Veszélyes ellenfél jön - Pénteken 17 órakor Haladás Viktória–Szekszárd összecsapás
A női labdarúgó NB I. utolsó előtti, 21. fordulójában a Haladás Viktória pénteken 17 órakor a Haladás Sportkomplexumban a Szekszárdi WFC-t fogadja.
hirdetés
Az utolsó hazai meccsükre készülő szombathelyiek legutóbbi két meccsükön egy pontot szereztek – pedig papíron előzetesen inkább hat nézett ki. A sereghajtó Újpest otthonában 2-1-re kikaptak a vasiak, majd odahaza 1-1-re végeztek az 5. Diósgyőrrel. Utóbbi mérkőzésen nem sok szó érhette játékukat és csak az utolsó percekben egyenlítettek a borsodiak. Most ismét a zöld-fehérek a meccs esélyesei: a Szekszárd ugyanis 11 ponttal az utolsó előtti, kiesőhelyen a tabellán. Más kérdés, hogy nagy hajrába kezdett a tolnao együttes: előbb 4-4-re végzett Szegeden, majd odahaza 7-0-ra verte az Újpestet. A tolnaiak lemaradása így már csak két pont az előttük álló Kelentől – mindkét hátralévő mérkőzés tehát élet-halál meccs számukra. A versenykiírás szerint az utolsó kettő kiesik, az előtte lévő két csapat osztályozót vív. A fiatalokra épülő Szekszárd ősszel 1-0-ra megverte a Haladás Viktóriát: az volt a sárga-feketék első győzelme a bajnokságban.
– Az NB I.-be nyáron feljutott csapatok – mint a szekszárdiak is – beleerősödtek a bajnokságba – mondta Markó Edina, a Haladás Viktória vezetőedzője. – Az FTC és az ETO kivételével a többi együttes – akár otthon, akár idegenben – szoros meccseket játszik. Mai ellenfelünk fiatal és jó csapat, extra motiváció számukra, hogy megőrizzék első osztályú tagságukat. Egy magabiztos Újpest elleni győzelem és egy értékes szegedi pontszerzés után érkeznek hozzánk. Nekünk elsősorban a helyzetkihasználáson kell javítanunk, az utolsó két bajnokin sok lehetőséget puskáztunk el. Nem csak a szekszárdiak számára, nekünk is van tétje a találkozónak: célunk a hatodik hely megszerzése és persze az önbecsülésünkért is játszunk. Fontos, hogy védekezésben a meccs végéig maximálisan koncentráljunk, ne járunk úgy, mint legutóbb a Diósgyőr ellen.
További program. Szombat, 15.00: MTK–ETO. 16.00: DVTK–Puskás Akadémia, Újpest–Mol Fehérvár. 17.00: Szeged–Kelen. Vasárnap, 17.30: Astra–FTC.
vaol.hu
hírek innen, onnan
Az amerikai vezetés szerint az ukránok felkészültek
Az amerikai katonaság legmagasabb rangú tábornoka, Mark Milley arról beszélt az AP-nek, hogy az ukrán katonák készen állnak az...
Minden állat meghalhatott Nova Kahovka állatkertjében
A dél-ukrajnai Nova Kahovka állatkertje is víz alá került a kahovkai vízerőmű gátszakadása miatti bekövetkezett kiterjedt áradás...
Lecsapott a villám Pécsen, kigyulladt egy ház
Villámcsapás következtében kigyulladt egy lakóház Pécsen, a Napkelet utcában.
Várandósan nyaralni? Az utazásnál ezekre mindenképpen figyelni kell.
Végre itt a nyár, közelednek azok az időpontok, amikor a legtöbben indulnak nyaralni. De mi a helyzet akkor, ha történetesen a nő gyermek...
Sokkot kaptak a gyászolók: üresen érkezett a koporsó az apa temetésére
A temetkezési vállalkozó hatalmasat hibázott.
A korai hozzáférés 4 napja alatt 93 millió órát pakoltak a Diablo IV-be a játékosok
Nem kis számok ezek, és a Blizzard még nem is árulta el, mennyit adtak el minden idők leggyorsabban fogyó címéből.
Jákob Zoltán Ferrarijába pattant egy szerelmes turista
Jákob Zoltán rendre örömmel áll az emberek rendelkezésére, akik fotókat szeretnének készíteni a Ferrarijáról, akár belülről.
Gyászol a művészvilág, meghalt a világhírű énekesnő
A világtörténelem egyik leghíresebb slágerének előadója volt
Hetekkel korábban elfoglalta vezérigazgatói székét a Twitter élén Linda Yaccarino
A korábbi információk szerint a szakember júliustól kezdte volna meg a munkát.
Anyja és a nagymamája is ebből élt: megmutatta a sztriptíztáncos, mennyit keresett egy hét alatt
Amandáéknál mondhatni családi hagyomány a vetkőzés.
1800 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak egy autóban az M1-esen - videó
A mintegy négymillió forint értékű dohányterméket lefoglalták.
Magyarországon is érzékelték a romániai földrengést
A Richter-skála szerint 5,3-as erősségű földrengés pattant ki a magyar határnál.
Sport
„Biztos voltam benne, hogy nem fog visszatérni” – mondta a hegymászó, aki utoljára látta Suhajda Szilárdot
Szerinte rendkívül rosszak voltak a körülmények a mászáshoz.
Óriási botrány a szezon végén, teljesen szétesik a világ egyik legsikeresebb focicsapata
A klublegendát kirúgták, tucatnyi játékos eligazol a klubtól, amelynek nincs jövőképe.
Világbajnok sztárjátékos érkezhet a Fradiba, közel a megszerzése
Bajnokok Ligáját is nyert már a pályafutása során.
III. Kerület: távozott Aczél Zoltán
A III. Kerületi TVE közös megegyezéssel szerződést bontott Aczél Zoltán vezetőedzővel – jelezte a klub Facebook-oldala. „Klubunk közös megegyezéssel […] A III. Kerület: távozott Aczél Zoltán bejegyzés el
Átigazolások, BL, Lisztes Krisztián, Nurmagomedov: Sztanyiszlav Csercseszov a Fradi kulisszatitkairól is beszé...
Az orosz edző szerint a sok sérülés okozta a roszabb tavaszi szereplést, ezen változtatni kell a jövőben.
Világhírű magyar résztvevője lesz a Bajnokok Ligája döntőjének
Korunk legismertebb magyar művésze.
Meccs közben szúrták le a sztársportolót, a bíró sokkot kapott
A botrányos eset után a rendőrség letartóztatta a pályára rohanó szurkolót.
Világbajnoki bronzérmes a magyar válogatott
A harmadik helyért Mexikót vertük 2–1-re.
Az argentin sztár 14 éves kisfia egy mondattal porig alázta a PSG-t
Sergio Agüero fia nem kímélte a Paris Saint-Germaint a közösségi médiában.
Haaland a világ legértékesebb futballistája, Mbappé alig fér be a top 10-be
A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legutóbbi jelentése szerint a Manchester City csatára, Erling Haaland a világ legértékesebb futballistája.
Luxusotthona és az iskola buktatta le C. Ronaldót, a sztárfocista elhagyja Szaúd-Arábiát
A kastélyban színarany csapok, olasz márványborítás, egy Louis Vuitton falfestmény is található, amit kizárólag számukra terveztek.
Sírva vonult vissza minden idők legbotrányosabb bohócbírója
Senkinek nem fog hiányozni. A katari vb-ről is hazazavarták.
Bulvár
Orbán születésnapi miséjéről kijövet rántott kést egy idős nő – videó
Eljárást indított a rendőrség annak az idős nőnek az ügyében, aki a múlt héten, az Orbán Viktor miniszterelnök 60. születésnapján tartott budapesti hálaadó misét követően, a templomból kilépve az ott demonst
Nagy megszorítás jön a családi pótléknál és a családi adókedvezménynél
Több tízezer forinttal is csökkenheti a családi kasszát az új rendelkezés.
Igaz történet: kirabolták a házunkat. Hatalmas tanulságot vontam le magamnak
Borzasztó érzés, amikor hazatérve a lakás bejárati ajtaját nyitva találod, az értékeid pedig eltűntek. Minden ember abban bízik, hogy ezt a helyzetet sosem kell átélnie, de sajnos ezt nem mindenki mondhatja el magár
Gálvölgyi János üzent Győrfi Pálnak
Gálvölgyi János elmondta, hogy utoljára szeretne erről beszélni, szeretné lezárni ezt a történetet.
Titkos ajtót talált a nő a dédnagymamája házában: teljesen ledöbbent, amikor kinyitotta
A szobában húsz éven keresztül egy lélek sem járt.
Havi 765 ezer forintot fizet a Magyar Posta, ha valaki vállalja, hogy helyettesíti
A kistelepüléseken működő önkormányzatok és vállalkozások vehetik át a Magyar Posta alapvető szolgáltatásait, miután az önálló postahivatalokra egyre kisebb az igény.
Örömlányokkal hancúrozhatott a családos hazai zenész, óriási botrány van kirobbanóban
Felvételek keringenek az interneten arról, hogy örömlányok társaságában töltötte az éjszakát egy hazai zenész, akinek ráadásul felesége van.
Nagy változások a Magyar Postánál
Levél, csomag, sárgacsekk? Mutatjuk a részleteket!
Elárasztott stadion, városháza előtt úszkáló hattyúk – fotók, videók a Nova Kahovka-i katasztrófáról
Elöntött egy stadiont a Nova Harkovka-i gátrobbantás következtében kiömlő víz – derül ki a Kiyv Post beszámolójából.
Időjárás: Mutatjuk, hol lehet felhőszakadás
A nappali csúcsértékek általában 20-25 fok körül alakulnak.
Lemészárolta a tüntetőket a Kínai Kommunista Párt
A Tienanmen téri demonstrálók demokráciát, sajtószabadságot és politikai reformokat követeltek.
Volodimir Zelenszkij drámai képsorokat posztolt a felrobbantott gátról
Több tucat települést is elönthet az árvíz néhány órán belül.
blogmorzsák
Nagy grillsajt teszt
Vakteszten a grill szezon kedvencei: 10 grillsajt 4.400 - 8.700 Ft/kg ársávban.
Minden idők egyik legkiválóbb gyorsjelentése
A mesterséges intelligencia térnyerése gyorsabban fog lezajlani, mint azt sokan jelenleg gondolják.
„Megkerestem nektek a legjobb 5000 forintos kütyüket“
„Meg fogsz lepődni miket találtam!“
Ezt tedd, ha meleged van a kocsiban - zseni hővédő megoldás érkezett
Piszkosul jó trükk, hogy ne legyen 70 fok az autódban nyáron.
9 millió, bizony, dalolva ment...
Ezúttal egy fogászati biztosító vált zsarolóvírus áldozattá


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre