Ezt olvasta már?


A WHO új jelentésben marasztalja el a pszichiátriai kényszerkezeléseket

Maga az Egészségügyi Világszervezet emelt szót a napokban az emberi jogokat sárba tipró kényszerkezelések ellen, amelyek teljes egészében átszövik a mentális egészségügy rendszerét a világ országaiban, és ez alól Magyarország sem kivétel.

A WHO által kiadott júniusi jelentés a megoldásokra is rámutat – úgy tűnik, végre helyre kerülhetnek az emberi jogok a pszichiátria útvesztőiben.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentésében erős bírálatokkal illeti a pszichiátriai kényszerkezeléseket, amelyek a jelentés szerint "mindenütt elterjedtek, és egyre gyakrabban alkalmazzák őket a világ országaiban, dacáraannak, hogy semmi sem bizonyítja azok előnyös kimenetelét, ellenben jelentős bizonyíték van arra, hogy fizikai és pszichológiai károkhoz, sőt halálhoz vezetnek". Ugyanakkor a kiadványban a WHO iránymutatással is szolgál a Föld nemzetei számára, azzal a céllal, hogy a jövőben a mindenkit megillető emberi jogokat szem előtt tartva alakítsák ki a mentális egészségügyi szolgáltatásokat.

14 pontban gyűjtötték össze azokat a kulcsfontosságú intézkedéseket, amelyeket az országoknak a WHO szerint be kellene vezetniük a mentális egészségügy hatékony reformjához. A felsorolt pontokban nyomatékosítják, hogy mind a pszichiátriai betegfelvételekre, mind pedig a kezelésekre (tudatmódosító szerek adagolása, elektrosokk) tájékozott beleegyezés után kerüljön sor – felülírva azt az eljárásmódot, hogy a veszélyesnek ítélt betegeket akaratuk ellenére zárják be és kényszerkezeljék, amely teljes egészében szembemegy korunk emberi jogi törekvéseivel. A WHO emellett törvényi szabályozást szorgalmaz a kényszerkezelések ellen, illetve a kényszerintézkedések helyett alternatívaként szolgáló megoldások biztosítására.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nemzetközi szervezete örömmel fogadta a WHO kiadványát – a Magyarországon is jelen lévő jogvédő szervezet évtizedek óta küzd a pszichiátriákon történő jogsértések, megaláztatások és károsodások ellen.

Természetesen nem kérdés az, hogy egy zavart elmeállapotú személyt, aki tényleges veszélyt jelenthet a környezetére, el kell különíteni, amíg az állapot fennáll. Mindezt azonban gyógyító tevékenységként feltüntetni, és teljesen szubjektív módon alkalmazni bárkire, akinek viselkedése vagy gondolkodásmódja eltér az átlagtól, embertelen és jogsértő az elmeegészségügy részéről – megszámlálhatatlanul sokan estek már áldozatául ezeknek az önkényes eljárásoknak.

A jogvédők remélik, hogy a WHO üzenete elég erőteljes hatással lesz a törvényhozókra ahhoz, hogy érdemi változásokat vezessenek be a pszichiátria idejétmúlt és jogsértő gyakorlataiban.

 

Itt érhető el a WHO kiadványa:

https://www.who.int/publications/i/item/9789240025707







0
0

hírek innen, onnan

Ilyen még soha nem történt: három ország is lezárta légterét, vissza kellett fordulnia az elnöki különgépnek

Laj Csing-tö tajvani elnök lemondta e heti szváziföldi útját, állítólag azért, mert Kína nyomására három afrikai ország váratlanul...

Hatalmas örömhírt jelentett be Bangó Margit családja

Nagyobb áldás nem is érhette volna a családot.

Miért ráz meg folyton minden? Az orvos válaszol

Igen furcsa tünet miatt fordult a nő az orvosokhoz.

A román miniszterelnök kisebbségi kormányzásra készül

A Bukarestben kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormányzásra készül és nem fog újabb koalíciót kötni a...

725 milliárdos sikersztori: 35 éves a Magyar Suzuki

Az esztergomi gyárban 7 Suzuki modellt gyártottak, amikből több mint 4 millió készült.

A tehetetlenség nem a hatalom, hanem a hatalmad felismerésének a hiánya

Volt már olyan, hogy egy értekezletről úgy jöttél ki, hogy ezen a meetingen is felesleges volt részt venned, mert úgysem számított a...

Rózsaszín babaváróval üzent Szandi Amerikából: Hazelnek hívják majd az első unokáját

Az énekesnő családja nagy örömmel készül az első unoka érkezésére, akit lánya, Bogdán Blanka az Egyesült Államokban hoz világra....

Melyik internet vitte a prímet? A válasz meglepő lehet

A mobilinternet továbbra is kiegészítő szerepet tölt be a magyar háztartások életében, és nem váltotta fel a vezetékes...

Gyorsan kell igényelned ezt az ingyen pénzt, mert hamarosan kifut, beindult a visszaszámlálás

A program kezd lejárni, így már nem érhető el egységesen az ország minden területén.

Lemaradt ükunokája születéséről a Kossuth-díjas énekesnő

Miközben a legendás művész súlyos betegséggel küzd és folyamatos kezelésekre szorul, megszületett az ükunokája – egy esemény,...

Botrány a Muzsika TV-nél: A jogdíjak felét vissza kellett osztani a volt műsorvezető szerint

Maroshegyi Alfréd, a Frédy Show házigazdája szerint a csatornánál a képernyőn maradásért a jogdíjak akár 50 százalékát is vissza...

Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter azt ígéri, hogy meglepő nevek is helyet kapnak csapatában

Egy keddi videóban jelezte, hogy közel a személyi bejelentések ideje. Hegedűs azt is elmondta, hogy a felhatalmazást a minisztérium...

0

Sport

Az MLSZ beverte a szöget a Fradi „koporsójába"

A szövetség válaszolt a vádra, miszerint szabálytalan góllal nyerték a rangadót a győriek.

Döntöttek a Real Madridnál: Két játékos van, aki érinthetetlen

Nagyon pörögnek a pletykák, a hírek azt követően, hogy a Real Madrid szezonjának érdemi része nagy valószínűséggel véget ért.

NB I: Megvan az MLSZ hivatalos válasza az ETO-Fradi vitatott góljára

Robbie Keane is vitatta, most reagált az MLSZ az ETO-Fradi nagy port kavart góljára.

Nyakát törte egy futballmérkőzés közben Jürgen Klinsmann fia

Az olasz másodosztályban szereplő kapust azonnal kórházba szállították.

Nem az MLSZ magyarajánlása okozhatja a Fradi vesztét

Robbie Keane szerint megoldhatatlan probléma volt a szabályozás betartása, de pont a Győr példája mutatja meg, mennyire nem.

Itt a fordulat: felülírták az MBH Bank csapatának kizárását.

A konstruktív együttműködés eredményeképp mégis indulhat az együttes.

Az első esélyt csúnyán elszúrta a Vasas, még harcolnia kell a feljutásért

Angyalföldön három éve várják a feljutást, de az ünneplésre még legalább egy hetet várniuk kell.

Sallai úgy kicsinálta a Bayern-játékost, hogy nem is kell már a Galatának

A szakmai stáb számára a magyar labdarúgó az ideális jobbhátvéd, ezért török lapértesülések szerint nem is tartják meg a Bayern Münchentől kölcsönvett játékost.

Küszöbön az átigazolási bomba: nyáron érkezhet a csúcsigazolás

A 2000-es évek kirakatcsapat egy nagyon fontos posztot oldhat meg szupersztár játékossal.

Trump utódjaként ünneplik, nyeregben volt, aztán váratlanul a falnak ütközött

Sokáig nem így nézett ki, de végül hétfőn érvényesült a papírforma.

0
0

Bulvár

Elindult a fideszes celebek rémálma, kijött a bojkott-lista

Ezek a celebek vannak bajban Magyarországon.

Soha nem látott mélységekbe süllyedt a Heti hetes, Majka Deák Dánielnek tett ajánlatot

Majka szívesen együttműködne Deák Dániellel, a kommentelők kegyetlen ítéletet mondtak.

Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben

Hétfőn hivatalosan is bejelentették, hogy dr. Hegedűs Zsolt lesz az újonnan megalakuló kormány egészségügyi minisztere. Mutatjuk, mit gondol a Magyar Orvosi Kamara a leendő egészségügyi miniszter alkalmasságáról

Gáspár Evelinnek távoznia kell a külügyből, de nincs hová

Gáspár Evelin épphogy a Külügyminisztérium arca lett, már véget is ért a karrierje. Pedig az idősebbik Gáspár lány példája adott erőt a kisebbségben élőknek, hogy  tanulással Salgótarjánból is fel lehet zá

Kiürültek a boltok. Óriási mennyiséget vásároltunk belőle a hétvégén.

Itt a tavasz és vele a kerti munkák időszaka is. Hiába kellenek ugyanazok az eszközök, a legtöbben az utolsó pillanatokra hagyják ezek beszerzését, így van, amit rögtön el is kapkodtak a hétvégén!

Hihetetlen dolgot tettek Magyar Péterrel Japánban, erre senki sem gondolt volna, mégis megtörtént

Senki nem számított arra, amit Japánban tettek Magyarország leendőbeli miniszterelnökével, a Tisza párt elnökével.

A belgyógyászok egyetértenek: ennyi séta kell 55 felett a vérnyomás csökkentéséhez

A rendszeres, mérsékelt intenzitású mozgás az egyik legegyszerűbb és legbiztonságosabb módja a vérnyomás, így a szív- és érrendszeri kockázatok csökkentésének.

Magyar Péter: még idén érkezik a nyugdíjemelés és megduplázzák a családi pótlékot

A leendő miniszterelnök szerint már augusztustól fizetnék az Iskolakezdési támogatást is.

Az MLSZ beverte a szöget a Fradi „koporsójába"

A szövetség válaszolt a vádra, miszerint szabálytalan góllal nyerték a rangadót a győriek.

Kiszivárgott, Magyar Péter mit mondott zárt ajtók mögött a Tisza képviselőinek

A leendő miniszterelnök elődje lehet az egészségügyi tárca egyik államtitkára.

Nem hitte el a nőgyógyász, mit használt a beteg síkosítóként: elképesztő esetek nődokiktól

Az orvosok egészen más szemmel látják az emberi testet, mint bárki más, de talán még közülük is kiemelkednek a nőgyógyászok.

Elhessegették Magyar Péter sajtótájékoztatójáról a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet

Helyhiányra és a nagy érdeklődésre hivatkozva elutasította a Hír TV stábjának regisztrációját a Tisza sajtóosztálya a párt kihelyezett frakcióülését követő sajtótájékoztatóra. Hasonlóan járt a Magyar Nem

0