Péter és a Tisza-kormány, ám ennek ellenére szép összeget vihetnek haza havonta.
Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt
Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.
Papp Máté Bence így kommentálta a tényt, hogy nem a Fidesz nyert
Mindenki Tóth Gabit figyelte, de a választás napján Papp Máté Bence valami sokkal fontosabbat tett, amit eddig kevesen vettek észre.
Opus-zuhanás: megszólalt az egyik leggazdagabb magyar, szerinte a jelenség nem gazdasági alapú
„Az életem nyitott könyv” – mondta az Opus elnöke, miután arról beszélt: nem szokta se megerősíteni, se cáfolni gazdaglistás becslésünket. Mi történt? Hosszú interjút adott a Telexnek Vida József, az Opus Gl
Milliós büntetést kaphatsz, ha nem tartod be ezt a tilalmat: csütörtöktől ezekben a vármegyékben lép életbe
Szigorú büntetést kaphat, aki nem vigyáz.
Ismeretlen eredetű, titokzatos arany-gömböt találtak a tengerfenéken - most kiderült, miből is áll valójában
A furcsa anyag rejtélyét megfejtették, de az eredmény is szokatlan.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


