Hogy jobban nevelhessük gyermekünket, bemutatunk 7 nevelési hibát
A gyermeknevelésben elkövetett hibáknak mindig van következménye. Ezért nem árt, ha átgondoljuk, hogyan javíthatnánk módszereinken, hogy sikeresebb, öntudatosabb és boldogabb generációt neveljünk.
Minden szülő a legjobbat szeretné gyermekének. Nem mindig tudatosítjuk azonban, hogy nem jó mindenáron a „legjobb“ szülőnek lenni, olyannak, aki gyermekének mindent megvásárol, amit az akar, vagy megoldja helyette a problémáit és akárhányszor leesik, mindig felveszi. Az ilyen módszerrel számos fontos leckétől fosztjuk meg gyermekünket, mellyel még gyerekkorában kellene megbirkóznia, amikor a következmények még nem fájnak annyira, mint felnőttkorban. Annak érdekében, hogy gyermekeink kompetens, felelősségteljes és érett személyiséggé váljanak, olykor hagynunk kell, hogy elessenek és újból felálljanak, de azt is, hogy nehezebbnek tűnő helyzeteket oldjanak meg önállóan. Milyen hibákat követünk el leggyakrabban és hogyan kerülhetjük el ezek
1. Nem engedjük, hogy a gyerek kockáztasson és hibákat kövessen el
Sokan más véleményen vannak, azt állítva, hogy csak védeni akarják a gyereküket. Igen, erre szükség van, viszont tudnunk kell, hogy mikor hagyjuk a gyereket elesni és csalódni, hogy ne féljen ettől és megtanulja, hogy ez is ugyanúgy az élethez tartozik, mint a siker és az öröm. Képletesen szólva, gyermekünknek annyiszor kellene megütnie magát, amíg meg nem tanulja, hogy horzsolásokkal és ütésekkel is tud élni. Ez kell ahhoz, hogy ne féljen újra kimenni a játszótérre még akkor sem, ha eleshet. Ugyanis az élet is így működik.
2. A segítség részünkről nagyon korán érkezik
Azt mondják, hogy manapság a szülők helikopterként röpködnek gyermekeik körül és szinte állandóan lesik őket. Amint észrevesznek egy pici gondot, leereszkednek hozzájuk, megoldják azt és ezután ismét figyelőállásba helyezkednek. A gyerekek így megszokják azt, hogy minden probléma egyszerűen, magától megoldódik, anélkül, hogy ők ezért felelősséggel tartoznának. Ezért hagyjuk gyermekeinket, hogy saját problémáikat igyekezzenek saját maguk megoldani. Olykor nehéz távol tartani magunkat, főleg, ha azt látjuk, nehezebben megy nekik a megoldás. De bízzunk bennük és abban, hogy a segítségünk nélkül is boldogulnak.
3. Alaptalanul jutalmazunk
Valamikor népszerűek voltak a „részvételért adott érmek és díjak“, de bebizonyosodott, hogy a gyerekekre nem voltak jó hatással. Amennyiben a szülők a gyerek átlagon aluli eredményeit is kiemelik és eltekintenek rossz viselkedésétől, a gyerek nem lesz képes elviselni a veszteség érzését. Az is lehet, hogy hazudni kezd eredményeit illetően vagy csalni csupán azért, mert nem képes felvállalni saját sikertelenségét.
4. Megengedjük azt, amit nem kellene
A gyerekeknek nem kell mindig megkapniuk azt, amit szeretnének. Első csalódásuk hamarosan elmúlik, de az elkényeztetettség és az érzés, hogy erőfeszítések nélkül mindig megkapják azt, amire vágynak, már nem. Tanuljunk meg olykor nemet mondani, még akkor is, ha gyermekünknek legszívesebben a kék eget is lehoznánk. Ne tanítsuk őket arra, hogy a jó jegyekért anyagi jutalmat kapnak. Önmagában a jó jegy kell, hogy jelentse számukra a jutalmat és a sikert. Ha mindenért ajándékot kapnak, nem lesz belső motivációjuk, a siker és az öröm feltétel nélküli érzését pedig egyáltalán nem ismerik meg.
5. Szégyelljük saját múltbéli hibáinkat
Sok szülő régi önmagát állítja példaként gyereke elé: „Bezzeg én a te korodban...“ Tanuljunk meg beszélni saját hibáinkról is, melyeket az ő korukban követtünk el, mondjuk el, mit éreztünk és mit tanultunk belőle. Ezekből a dolgokból a gyerekek megtanulnak párhuzamot vonni és a mi tapasztalatunk segíthet nekik abban, hogy saját maguk ilyen hibát ne kövessenek el. Értékelni fogják az őszinteségünket és sebezhetőségünket.
6. Az intelligencia nem egyenlő az érettséggel
Ha egy gyermek intelligens, ez még nem jelenti azt, hogy érett és felkészült az életre. Figyeljünk viselkedésének egyéb aspektusaira is és ne csak az intelligenciájára koncentráljunk. Jó iránytű ebben az, ha önállósága mértékét összehasonlítjuk kortársainak önállóságával. Amennyiben a többi gyerek önállóbb, mint a sajátja, nevelje nagyobb felelősségvállalásra és bízzon abban, hogy ezzel megbirkózik.
7. Bort iszunk, vizet prédikálunk
Legjobb tanács a szülők számára: neveljünk példával. Amikor a gyerek látja, hogy szavaink és cselekedeteink összhangban vannak, becsülni fog minket. Megérti, hogy ha kételkedés nélkül képesek vagyunk nehéz erkölcsi döntések meghozatalára, akkor ő is képes lesz erre. Hagyjuk magunk mögött a gazdagabb, boldogabb és jobb embereket. Gyermekünk követni fogja példánkat.
Gyemekeink nevelésében ugyanazt a szempontot kell szem előtt tartani, mint saját sikeres életünket illetően: tanuljuk meg a jelen örömeivel szemben előnyben részesíteni jövőbeli sikereinket. Ez minden téren érvényes, akár az egészséges táplálkozásról, akár a pénzügyek gazdasági vonatkozásairól, akár a kiváló iskolai és munkahelyi eredmények eléréséről legyen szó.
Annak érdekében, hogy sikeres és öntudatos egyéneket neveljünk a jövő generációiból, egyszerűen csak néhány alapelvet kell betartanunk:
Engedjük, hogy gyermekünk bonyolultabb feladatokat is kipróbáljon és hagyjuk, hogy megtapasztalhassa a sikertelenséget is.
Beszélgessünk vele tettei következményeiről – legyen az akár jó, akár rossz.
Engedjük, hogy bekapcsolódjon a türelmet és kitartást igénylő tevékenységekbe is, melyek a jövőbeni sikerek érdekében olykor a mindennapi örömök lemondását jelentik (sportversenyre való felkészülés, hangszeren történő játék, stb.).
Tanítsuk meg, hogy nem csinálhat mindent egyszerre, és hogy az élet döntésekből és kompromisszumokból áll
Beszéljünk neki a jövőről, a lehetőségeiről – mutassuk meg az utakat, melyek ezekhez a lehetőségekhez vezetnek.
Bízzuk meg olyan dolgokkal, melyek a felnőttkorral kapcsolatos felelősséggel járnak (a rá bízott pénz kezelése és hasonlók).
Forrás: Forbes, szimpatika.hu
hírek innen, onnan
Holnaptól újraindulhat a Barátság-vezeték, megkezdődött a tesztüzem
Ukrajna kedden kezdi a Barátság kőolajvezeték műszaki tesztjeit, a Kreml is reagált.
A Fidesz petíciót indít Sulyok Tamás hivatalban tartásáért
Az ellenzéki szereppel éppen ismerkedő párt szerint a kétharmados hatalom radikálissá válhat a köztársasági elnöki vétó nélkül.
Újabb NB II-es klub reagált a költségcsökkentésekre: "Mindenkit szeretnék megnyugtatni"
A klub elnöke úgy fogalmazott, semmivel sincsenek rosszabb (vagy jobb) helyzetben, mint másodosztályú riválisaik.
Vérfagyasztó módon üzent egy fiatal lánynak a budapesti HÉV-vezető, azonnal óriási lett a felháborodás
A hidegrázós történet futótűzként söpört végig a neten.
Magyar Péter: Garanciát kaptam arra, hogy az RMDSZ a jövőben tartózkodni fog a magyar pártpolitikai küzdelembe való beavatkozástól
A Tisza Párt vezetője Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével személyesen egyeztetett kedden. Beszéltek a levélszavazásról, és a későbbi...
Tóth Vera - “Újra büszkék lehetünk a magyarságunkra!”
Önismeret, szakmai útkeresés és felelősségteljes megszólalás – többek között ezekről beszélt a “Sorsok mögött” legújabb...
Hirosimánál ezerszer erősebb robbanás rázta meg Tunguszkát 1908-ban
Kisebb csoda, hogy nem haltak meg százezrek az emberiség által látott eddigi legnagyobb robbanásban.
Nagyobb bajt okoz a székrekedés, mint hittük
Váratlan hatásokat tártak fel a tudósok.
Magyar Péter máris felkarolta a nyugdíjasokat
A nyugdíjemeléseket még az idén végrehajtják, emellett pedig jelentős iskolakezdési támogatást, valamint megemelt családi pótlékot is...
Legfőbb Ügyészség főosztályvezetője: Külön nyomozócsoportot állít fel a KNYF, kiemelt szempont az MNB-s vagyon felderítése és visszaszerzése
Eddig senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként. Reagált a Legfőbb Ügyészség Magyar Péter leendő miniszterelnök kijelentésére.
AI-jal faragja le a BMW az akkumulátorgyártás költségeit és hulladékmennyiségét
A mesterséges intelligencia használata lefelezi az akkumulátorgyártás idő- és alapanyagigényét – állítja a BMW Csoport és a...
Borbás Marcsi a pénzt is otthagyta, csak hogy szabaduljon a férjétől
A Gasztroangyal őszintén vallott két kudarcba fulladt házasságáról.
Sport
Az MLSZ beverte a szöget a Fradi „koporsójába"
A szövetség válaszolt a vádra, miszerint szabálytalan góllal nyerték a rangadót a győriek.
Döntöttek a Real Madridnál: Két játékos van, aki érinthetetlen
Nagyon pörögnek a pletykák, a hírek azt követően, hogy a Real Madrid szezonjának érdemi része nagy valószínűséggel véget ért.
NB I: Megvan az MLSZ hivatalos válasza az ETO-Fradi vitatott góljára
Robbie Keane is vitatta, most reagált az MLSZ az ETO-Fradi nagy port kavart góljára.
Nyakát törte egy futballmérkőzés közben Jürgen Klinsmann fia
Az olasz másodosztályban szereplő kapust azonnal kórházba szállították.
Csatatérré vált az NB I-es rangadó: Görögtüzekkel támadtak a rendőrökre a Fradi-ultrák - videó
Összecsaptak a Ferencváros szurkolói a rendőrséggel Győrben.
Nem az MLSZ magyarajánlása okozhatja a Fradi vesztét
Robbie Keane szerint megoldhatatlan probléma volt a szabályozás betartása, de pont a Győr példája mutatja meg, mennyire nem.
Itt a fordulat: felülírták az MBH Bank csapatának kizárását.
A konstruktív együttműködés eredményeképp mégis indulhat az együttes.
Az első esélyt csúnyán elszúrta a Vasas, még harcolnia kell a feljutásért
Angyalföldön három éve várják a feljutást, de az ünneplésre még legalább egy hetet várniuk kell.
Küszöbön az átigazolási bomba: nyáron érkezhet a csúcsigazolás
A 2000-es évek kirakatcsapat egy nagyon fontos posztot oldhat meg szupersztár játékossal.
A románok a legnagyobb focilegendájukat nevezték ki a válogatott élére - hivatalos
A "Király", a "Kárpátok Maradonája", azaz Gheorghe Hagi lett a román labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya - ezt hétfőn jelentette be a helyii szövetség.
Sallai úgy kicsinálta a Bayern-játékost, hogy nem is kell már a Galatának
A szakmai stáb számára a magyar labdarúgó az ideális jobbhátvéd, ezért török lapértesülések szerint nem is tartják meg a Bayern Münchentől kölcsönvett játékost.
Trump utódjaként ünneplik, nyeregben volt, aztán váratlanul a falnak ütközött
Sokáig nem így nézett ki, de végül hétfőn érvényesült a papírforma.
Bulvár
Elindult a fideszes celebek rémálma, kijött a bojkott-lista
Ezek a celebek vannak bajban Magyarországon.
Soha nem látott mélységekbe süllyedt a Heti hetes, Majka Deák Dánielnek tett ajánlatot
Majka szívesen együttműködne Deák Dániellel, a kommentelők kegyetlen ítéletet mondtak.
Rendkívüli dolgot szúrtak ki a netezők Magyar Péter sajtótájékoztatóján, de van rá magyarázat
Magyar Péter egy elég érdekes dolgot csinált a nemzetközi sajtótájékoztatóján, és ez a kommentelőknek is feltűnt.
Kiürültek a boltok. Óriási mennyiséget vásároltunk belőle a hétvégén.
Itt a tavasz és vele a kerti munkák időszaka is. Hiába kellenek ugyanazok az eszközök, a legtöbben az utolsó pillanatokra hagyják ezek beszerzését, így van, amit rögtön el is kapkodtak a hétvégén!
Gáspár Evelinnek távoznia kell a külügyből, de nincs hová
Gáspár Evelin épphogy a Külügyminisztérium arca lett, már véget is ért a karrierje. Pedig az idősebbik Gáspár lány példája adott erőt a kisebbségben élőknek, hogy tanulással Salgótarjánból is fel lehet zá
Hihetetlen dolgot tettek Magyar Péterrel Japánban, erre senki sem gondolt volna, mégis megtörtént
Senki nem számított arra, amit Japánban tettek Magyarország leendőbeli miniszterelnökével, a Tisza párt elnökével.
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Hétfőn hivatalosan is bejelentették, hogy dr. Hegedűs Zsolt lesz az újonnan megalakuló kormány egészségügyi minisztere. Mutatjuk, mit gondol a Magyar Orvosi Kamara a leendő egészségügyi miniszter alkalmasságáról
A belgyógyászok egyetértenek: ennyi séta kell 55 felett a vérnyomás csökkentéséhez
A rendszeres, mérsékelt intenzitású mozgás az egyik legegyszerűbb és legbiztonságosabb módja a vérnyomás, így a szív- és érrendszeri kockázatok csökkentésének.
Magyar Péter: még idén érkezik a nyugdíjemelés és megduplázzák a családi pótlékot
A leendő miniszterelnök szerint már augusztustól fizetnék az Iskolakezdési támogatást is.
Az MLSZ beverte a szöget a Fradi „koporsójába"
A szövetség válaszolt a vádra, miszerint szabálytalan góllal nyerték a rangadót a győriek.
Nem hitte el a nőgyógyász, mit használt a beteg síkosítóként: elképesztő esetek nődokiktól
Az orvosok egészen más szemmel látják az emberi testet, mint bárki más, de talán még közülük is kiemelkednek a nőgyógyászok.
Elhessegették Magyar Péter sajtótájékoztatójáról a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet
Helyhiányra és a nagy érdeklődésre hivatkozva elutasította a Hír TV stábjának regisztrációját a Tisza sajtóosztálya a párt kihelyezett frakcióülését követő sajtótájékoztatóra. Hasonlóan járt a Magyar Nem

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


