Ezt olvasta már?


Változik a vonatok és a Volán-járatok közlekedési rendje

Változik a vonatok és a Volán-járatok közlekedési rendje az ünnepi időszakban.

A MÁV december 23-án a pénteki, 24-én a szombati, 25-től 28-ig az ünnepnapi, 29-én a vasárnapi rend szerint közlekedteti a vonatokat. A jövő év elején is lesznek változások: január 1-jén az ünnepnapi menetrend érvényes, január 2-án, csütörtökön viszont már a munkanapokon megszokott időpontokban indulnak a járatok.

Az előzetes becslések szerint december 23-án is várhatóan több mint 100 ezren utaznak majd. A tömeges visszautazás miatt január 1-jén délután és január 2-án reggel, az iskola szünet vége miatt pedig 5-én várható majd napi 100 ezret meghaladó utasforgalom. A vasúttársaság ezért a személy-, sebes- és gyorsvonatokon kívül - a helyfoglalások figyelembevételével plusz kocsival kiegészített - InterCityket is indít.

A Volánbusz-járatok 22-én a munkaszüneti menetrend szerint közlekednek, a hét első munkanapját megelőző napra meghirdetett járatok azonban nem járnak. 23-án a tanítási szüneti menetrend szerint, 24-én a szokottnál ritkábban, korlátozásokkal, 25-26-án a munkaszüneti menetrend szerint, szintén korlátozásokkal közlekednek a buszok. 27-én és 28-án a szabadnapi, 29-én a munkaszüneti, 30-án és 31-én a tanítási szüneti, január 1-jén a munkaszüneti, 2-án és 3-án pedig szintén a tanítási szüneti menetrend lesz érvényben.

Szilveszter éjszaka és Újév hajnalban egyes járatok nem, vagy korlátozásokkal közlekednek.

Bővebb tájékoztatás a www.mavcsoport.hu és a www.volanbusz.hu/hu/hirek/hirek/hir/34708 honlapon található.

 







0
0

hírek innen, onnan

Steven Spielberg új sci-fije a mozik után meghódította az online felületeket

Gyengébb mozipénztári teljesítménye után az amerikai nézettségi listák élére tört Steven Spielberg legújabb sci-fi filmje.

Átveszi az állam a tízmilliárdokkal kitömött Krausz-féle alapítvány vagyonát

Persze a finanszírozást is az államnak kell biztosítania.

Éledezik a kötvénypiac: megrohamozhatják a lakossági befektetők a távoli ország állampapírjait

Évek óta nem látott hozamokat kínálnak a japán állampapírok, a helyi alapkezelők pedig egymás után indítanak olyan befektetési...

Drámai közlést tett a rendőrség, ez nagyon súlyos

Mindenkit megrázott, ami történt.

Kitört a pánik a horvát tengerparton! Menekülnek a turisták

A horvát tengerpart idilli nyári hangulatát idén egy váratlan vendég árnyékolja be: egy álcserepesteknős (Caretta caretta), amely az...

Átveszi az állam Krausz Ferenc kutatóközpontját

A Nobel-díjas fizikus által vezetett Élvonal Alapítvány közfeladatait és a szintén hozzá köthető Molekuláris Ujjlenyomat Kutató...

Egészség, vagy kockázat? Fontos figyelmeztetést adott ki a hatóság a gombakávékról

Bár a gombakávék ígéretes egészségügyi hatásokkal kecsegtetnek, a fogyasztóvédelmi hatóság szigorú figyelmeztetést adott ki a...

Orosz harci drónokat semmisített meg Románia

Katonai búvárok robbantották fel.

Vizsgálják a Pécsi Tudományegyetem filozófiai doktori iskolájának működését

A Pécsi Tudományegyetem vizsgálatot folytat a szekszárdi Filozófia Doktori Iskola akkreditációja és egyes doktori eljárások miatt,...

A napfogyatkozás után egy másik látványos jelenséget is megfigyelhetünk este

Augusztus 12-én nem csak a napfogyatkozás miatt lesz érdemes az égre tekinteni.

Európában sorra tűnik el a vezetékes telefon, kiderült, mi lesz vele Magyarországon

Egyre több európai ország búcsúzik el a hagyományos, rézhálózaton működő telefonálástól. Magyarországon egyelőre nem tervezik a...

Súlyos problémákat talált a magyarországi gyógypedagógiai intézményekben az alapvető jogok biztosa

Sok helyen nagy gond a szakemberhiány, a szükséges fejlesztő foglalkozások megtartása, több épület teljes körű felújítására is...

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni

Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0