Ezt olvasta már?


Minden szálláshely egységes csillagbesorolást kap

Az Országgyűlés előtt fekvő turisztikai törvénymódosítás egységes szempontok alapján, egytől öt csillagig tartó besorolás alá vonja valamennyi magyarországi szálláshelyet - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos, szombaton közzétett podcast adásában.

Guller Zoltán hangsúlyozta, a változtatás célja, hogy megbízható minőséget kapjanak a vendégek, függetlenül attól, szállodába, vagy magánszálláshelyre látogatnak.

Kiemelte, az új - több mint tíz országban működő - minősítési rendszer 2022. januárjától indul, a besorolás költségeit pedig a turisztikai ügynökség ingyenesen végzi 2024-ig.

A turisztikai ügynökség vezetője szólt arról, a jövő héten elfogadásra váró törvénymódosítás a szálláshelyekhez hasonló online adatszolgáltatást ír elő a vendéglátóhelyeknek és különböző turisztikai attrakciók biztosítóinak is.

Guller Zoltán úgy fogalmazott, szándékuk, hogy a turizmus és vendéglátás irányítása ne intuíciók alapján, hanem - a nyugat-európai, amerikai multinacionális vállalatok mintájára - adatokra támaszkodva történjen.

Az MTÜ vezérigazgatója szólt arról is, hogy a parlament támogatásával jogszabályban rögzíthetik a turisztikailag kiemelt jelentőségű település fogalmát is.

Guller Zoltán aláhúzta, az oltási igazolványnak továbbra is kiemelt szerepe marad az ágazatban, hiszen a koronavírus nem tűnt el. A vezérigazgató abban bízik, hogy Magyarországnak nyárra sikerül elérnie a 6 millió beoltottat, amivel szerinte visszatérhet az emberek korábbi szabadsága.

Megjegyezte továbbá, hogy a jelenlegi foglaltsági állapotok alapján talán még a tavalyi nyárnál is erősebb forgalom várható a magyarországi szálláshelyeken.

 







0
0

hírek innen, onnan

„Isten áldjon téged, drága Mama”- megható üzenettel emlékezett II. Erzsébet királynőre 100. születésnapján fia, III. Károly

A brit uralkodó megható videójában II. Erzsébet 1940-es rádióüzenetére is emlékeztetett, mely szerint a jó végül győzedelmeskedik,...

Világsztár érkezhet a Camp Nouba nyáron a Barcelonánál

Rafael Leao jelezte a Barcelonának, hogy nyáron szívesen csatlakozna a katalán klubhoz.

Sok autós fellélegezhet: tízezreket spórolhatnak, ha erre figyelnek

Az utóbbi időszakban jócskán csökkentek a gépjármű-biztosítások díjtételei. Ha mostanában jár le a szerződésed, nem árt résen...

Máris kisiklott a budapesti gyors? Putyin mosolyog, Brüsszel a fejét fogja ettől a választástól

A bolgár parlamenti választás legfontosabb kérdése az volt, hogy milyen irányba fordulhat egy évek óta politikai válságban vergődő,...

Vizsgálja az ügyészség a csádi misszió ügyét

A 444 úgy értesült, hogy az ügyészség pár napos határidővel dokumentumokat kért be a Honvédelmi Minisztériumtól.

„Nem volt kötelező idős embereket, családok millióit butítani, háborús hisztériát kelteni” – kemény bírálat a lázadó közmédiásoknak

Ezek az emberek, akik a propagandarendszerben dolgoztak, Orbánék tettestársai, ők végezték el a piszkos munkát, ők építették azt a...

Ma top műsorvezetőnő hazánkban, gyerekként durván bántották: Peller Mariann kamerák előtt beszélt erről

Peller Mariann ma már hazánk egyik legismeretebb műsorvezetője, ám gyerekként komoly traumákat élt meg.

A fügések fekete tele: Miért fagytak el az öreg bokrok is?

Hiába a mediterrán hangulat, a 2025–2026-os tél megmutatta: a füge továbbra is sérülékeny: egyes helyeken a már nagy, többéves...

Máris találat érte a Barátság-vezetéket – Pedig már holnap megindulhatna az olajáramlás

Ukrán drónok csaptak le egy kőolajszivattyú- és diszpécserállomásra az oroszországi Szamarai területen, amely a Barátság...

0

Sport

Az MLSZ beverte a szöget a Fradi „koporsójába"

A szövetség válaszolt a vádra, miszerint szabálytalan góllal nyerték a rangadót a győriek.

Döntöttek a Real Madridnál: Két játékos van, aki érinthetetlen

Nagyon pörögnek a pletykák, a hírek azt követően, hogy a Real Madrid szezonjának érdemi része nagy valószínűséggel véget ért.

NB I: Megvan az MLSZ hivatalos válasza az ETO-Fradi vitatott góljára

Robbie Keane is vitatta, most reagált az MLSZ az ETO-Fradi nagy port kavart góljára.

Nyakát törte egy futballmérkőzés közben Jürgen Klinsmann fia

Az olasz másodosztályban szereplő kapust azonnal kórházba szállították.

Nem az MLSZ magyarajánlása okozhatja a Fradi vesztét

Robbie Keane szerint megoldhatatlan probléma volt a szabályozás betartása, de pont a Győr példája mutatja meg, mennyire nem.

A Nike egyetlen mondattal rúgott bele futók millióinak az önbecsülésébe

A Nike híres a nagyon eltalált, legendás szlogenjeiről, a Boston Marathon előtt azonban egy átgondolatlan mondat miatt kellett joggal magyarázkodnia a cégnek.

Itt a fordulat: felülírták az MBH Bank csapatának kizárását.

A konstruktív együttműködés eredményeképp mégis indulhat az együttes.

Az első esélyt csúnyán elszúrta a Vasas, még harcolnia kell a feljutásért

Angyalföldön három éve várják a feljutást, de az ünneplésre még legalább egy hetet várniuk kell.

Küszöbön az átigazolási bomba: nyáron érkezhet a csúcsigazolás

A 2000-es évek kirakatcsapat egy nagyon fontos posztot oldhat meg szupersztár játékossal.

A románok a legnagyobb focilegendájukat nevezték ki a válogatott élére - hivatalos

A "Király", a "Kárpátok Maradonája", azaz Gheorghe Hagi lett a román labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya - ezt hétfőn jelentette be a helyii szövetség.

Trump utódjaként ünneplik, nyeregben volt, aztán váratlanul a falnak ütközött

Sokáig nem így nézett ki, de végül hétfőn érvényesült a papírforma.

0
0

Bulvár

Elindult a fideszes celebek rémálma, kijött a bojkott-lista

Ezek a celebek vannak bajban Magyarországon.

Soha nem látott mélységekbe süllyedt a Heti hetes, Majka Deák Dánielnek tett ajánlatot

Majka szívesen együttműködne Deák Dániellel, a kommentelők kegyetlen ítéletet mondtak.

Rendkívüli dolgot szúrtak ki a netezők Magyar Péter sajtótájékoztatóján, de van rá magyarázat

Magyar Péter egy elég érdekes dolgot csinált a nemzetközi sajtótájékoztatóján, és ez a kommentelőknek is feltűnt.

Kiürültek a boltok. Óriási mennyiséget vásároltunk belőle a hétvégén.

Itt a tavasz és vele a kerti munkák időszaka is. Hiába kellenek ugyanazok az eszközök, a legtöbben az utolsó pillanatokra hagyják ezek beszerzését, így van, amit rögtön el is kapkodtak a hétvégén!

Gáspár Evelinnek távoznia kell a külügyből, de nincs hová

Gáspár Evelin épphogy a Külügyminisztérium arca lett, már véget is ért a karrierje. Pedig az idősebbik Gáspár lány példája adott erőt a kisebbségben élőknek, hogy  tanulással Salgótarjánból is fel lehet zá

Hihetetlen dolgot tettek Magyar Péterrel Japánban, erre senki sem gondolt volna, mégis megtörtént

Senki nem számított arra, amit Japánban tettek Magyarország leendőbeli miniszterelnökével, a Tisza párt elnökével.

Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben

Hétfőn hivatalosan is bejelentették, hogy dr. Hegedűs Zsolt lesz az újonnan megalakuló kormány egészségügyi minisztere. Mutatjuk, mit gondol a Magyar Orvosi Kamara a leendő egészségügyi miniszter alkalmasságáról

A belgyógyászok egyetértenek: ennyi séta kell 55 felett a vérnyomás csökkentéséhez

A rendszeres, mérsékelt intenzitású mozgás az egyik legegyszerűbb és legbiztonságosabb módja a vérnyomás, így a szív- és érrendszeri kockázatok csökkentésének.

Magyar Péter: még idén érkezik a nyugdíjemelés és megduplázzák a családi pótlékot

A leendő miniszterelnök szerint már augusztustól fizetnék az Iskolakezdési támogatást is.

Az MLSZ beverte a szöget a Fradi „koporsójába"

A szövetség válaszolt a vádra, miszerint szabálytalan góllal nyerték a rangadót a győriek.

Nem hitte el a nőgyógyász, mit használt a beteg síkosítóként: elképesztő esetek nődokiktól

Az orvosok egészen más szemmel látják az emberi testet, mint bárki más, de talán még közülük is kiemelkednek a nőgyógyászok.

Elhessegették Magyar Péter sajtótájékoztatójáról a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet

Helyhiányra és a nagy érdeklődésre hivatkozva elutasította a Hír TV stábjának regisztrációját a Tisza sajtóosztálya a párt kihelyezett frakcióülését követő sajtótájékoztatóra. Hasonlóan járt a Magyar Nem

0