Ezt olvasta már?


Megállapodás született az uniós oltási igazolványokról az EU-intézmények között

Az Európai Parlament (EP) és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói politikai megállapodást kötöttek az unión belül a járvány idején is szabad mozgást biztosító, koronavírus elleni beoltottságot igazoló közös uniós dokumentum bevezetéséről - közölte az uniós parlament csütörtökön.

A intézményközi megállapodás szerint az igazolvány papíralapon vagy digitálisan lesz elérhető. Közös uniós szabályrendszer teszi majd lehetővé, hogy az egyik tagállamban kiadott igazolványt a többi uniós országban is elfogadják.

Három eltérő igazolványtípusról van szó, amelyek igazolják, hogy tulajdonosát beoltották a koronavírus ellen, vagy nemrég készült negatív teszteredménnyel rendelkezik, esetleg már felgyógyult egy fertőzésből.

A tagállamoknak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett oltóanyaggal, jelenleg a Pfizer/BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen vakcináival elvégzett védőoltásokról szóló igazolásokat kell elfogadniuk. Az egyes tagállamok dönthetnek arról, hogy olyan oltóanyaggal elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogadnak-e, amelyet egy másik tagállam saját eljárásban engedélyezett, vagy amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) listáján szerepel a veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokról. Egyik ilyen a kínai Sinopharm vakcina.

A tagállamoknak a koronavírus-járványra válaszul nem lehetne további utazási korlátozásokat, például kötelező otthoni karantént vagy tesztkötelezettséget előírni. Erre csak akkor kerülhet sor, ha az intézkedés arányos a felvetődő vagy lehetséges közegészségügyi veszéllyel. A döntés meghozatalában a meglévő tudományos eredményekre, köztük az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) epidemiológiai adataira kell támaszkodni, és a korlátozó intézkedések bevezetéséről legalább 48 órával előre tájékoztatni kell a többi tagállamot és az Európai Bizottságot.

Az igazolványokban szereplő személyes adatokat utazás során a célország nem őrizheti meg, és uniós szinten sem jön létre központi adatbázis.

Az uniós koronavírus-igazolványra vonatkozó rendelet 12 hónapig lesz érvényben. Az igazolvány birtoklása nem lesz feltétele a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásának, és az igazolvány nem tekinthető úti okmánynak.

A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy legalább 100 millió eurót a koronavírus-fertőzést érzékelő tesztek megvásárlására költ. Ezeket a teszteket csak a koronavírus-igazolvány kiállításához lehet felhasználni. A tárgyalók megállapodtak abban, hogy szükség esetén az EP és a tagállamok jóváhagyásával a 100 millió eurón túlmenően további forrásokat is biztosít ehhez az unió - közölték.

Az ideiglenes megállapodás jóváhagyásáról először május 26-án az EP állampolgári jogi bizottságában, majd az EP júniusi plenáris ülésén szavaznak. A tagállami minisztereket tömörítő Tanács ezután hozza meg a végleges döntést.







0
0

hírek innen, onnan

Új kockázatok a magyar ingatlanpiacon

A geopolitikai feszültségek növelték a bizonytalanságot a kereskedelmiingatlan-piacon.

Gulyás Gergely szerint méltatlan támadni Ágh Pétert csak azért, mert egy kamujelöltnek köszönheti a győzelmét

Magyar a sárvári választás megismétlését kérte egy ál-Magyar Péter miatt, Gulyás szerint a Tisza az ország összes Magyar Péterét el...

Döntöttek Szoboszlai sorsáról a Liverpoolnál, ezennel vége a találkozásoknak

Fontos fejleményről számolt be a guru a Liverpool kapcsán.

Kamu csodaszert reklámoznak a magyar humorista nevével: nehogy bedőlj, lehúzás az egész!

A humorista arra figyelmezteti a nyilvánosságot, hogy ne dőljenek be az átverésnek, és jogi lépéseket is fontolgat az elkövetők ellen.

A földnyugtáról készített elképesztő videót az Artemis II parancsnoka

Az Artemis II parancsnoka saját telefonjával készítette el a hiánypótló kisfilmet az űrutazás közben.

A svájci óraexport 1 százalékkal csökkent márciusban

A svájci órák exportja egy év alatt 1 százalékkal 2,112 milliárd svájci frankra csökkent márciusban, miután februárban 9,2...

35 éves a Magyar Suzuki: teljeskörű autógyártás, népszerű modellek, stabil működésű nagyvállalat

Jelentős mérföldkőhöz ért a Magyar Suzuki Zrt: az esztergomi vállalatot 35 évvel ezelőtt alapították és tették le a gyár alapkövét....

Mégsem úszta meg a sofőr, aki halálra gázolt egy nagymamát és unokáját az M0-ás autóúton

A furgont vezető férfi felfüggesztettet kapott első fokon, de a törvényszék letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

Fico azt írta, meghívta Magyar Pétert Szlovákiába

De előtte Brüsszelben beszélnek.

Benne van a pakliban, hogy egy év múlva 340 forinton váltunk eurót

A parlamenti választás óta a hazai fizetőeszköz 3,6 százalékkal erősödött az euróval és 4,2 százalékkal a dollárral szemben. Van...

Dagad az iráni konfliktus, kemény áremelést jelentett be a világ legnagyobb óvszergyártója

Az óvszerek iránti kereslet az idén mintegy 30 százalékkal emelkedett, mivel sokan nem tartanak otthon eleget.

0

Sport

Az MLSZ beverte a szöget a Fradi „koporsójába"

A szövetség válaszolt a vádra, miszerint szabálytalan góllal nyerték a rangadót a győriek.

Döntöttek a Real Madridnál: Két játékos van, aki érinthetetlen

Nagyon pörögnek a pletykák, a hírek azt követően, hogy a Real Madrid szezonjának érdemi része nagy valószínűséggel véget ért.

NB I: Megvan az MLSZ hivatalos válasza az ETO-Fradi vitatott góljára

Robbie Keane is vitatta, most reagált az MLSZ az ETO-Fradi nagy port kavart góljára.

Nyakát törte egy futballmérkőzés közben Jürgen Klinsmann fia

Az olasz másodosztályban szereplő kapust azonnal kórházba szállították.

Nem az MLSZ magyarajánlása okozhatja a Fradi vesztét

Robbie Keane szerint megoldhatatlan probléma volt a szabályozás betartása, de pont a Győr példája mutatja meg, mennyire nem.

Itt a fordulat: felülírták az MBH Bank csapatának kizárását.

A konstruktív együttműködés eredményeképp mégis indulhat az együttes.

Az első esélyt csúnyán elszúrta a Vasas, még harcolnia kell a feljutásért

Angyalföldön három éve várják a feljutást, de az ünneplésre még legalább egy hetet várniuk kell.

Sallai úgy kicsinálta a Bayern-játékost, hogy nem is kell már a Galatának

A szakmai stáb számára a magyar labdarúgó az ideális jobbhátvéd, ezért török lapértesülések szerint nem is tartják meg a Bayern Münchentől kölcsönvett játékost.

Küszöbön az átigazolási bomba: nyáron érkezhet a csúcsigazolás

A 2000-es évek kirakatcsapat egy nagyon fontos posztot oldhat meg szupersztár játékossal.

Trump utódjaként ünneplik, nyeregben volt, aztán váratlanul a falnak ütközött

Sokáig nem így nézett ki, de végül hétfőn érvényesült a papírforma.

0
0

Bulvár

Elindult a fideszes celebek rémálma, kijött a bojkott-lista

Ezek a celebek vannak bajban Magyarországon.

Soha nem látott mélységekbe süllyedt a Heti hetes, Majka Deák Dánielnek tett ajánlatot

Majka szívesen együttműködne Deák Dániellel, a kommentelők kegyetlen ítéletet mondtak.

Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben

Hétfőn hivatalosan is bejelentették, hogy dr. Hegedűs Zsolt lesz az újonnan megalakuló kormány egészségügyi minisztere. Mutatjuk, mit gondol a Magyar Orvosi Kamara a leendő egészségügyi miniszter alkalmasságáról

Gáspár Evelinnek távoznia kell a külügyből, de nincs hová

Gáspár Evelin épphogy a Külügyminisztérium arca lett, már véget is ért a karrierje. Pedig az idősebbik Gáspár lány példája adott erőt a kisebbségben élőknek, hogy  tanulással Salgótarjánból is fel lehet zá

Kiürültek a boltok. Óriási mennyiséget vásároltunk belőle a hétvégén.

Itt a tavasz és vele a kerti munkák időszaka is. Hiába kellenek ugyanazok az eszközök, a legtöbben az utolsó pillanatokra hagyják ezek beszerzését, így van, amit rögtön el is kapkodtak a hétvégén!

Hihetetlen dolgot tettek Magyar Péterrel Japánban, erre senki sem gondolt volna, mégis megtörtént

Senki nem számított arra, amit Japánban tettek Magyarország leendőbeli miniszterelnökével, a Tisza párt elnökével.

A belgyógyászok egyetértenek: ennyi séta kell 55 felett a vérnyomás csökkentéséhez

A rendszeres, mérsékelt intenzitású mozgás az egyik legegyszerűbb és legbiztonságosabb módja a vérnyomás, így a szív- és érrendszeri kockázatok csökkentésének.

Magyar Péter: még idén érkezik a nyugdíjemelés és megduplázzák a családi pótlékot

A leendő miniszterelnök szerint már augusztustól fizetnék az Iskolakezdési támogatást is.

Az MLSZ beverte a szöget a Fradi „koporsójába"

A szövetség válaszolt a vádra, miszerint szabálytalan góllal nyerték a rangadót a győriek.

Kiszivárgott, Magyar Péter mit mondott zárt ajtók mögött a Tisza képviselőinek

A leendő miniszterelnök elődje lehet az egészségügyi tárca egyik államtitkára.

Nem hitte el a nőgyógyász, mit használt a beteg síkosítóként: elképesztő esetek nődokiktól

Az orvosok egészen más szemmel látják az emberi testet, mint bárki más, de talán még közülük is kiemelkednek a nőgyógyászok.

Elhessegették Magyar Péter sajtótájékoztatójáról a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet

Helyhiányra és a nagy érdeklődésre hivatkozva elutasította a Hír TV stábjának regisztrációját a Tisza sajtóosztálya a párt kihelyezett frakcióülését követő sajtótájékoztatóra. Hasonlóan járt a Magyar Nem

0